Másodfokú figyelmeztetés a várható zivatarok miatt
Heves égiháború is lehet, ráadásul még az Országos Meteorológiai Szolgálat friss figyelmeztetése szerint is jelentős bizonytalansággal. Térségünkben bárhol, bármikor.
Másodfokú, narancs riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a ma várható zivatarok, helyenként heves zivatarok miatt. A friss prognózis szerint a hajnali, elsősorban az északnyugati országrészt fenyegető zivatarzóna után átmeneti szünet következik, ezt követően azonban nap közben az ország bármely pontján kialakulhat, vagy átvonulhat zivatar.
A Dél-Dunántúlon kisebb számban és kevésbé intenzív gócok várhatók, ezzel szemben délután, este az Alföld, valamint Nógrád és az Északi-középhegység vidéke lehet leginkább érintett. A legjellemzőbb és legnagyobb veszélyforrás a szélvihar lesz – óránkénti 60-90 kilométere, helyenként még ezt is meghaladó légmozgással –, de jégeső (2-4 cm), esetleg felhőszakadás (20-40 mm) is lehet. Az éjféli órákra várhatóan megnyugszik a légkör – ám addig nem kizárt piros fokozat kiadása sem.
A zivatarzónában a szél és a hirtelen lezúduló csapadék miatt megváltozik a közlekedési helyzet is – vigyázzanak az utakon magukra is, egymásra is!
(Forrás és illusztráció: met.hu)
A rovat további hírei: Mozaik
DSTV: csecsebecsék vására
2025. okt. 23.
Egyre népszerűbb eseménnyé növi ki magát ABolhapiac, derül ki a DSTV összegzéséből. Nő az igény a vásárlásra éppen úgy, ahogyan az eladásra is. A múlt vasárnapi forgatagon remek kincseket találhattak az érdeklődők – várják a novemberi folytatást! Hangkép.
Alapítványi segítség a több madárodúért
2025. okt. 22.
Jeles együttműködés ért az első fontosabb mérföldkövéhez a Baracsi úti arborétumban még múlt szombaton: a közösségi környezetvédelem akcióit is szívén viselő Lucus 2050 Alapítvány madárodú-készítő programmal rukkolt ki a város zöld szigetén még múlt szombaton.
Hatásmaximalizálás és kockázatminimalizálás: a pénzügyi ellenőrzés legjobb gyakorlata
2025. okt. 22.
Hazánk egy stratégiai ellentétekkel jellemezhető ország. Bár az Európai Unió egyik legvonzóbb üzleti célpontja – köszönhetően a mindössze 9%-os társasági adókulcsnak –, ezt ellensúlyozza a kihívásokkal teli működési környezet, amely magában foglalja az EU legmagasabb, 27%-os általános forgalmi adóját, a szigorú helyi számviteli keretrendszert, valamint egyedi makrogazdasági és politikai kockázatokat. (X)
Lehull a lepel: ennyibe kerül a lézeres látásjavítás
2025. okt. 22.
Az éles látás ma már nem csak álom – a lézeres technológiáknak köszönhetően sokak számára elérhető alternatíva a kényelmetlen szemüveg vagy kontaktlencse helyett. Egy kulcsfontosságú kérdés azonban gyakran visszatér: mennyi a lézeres szemműtét ára, és mi befolyásolja azt? Ebben a cikkben körbejárjuk, mit érdemes tudni az árakról, a beavatkozás típusairól és a klinikai lehetőségekről! (X)
DSTV: keresztmetszet a körömdivatról
2025. okt. 22.
A festett vagy éppen épített körmök manapság nagyon népszerű kiegészítők, derül ki a DSTV összegzéséből. A divat a műkörmök területén is olyan változatos, mint az öltözködés terén, mindenki megtalálhatja a számára megfelelő stílust, formát és színt. Hangkép.
Lézeres szőrtelenítés kényelmesen
2025. okt. 21.
Gondoltál már arra, mennyi időt és energiát takaríthatsz meg, ha megszabadulsz a folyamatos szőrtelenítés terheitől? Az elmúlt években a lézeres szőrtelenítés az egyik legnépszerűbb kozmetikai eljárássá vált, amely tartós megoldást kínál a nemkívánatos szőrszálak ellen. (X)
Zöldmezős beruházások: jogi és szervezési kihívások
2025. okt. 20.
A zöldmezős beruházások gyakran a gazdasági hírek középpontjában állnak, hiszen új üzemek és gyárak építését jelentik mezőgazdasági földterületek átalakításával. (X)