Dunaújváros Hetilap

Nincs két DVCSH!

doszerk - 2021. augusztus 13. 17:27

Az eddigi passzív agresszió nyílt fenyegetéssé alakult a DVCSH Kft. közleményeiben. Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata ezúton is biztosítja a dunaújvárosi fogyasztókat, hogy a DVCSH Kft. minden fenyegetése ellenére a július 1-jét követő távhőfogyasztásról szóló számláikat NEM kell befizetniük.

Felhívjuk a fogyasztók figyelmét arra is, hogy köztük és a DVCSH Kft. között 2021. július 1-től távhő tekintetében nincs hatályban közszolgáltatási szerződés, a MEKH döntésének értelmében ugyanis ettől a naptól a DVG Zrt.-vel állnak szerződéses viszonyban.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) állásfoglalása egyértelmű: a DVCSH számlát sem állíthatna ki erről az időszakról, így arra értelemszerűen kamatot sem követelhet. Akkor sem, ha erre agresszíven és fenyegetően hívja fel a fogyasztók figyelmét. Ismerjük őket, ők voltak azok, akik februárban elzárták a városban a fűtést. A DVCSH volt az, aki bemasírozott a dunaújvárosi bölcsődékbe és óvodákba, miközben a gyerekek még bent voltak és lekapcsolta a fűtést, úgy, hogy még csak nem is szólt erről. Nincs két DVCSH.

Most ugyanezt a hazug és agresszív mentalitást folytatják, mert nem értik: pont ez az amiért nincs helyük Dunaújvárosban.

A kétségbeesés érthető: a távhőszolgáltatási engedéllyel rendelkező DVG Zrt. ügyfélszolgálatán szép számmal gyűlnek a fogyasztók adatai, eddig csaknem 10 ezer fogyasztó adatait kaptuk meg. Voltak akik GDPR problémáktól tartottak, és féltek megadni adataikat a DVG Zrt.-nek, őket biztosíthatjuk: sosem fogunk úgy visszaélni az adataikkal, mint ahogyan azt a DVCSH Kft. tette néhány fogyasztójával. Bár a DVCSH Kft. most hírt szeretne kreálni abból, hogy mint több ezer más fogyasztótól, így Dunaújváros vezetőitől is jogtanul beszedték a júliusi számlát, de ők is tudják: Pintér Tamás és a Rajta Újváros! frakció tagjai lesznek az elsők, akik a jogtalanul levont számlák miatt pert fognak indítani ellenük.

A DVCSH kisebbségi tulajdonosának persze kellene a pénzünk, hiszen jelentős tartozásokat halmozott fel az utóbbi időben. A nemrég előzetes letartóztatásban levő Pomázi Csaba cégei előkelő helyen szerepelnek a NAV köztartozókat szerepeltető listáján. Dunaújváros búcsúzik a Pomázi cégcsoporttól. Sajnáljuk, hogy búcsúzni sem tudnak méltósággal és még mindig a fogyasztókat fenyegetik. Hiába próbálkozik egy börtönviselt oligarcha a balkáni pénzbeszedő módszereivel, nem a dunaújvárosiak fogják kifizetni a NAV-tartozását.

A rovat további hírei: Közélet

Negyven évet ünnepeltek a Bóbitában (galériával)

Negyven évet ünnepeltek a Bóbitában (galériával)

2025. okt. 09.

Zenés-verses gyermekműsorral ünnepelte fennállása negyvenedik évfordulóját a Bóbita Tagóvoda szerdán délelőtt és a remek hangulatú rendezvényen városunk közvetlen vezetése is részt vett.

A menhelyi állatoknak is jár a második esély

A menhelyi állatoknak is jár a második esély

2025. okt. 09.

Az állatok világnapjához kapcsolódóan számos figyelemfelhívó programot szerveznek Dunaújvárosban is. Az állatok tisztelete és megbecsülése azonban nem csak egy napra korlátozódik – hosszú évekig kell felelősséget vállalni jólétükért. Így az Ebrendészeti Telep védencei is megérdemlik a szerető otthont. 

A város zöldítését segíti az Urbact projekt

A város zöldítését segíti az Urbact projekt

2025. okt. 09.

Nemzetközi delegáltak, szakemberek, egyetemisták és meghívott vendégek gyűltek össze a Szalki-szigeten. Elérkezett a sokat emlegetett Urbact IV. BioDiverCity projekt záróeseménye – szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel zárták a programot.

Közös főhajtással a hősök emléke előtt (videóval, galériával)

Közös főhajtással a hősök emléke előtt (videóval, galériával)

2025. okt. 08.

Dunaújvárosban is megemlékeztek a 13 aradi vértanú és Batthyány Lajos miniszterelnök hősiességéről és bátorságáról. A ’48-as emlékműnél tartott eseményen fellépett Polgár Lilla színművész; beszédet mondott Czeglédi Péter Pál református lelkész.

Ősszel sincs megállás, sok a városi munka

Ősszel sincs megállás, sok a városi munka

2025. okt. 08.

Évszaktól függetlenül folyamatosan dolgoznak a városban a GESZ munkatársai. Amikor kedvező az időjárás, pótolják a betegség miatt kivágott fákat, gallyazni kell, illetve a kiemelt területeken még az ősz kezdetén kaszálni is – van munka bőven.

30 családot segít az önkormányzat tüzelővel

30 családot segít az önkormányzat tüzelővel

2025. okt. 08.

Már ötödik éve, hogy Dunaújváros önkormányzata az Útkeresés Segítő Szolgálattal közösen tűzifával segíti a dunaújvárosi rászorulókat. Idén is 30 családot segítenek egy-egy köbméter fával, amelyet már lehet igényelni a szolgálat székhelyén.

DSTV: közösségi program a mellrák megelőzéséért

DSTV: közösségi program a mellrák megelőzéséért

2025. okt. 08.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a II. Figyelj rá(n)k! elnevezésű közösségi kezdeményezésről. A mellrák elleni küzdelem jegyében borult rózsaszínbe előbb a Városháza tér környéke, majd a belváros szombaton. Hangkép.