Példa, amit követhetnek! (galériával)

Gyönyörű eredménnyel, olimpiai bronzéremmel a nyakukban térhettek haza Magyarországra a magyar női vízilabda válogatott tagjai, akiket a többi érmessel és pontszerzővel együtt a budapesti BOK Csarnokban köszöntött a MOB vezetése. Az esti hazaérkezést követően nem sok ideje volt a pihenésre női vízilabda válogatottunk dunaújvárosi tagjainak, ugyanis Garda Krisztina és Gurisatti Gréta (Magyari Alda és Szilágyi Dorottya családi okok miatt nem tudott megjelenni) a Fabó Éva Sportuszodában kezdte a napot, ahol a DFVE vízilabdázóinak utánpótlása és a klub vezetői mellett városunk vezetése várta az olimpiai bronzérmeseket.

Az első öleléseket és gratulációkat követően Koszi Ferenc, a DFVE elnöke, Primász Ágnes szakosztályvezető, Barta Endre, humán ügyekért felelős alpolgármester, illetve Motyovszki Mátyás, a városi sportbizottság elnöke köszöntötte virággal és kedves szavakkal, a meghatott, de érthetően jókedvű kiválóságokat. Akikre a folytatásban rendkívül megterhelő, de annál örömtelibb feladat várt, ugyanis a szakosztály edzői, és utánpótlás játékosai egymás után jelentkeztek egy-egy közös fotóra, aláírásra, de ahogy Tokióban, úgy itt is remekül állták a sarat a lányok, így senki nem tért haza üres kézzel.

A köszöntések és az aláírások kiosztása után természetesen tekintettek vissza a mögöttük hagyott nagyon kemény, de végül parádés sikert hozó időszakra a DUE-Maarsk Graphics női vízilabdázóinak kiválóságai:

Garda Krisztina: – Teljesen más érzésekkel játszottam végig ezt az olimpiát, mint mondjuk Riót, ez az elmúlt öt év nagyon sokat adott nekem, valamint a jelentősen átalakult magyar válogatottnak is. Egyértelműen éremért mentünk, óriási boldogság, hogy ez összejött, s persze lehet azt mondani, ha nyerünk a spanyolok ellen, lehetett volna fényesebb is, de nincs ha, azt a célt, amit magunk elé kitűztünk, elértük, dobogóra állhattunk, ezért óriási az örömünk. A korlátozások miatt sokkal szigorúbb körülményekre számítottam, de ehhez képest egy nagyon jól megszervezett olimpia volt, s bár nagyon sajnáltam a szurkolók hiányát, a japánokban egy nagyon barátságos népet ismertünk meg, például a bronzmeccs utáni átvilágításnál az összes katona tapsolt, mosolygott, integetett, jól esett mindenkinek.

Rióban már teljesült egy gyermekkori álmom azzal, hogy ott lehettem az olimpián, most egy újabb része teljesedett be az éremszerzéssel, de még ennél is van azért feljebb, ám ezért nagyon, de nagyon sokat kell majd tenni a jövőben. Ami pedig a mai fogadásunkat illeti, nagyon jó érzés volt, hogy ennyien fogadtak minket az uszodában, kisgyermek koromban én is ugyanígy mentem oda válogatott játékosokhoz egy-egy aláírásért, közös fotóért. Ez nekünk is nagyon fontos, hogy már a legkisebbek is szurkolnak értünk, ezt a támogatást éreztük kint is, s természetesen sokat jelent a gyermekeknek is az, hogy egy olyan példa vagyunk előttük, akiket követhetnek, s bízom abban, hogy innen sokan követni is fognak minket.

Gurisatti Gréta: – Az előző olimpia után elhatároztam, hogy Tokióban ott szeretnék lenni a csapattal, s érmet szeretnék szerezni, szóval nagyon boldog vagyok, hogy ezt a ciklust így sikerült lezárni. Nem volt könnyű az elveszített elődöntő csalódottságából felállni, különösen úgy, hogy a spanyolok elleni meccsen azt éreztük, hogy ez elsősorban rajtunk múlt. A csapat tartását mutatta azonban, hogy visszajöttünk innen, újra fel tudtunk pörögni az oroszok elleni meccsre, s nézve az érmet, abszolút megérte. Az olimpia első pár napjában nagyon fel voltam pörögve, majd voltak nyugodtabb időszakok is, valószínűleg a nézők hiánya, illetve a kötöttségek miatt, de nem bántuk ezt sem, mert így talán jobban tudtunk a saját dolgainkra figyelni.

Az éremosztás óta érzi mindenki azt, hogy ennek mekkora súlya van, de felfogni talán még most sem sikerült azt, hogy a világon a harmadik legjobbak vagyunk. Ez fantasztikus érzés, nagyon örültünk a tegnap esti fogadásnak, illetve a mainak is, mert látjuk, hogy ez nemcsak nekünk jelent ilyen sokat, hanem másoknak is. Bejöttünk az uszodába ma délelőtt, tele volt kisgyermekkel, rengeteg rajzot kaptunk, óriási szeretet fogadott minket, ezek azok a pillanatok, amitől igazán értékes ez a bronzérem. Hatalmas hite volt a csapatunknak, mindenki beállt a sorba, elvégezte a feladatát maximális tudása szerint. Nagyon sokra vagyunk hivatottak, nem véletlen, hogy az amerikaiakat csak mi tudtuk legyőzni, de hála istennek, már csak három év van Párizsig, ahol újra megmutathatjuk, hogy még ennél is több van bennünk.

Végh Zoltán felvételei