Új padok és kukák a város közterein
Az elkövetkezendő időszakban a város több pontján új köztéri bútordarabokat állítanak fel a DVG Zrt. szakemberei. Az új berendezéseket a lakók igényeit figyelembe véve helyezik el – a munkálatok a napokban kezdődnek, és várhatóan ősz végére érnek véget.
A "Rajta, Újváros! Egyesület képviselői a körzetükben élőkkel történt egyeztetések alapján, a lakók igényeit felmérve folyamatosan dolgoznak a rendezett városkép kialakításán, és az itt élők komfortérzetének javításán.
A kutyásokra is gondoltak
Ennek a programnak az egyik eleme azoknak az utcabútoroknak a kihelyezése, amelyet az önkormányzat még tavasszal rendelt meg a DVG Zrt.-től. A közterületi elemek között van egyebek mellett például kutyaürülék -, hulladék - és szelektív gyűjtő edényzet is. A lakók részéről ugyanis ezek iránt mutatkozott az egyik legnagyobb igény. Kutyaürülék-gyűjtő edényzetből például 16 darabot helyeznek majd ki a közterületekre.
Az igény nem véletlen, hiszen rengeteg kutyatulajdonos él a városban. Mint azt a "Rajta, Újváros!" Egyesület képviselői elmondták: igyekeznek mindent megtenni azért, hogy a szemét ne az utcára, hanem a kukákba kerüljön, és pozitívum, hogy ebben a városlakók is egyre inkább partnerek, illetve növekszik a hulladékot szelektíven gyűjtők száma is.
Padok a pihenésre
A kihelyezésre váró közterületi elemek között vannak még a padok is, amelyek szintén a lakók kifejezett kérése volt. A képviselők mint azt kiemelték: Dunaújvárosban rengeteg a zöldterület, amelyet érdemes kihasználni. Erre az utcabútor telepítése kiváló lehetőség; a lakók itt kedvükre pihenhetnek és beszélgethetnek. Mindezek mellett a közösségépítésre is kiváló helyszínt biztosítanak, nem beszélve arról, hogy a közterületek élettel telnek meg.
A napokban padok telepítésének munkálatait kezdik meg egyebek mellett például a Görbe utcában, a Weiner Tibor körúton és a Semmelweis Ignác utcában is.
Ősszel végeznek, türelmet kérnek
Az ülő alkalmatosságok a városban jelenleg is találhatókhoz hasonlók lesznek, így egységes városképet mutatnak majd. Az elemek kihelyezése több lépcsőben történik, hiszen a helyszíni telepítés munka folyamatai összetettek: a szakemberek elsőként kiássák a pad alapját, utána kibetonozzák azt, és miután a beton megkötött, helyezik ki az utca bútort. Utolsó lépésként pedig tereprendezés zajlik. A folyamatok hosszú heteket vesznek igénybe, így a szakemberek a lakók türelmét kérik, a munkálatok várhatóan ősz végéig fejeződnek be.
Mindezek mellett a DVG Zrt. munkatársai a törött padokat is folyamatosan javítják, a "menthetetleneket" pedig cserélik. A közterületi berendezések mintegy 18 millió forintba kerültek.
(Forrás: DMJV Önkormányzata; fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Együtt cselekedtek vízi értékünkért (galériával)
2025. ápr. 14.
Révbe ért a kezdeményezés – közös erővel tisztították meg a Duna-partot. A Kék Duna Projekt keretében iskolások és civil szervezetek képviselői lepték el a város vízparti betonkockáját, ahonnan zsákokkal felszerelkezve indultak el a tisztító akcióra még múlt pénteken.
DSTV: pályaorientáció a gyógyítás frontján
2025. ápr. 13.
Különleges sorozat kezdődött a Szent Pantaleon Kórházban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény pályaorientációs programjának első állomására a pályaváltókat várták – méghozzá a "Merj váltani!" jelszavával. Hangkép.
A kulturális élet jeles színhelye a múzeum
2025. ápr. 12.
Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester látogatott el az Intercisa Múzeumba péntek délelőtt. Farkas Lajos igazgatóval egyeztettek a múzeum helyzetéről, az intézmény programjairól és a terveikről.
Munkálatok miatt lezárják a Martinovics egy szakaszát – változik a buszközlekedés!
2025. ápr. 11.
A DVG Zrt. tájékoztatja a lakosságot, hogy távhővezeték csere miatt a Martinovics utca egy szakaszának lezárására kell számítani április 14. és 23. között. Itt az összes fontos tudnivaló!
Életmentő fiatalok a Kultik Moziban
2025. ápr. 11.
32 csapat részvételével zajlott az 54. felmenő rendszerű elsősegély verseny a moziban s a mozi előtti téren. A megnyitó alkalmával szervező Vöröskereszt részéről Feth Katalin köszöntötte a fiatalokat, míg az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester osztotta meg a gondolatait.
Nehéz év lesz, kevesebb gyerkőccel, de rendben kezdenek majd az óvodai csoportok
2025. ápr. 10.
Fontos dátumokon vagyunk túl: április elején voltak az óvodai ismerkedős napok, a napokban pedig a beiratkozás volt aktuális a Dunaújvárosi Óvoda tagintézményeiben. Kevesebb a gyerek, több a sajátos nevelési igényű beiratkozó – nehéz év lesz.
Muki: szolgált, pihent, felújították, újra lefestették
2025. ápr. 10.
Gondolták volna, hogy a közkedvelt Muki mozdony idén már 131 éves? És azt, hogy a Vidám Parkból a Vasmű útra is már 11 éve költöztették? Az sem ma volt, és az idő vasfoga is kezdte már újra megkoptatni – a napokban lefestették és kitakarították.