Visszakerült a magasságkorlátozó kapu a Kallós Dezső utcába
Harmadik alkalommal javították a DVG Zrt. munkatársai a magasságkorlátozó kaput a Kallós Dezső utcában. A munkálatok kapcsán Szabó Zsolt alpolgármester, a 6-os választókerület önkormányzati képviselője tartott sajtótájékoztatót a napokban.
A sajtótájékoztatót követően Szabó Zsolt önkormányzati képviselő közösségi oldalán jelent meg a munkálatok kapcsán egy bejegyzés, amely szerint immáron harmadik alkalommal kellett a DVG Zrt. munkatársainak a kapu javítását illetve pótlását végezni, hiszen hiába a Dózsa György út és a Kenyérgyári út felől is kihelyezett magasság-, és súlykorlátozó tábla, puszta figyelmetlenségből mégis többször nekihajtottak, kidöntötték. Minden egyes javítás alkalmával törekedtek arra a DVG Zrt. munkatársai, hogy a korábbinál masszívabb, időtálló szerkezet kerüljön ki és ezúttal is ez volt a cél.
Szabó Zsolt hangsúlyozta, lassan két éve tölti be az önkormányzati képviselő posztját, amely idő alatt megtapasztalta, vannak olyan kérdések, amelyekben nem lehet mindenki számára elfogadható megoldást találni, ugyanakkor törekszik arra, hogy a Technikum városrészt illető ügyekben minden esetben a városlakók érdekeit tartsa szem előtt. A képviselő hozzátette, több lakossági megkeresés is érkezett a kapu javítása kapcsán, így az augusztus 4-én tartott sajtótájékoztatón örömmel jelentette be, hogy a munkálatok befejeződtek, így a magasságkorlátozó hibátlan, és képes a feladatát megfelelően ellátni.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért
2025. okt. 20.
Dunaújvárosban az URBACT projekt részeként a gyakorlatban is megvalósulnak azok a bizonyos "zöld gondolatok". Például két városi tagóvodában, az Aranyalmában és az Eszterláncban a gyerekeket is bevonták a komposztálásba.
Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze
2025. okt. 17.
A szorosabb szövetség és a sikeres érdekérvényesítés reményében nyár végén találkozott és egyeztetett tíz megyei jogú város ellenzéki polgármestere. A napokban megszülettek a szövetség közös alapelvei, amelyek a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén már kormánypárti politikusok elé is kerültek.
Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén
2025. okt. 16.
Tizenhét témát nyílt ülésen, míg kettőt zárt ajtók mögött tárgyalt Dunaújváros közgyűlése a csütörtöki ülésén. A tanácskozás helyszíne az Almási Zsolt terem volt.
Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért
2025. okt. 15.
Mint ismert, a vasmű területén több száz kóbormacska él – a terület eddig sem volt biztonságos számukra. A gyár korábbi dolgozói önkéntes alapon élelmezték az állatokat, ám sürgető megoldást igényel az elvadult jószágok helyzete. A Duna Dog Center Alapítvány (DDC) vállalta annak az együttműködésnek a koordinálását, amelyben 100 macska sorsa fordulhat jobbra.
DSTV: lezárult az Urbact projekt
2025. okt. 15.
Az eseményről már olvashattak, most itt a DSTV összeállítása az Urbact projekt Szalki-szigeten rendezett fináléjáról. A nemzetközi program a delegáltak mellett a témával foglalkozó szakemberek, valamint egyetemisták részvételével, szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel ért véget a közelmúltban. Hangkép.
Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott
2025. okt. 14.
Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész – Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki további két alkotással lepte meg a körzetben élőket.
Újra lehet pályázni a Bursa-ösztöndíjra!
2025. okt. 12.
Két típusú ösztöndíjra pályázhatnak a felsőoktatásban tanuló, vagy a felvételi előtt álló diákok. A Bursa Hungarica részeként az önkormányzattól akár havi 18 ezer forintos támogatásban részesülhetnek.









