Fuss velünk, fuss értünk! – ötödik nekifutás
Immáron ötödik alkalommal rendezi meg az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete a Fuss velünk, fuss értünk! közösségi akciót, melyre sok szeretettel várnak minden érdeklődőt a Kultik Mozi előtti térre szombaton.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is megrendezi a Fuss velünk, fuss értünk! elnevezésű közösségi kezdeményezését az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Szervezete, szombaton. Az immáron ötödik alkalommal sorra kerülő jótékonysági futásra sok szeretettel várnak minden mozogni vágyót a szervezők, akik az egyesülethez tartozó gyermekek, felnőttek számára igyekeznek egy fejlesztő programot tartalmazó számítástechnikai eszközt biztosítani a rendezvényen befolyt összegből.
Ahogy egy éve, úgy idén is rengeteg cég, egyesület, vagy éppen magánszemély csatlakozott már a jótékonysági eseményhez, melyen ezúttal is körülbelül két kilométeres távot kell teljesítenie a résztvevőknek, akár futva, akár sétálva, ezúttal tényleg csak a részvétel a fontos. A jótékonysági esemény helyszíne idén is a Kultik Mozi előtti tér lesz, ahol már reggel nyolctól várják a szervezők a nevezni vágyókat, s mivel a nevezési díj teljes összege az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesületét gyarapítja, természetesen mindenki abban reménykedik, hogy minél többen ott lesznek a jótékonysági futás fél tízes rajtjánál.
Nagyon várja már az eseményt a Fuss velünk, fuss értünk! kezdeményezés egyik főszervezője, Petrás Gábor is.
– Az autista emberek mindig is közel álltak hozzám, hiszen már 2009-ben is szerveztünk nekik az akkori Civilek Házában sporteseményeket, hogy felhívjuk rájuk a figyelmet és egy tartalmas sportnapot töltsünk együtt velük. 2014-ben pedig a Parázs Varázs családi napon iktattunk be egy esélyegyenlőségi napot, hogy közelebb kerüljenek a városlakók az autista és egyéb fogyatékossággal élőkhöz, s testközelből is megismerjék őket. A Fuss velünk, fuss értünk jótékonysági sportnapon a munkámmal igyekszem segíteni és támogatni az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesületét, illetve a városlakókat is abban, hogy közösen sportoljunk egy nemes ügy érdekében. Nagy köszönettel tartozom Kisgyörgy Dávidnak, a KGYD Autószalon és Szerviz ügyvezetőjének, hogy idén is a jótékonysági sportnap főtámogatója lett, valamint az összes támogatónak, partnernek, aki segíti a rendezvény lebonyolítását, vagy éppen a jótékonysági akciót támogatja. Remélem, minél többen eljönnek szeptember 18-án a Fuss velünk, fuss értünk sportnapra, melyre jó szórakozást, jó futást kívánok mindenkinek!
Képek: DO-archív (Végh Zoltán felvételei)
Menetrend
08:10 – Nevezés / Regisztráció
08:30 – MyGymstick bemutató
09:10 – Megnyitó
09:20 – Közös bemelegítés "Mozdulj Diák" DSE speciális sportolói. Salamonné Szabó Éva gyógypedagógus, edző segítségével
09:28 – Galambröptetés
09:30 – Start
10.00 – Beérkezés (frissítők)
10:15 – Díjak átadása
11:00 – Zárás
A jótékonysági futás útvonala: Kultik Mozi tér - Vasmű út (Déli irány) - Építők útja lámpás kereszteződés - Velinszky u. (Lidl Áruház) - Panoráma út (Észak irány) - Kossuth Lajos u. - Vasmű út - Kultik Mozi tér
A rovat további hírei: Sport
Fényes dunaújvárosi érmek a veteránok világbajnokságán
2025. okt. 14.
Mátyás Gábor aranyérmet, Barna Zoltán ezüstöt szerzett a birkózók Tatabányán megrendezett veterán világbajnokságán, melyen a DKSE hét versenyzője is részt vett.
DSTV: együtt mozdult a város
2025. okt. 14.
Komoly érdeklődés mellett rendezte meg a DKSE és városunk önkormányzata a MOZD'ÚJVÁROS elnevezésű közösségi sportnapot a Szalki-szigeten szombaton. A remek hangulatú eseményen mezei akadályfutás, a DKSE sportági bemutatói, valamint egyéb mozgásformák várták az érdeklődőket. Hangkép.
Vármegyei rangadó a kupában
2025. okt. 14.
Az Alba Fehérvár KC lesz a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapatának ellenfele a Magyar Kupa harmadik fordulójában.
Három hazai érem
2025. okt. 13.
Egy egyéni és két páros számban értek el dobogós helyezést a Danubius KSE tollaslabdázói a hétvégén megrendezett országos harmadosztályú tollaslabda ranglista versenyen.
MOZD'ÚJVÁROS: közös mozgás a Szalki-szigeten (galériával)
2025. okt. 13.
Komoly érdeklődés mellett rendezte meg a DKSE és városunk önkormányzata a MOZD'ÚJVÁROS elnevezésű közösségi sportnapot a Szalki-szigeten szombaton délelőtt. A remek hangulatú eseményen mezei akadályfutás, a DKSE sportági bemutatói, valamint egyéb mozgásformák várták az érdeklődőket, de bemutatkozott a nagyközönségnek a FitCity Dunaújváros programsorozata is.
Fontos sikert aratott a DFC
2025. okt. 13.
Fél percen belül két gólt szerzett, s egy nagyon kellemetlen ellenfelet győzött le 2-0-ra a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászat vasárnapi fordulójában.
Közel volt a bravúrhoz a DAB
2025. okt. 12.
Kétgólos hátrányból is egyenlített, de végül 5-4-es vereséget szenvedett a címvédő és jelenleg is éllovas Gyergyói HK otthonában a DAB jégkorong csapata az Erste Liga vasárnapi fordulójában.