Gárdonyis éremeső Újszászon

spigott - 2021. szeptember 29. 17:18

Tizenhét dobogós helyezéssel térhettek hazai újszászi versenyükről a Gárdonyi iskola lábtoll-labdázói.

Az Európai Sporthét keretein belül, egy újszászi versenyen szerepeltek a közelmúltban a gárdonyi iskola lábtoll-labdázói, akik népes, tizenhat fős csapattal vágtak neki a megméretésnek a csapatverseny mellett egyéni, egynemű páros és vegyespáros kategóriákban.

A magasabb korcsoportba feljátszó újoncok – volt, akinek ez volt az első versenye – mérkőzésről mérkőzésre egyre jobban játszottak, s mint arról Kohán Árpádné felkészítő tanár beszámolt, Nagy Kitti, Nagy Hanna, Kovács Noémi, Vicsotka Martin, Nagy György, Kerti Benett és Boros Zsombor is éremnek örülhetett. A serdülő fiúk csatái látványos meccseket játszottak, s a Kattári Dávid, Irowa Noel, Deák F. Flórián és Kovács Krisztián összeállítású csapat bronzéremmel zárta a versenyszámot, Kattári Dávid és Irowa Noel egynemű párosban is bronzérmes lett, míg Dávid egyéniben is bronzérmet szerzett.

Képek forrása: Gárdonyi iskola

A gyermek korcsoportban játszó lábtoll-labdázók (Kondor Anett, Zudor Milán, Rabi Marcell, Szücs Tamás) is eredményes napot tudhattak maguk mögött. Volt, aki négyszer is dobogóra állhatott az eredményhirdetéskor, így a dunaújvárosi különítmény legeredményesebb játékosa Kondor Anett lett, aki gyermek csapatban arany-, egynemű párosban ezüst-, vegyespárosban bronz-, míg egyéniben ezüstéremmel gazdagította gyűjteményét. Zudor Milán két első helyezéssel zárta a napot (egynemű páros, egyéni), Rabi Marcell pedig három dobogós helyezéssel (egynemű páros, vegyes páros, egyéni) térhetett haza.

Meglepetésként az újonc Nagy György a nap utolsó mérkőzésén döntőt játszott vegyes párosban a Cserszegtomaj SK játékosával, Berezvai Barbarával, s bravúros teljesítményüknek végül ezüstérem lett a jutalma.

A Gárdonyi iskola lábtoll-labdázóinak eredményei

Csapatverseny
Gyermek lány: I. hely (Kondor Anett, Nagy Kitti, Nagy Hanna, Kovács Noémi)
Gyermek fiú: III. hely (Vicsotka Martin, Nagy György, Kerti Benett, Boros Zsombor)
Serdülő fiú: III. hely (Irowa Noel, Kattári Dávid, Kovács Krisztián, Deák F. Flórián)

Páros
Gyermek lány páros: II. hely (Kondor Anett, Nagy Kitti)
Gyermek fiú páros: I. hely (Rabi Marcell, Zudor Milán)
Gyermek vegyes páros: II. hely (Nagy György, Berezvai Barbara – Cserszegtomaj SK)
Gyermek vegyes páros: III. hely (Rabi Marcell, Kondor Anett)
Serdülő fiú páros: III. hely (Irowa Noel, Kattári Dávid)

Egyéni
Újonc lány: II. hely – Nagy Kitti
Újonc lány: III. hely – Nagy Hanna és Kovács Noémi (megosztva)
Újonc fiú: II. hely – Kerti Benett
Újonc fiú: III. hely – Nagy György
Gyermek lány: II. hely – Kondor Anett
Gyermek fiú: I. hely – Zudor Milán
Gyermek fiú: II. hely – Rabi Marcell
Gyermek fiú: III. hely – Szücs Tamás
Serdülő fiú: III. hely – Kattári Dávid

A rovat további hírei: Sport

Még van esély az alsóház megnyerésére

Még van esély az alsóház megnyerésére

2024. ápr. 16.

Hatékonyabb második félidei játékával aratott magabiztos győzelmet Érden a Dunaújváros Futsal együttese az NB II alsóházának hétfő esti fordulójában.

Még előrébb léptek a Lorántffy röplabdázói

Még előrébb léptek a Lorántffy röplabdázói

2024. ápr. 15.

Tavalyi eredményükön öt helyet javítva fejezték be az országos diákolimpia debreceni fináléjának küzdelmeit a Lorántffy iskola leány röplabdázói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Otthon tartotta a pontokat a TFSE

Otthon tartotta a pontokat a TFSE

2024. ápr. 15.

Kettő sima és egy szorosabb szettben szenvedett vereséget a DKSE röplabda csapata a TFSE vendégeként lejátszott bajnokin vasárnap este.

Nem borult a papírforma Iváncsán

Nem borult a papírforma Iváncsán

2024. ápr. 15.

Az éllovas Iváncsa félidőnként két-két gólt szerezve tartotta otthon a bajnoki pontokat a Dunaújváros FC elleni vasárnapi találkozón.

Kilenc dunaújvárosi érem a Matolayn

Kilenc dunaújvárosi érem a Matolayn

2024. ápr. 14.

A DKSE versenyzői közül Mayer Gréta három, Szij Emese hat dobogós helyezéssel zárta a tornászok 28. Matolay Elek Női Nemzetközi Emlékversenyét.

A fővárosba látogatnak a röplabdázók

A fővárosba látogatnak a röplabdázók

2024. ápr. 14.

A TFSE vendégeként folytatja az Extraliga alsóházának küzdelmeit a DKSE felnőtt röplabda csapata vasárnap este hat órától.

Biztosan hozták a kötelezőt

Biztosan hozták a kötelezőt

2024. ápr. 13.

Már az első félidőben eldöntötte a pontok sorsát a DFVE női vízilabda csapata a Győr elleni hazai bajnokin.