Lánglovagok: lépcsőfutók versengése a Duna-parton
Látott már tűzoltókat teljes menetfelszerelésben, a védőcsizmát is átizzadva fölfutni a Duna-parti lépcsősoron? Itt a remek alkalom!
A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a dunaújvárosi hivatásos tűzoltó-parancsnokság ugyanis idén immár tizenkettedik alkalommal rendezi meg a megyei lépcsőfutó versenyt október 1-jén, pénteken Dunaújvárosban. A megméretés részleteiről Szabó-Bisztricz Anett megyei katasztrófavédelmi szóvivő tájékoztatta honlapunkat: a versenyzőknek teljes védőfelszerelésben – vagyis védőcsizmában, nadrágban, kabátban, kesztyűben, sisakban és acélpalackos légzőkészülékben(!!!) – kell időre felérnie a tízemeleteshez hasonlítható Duna-parti lépcsősoron.
Az előzetes regisztráció szerint a versenyen több mint negyven lánglovag vág neki a lépcsősornak – köztük hivatásos, önkormányzati, önkéntes és létesítményi tűzoltók is rajthoz állnak.
A rendezvény helyszíne a víztoronynál, a Pincesor felső szakaszán lévő lépcsősor lesz, a versenyzőket 9 órakor Vizi Ignác tűzoltó ezredes, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese köszönti a verseny megnyitóján, a futamok lebonyolítása 9.30-kor kezdődik.
A program nyilvános, így aki élőben kívánja látni a nem mindennapi erőpróbát, annak itt a remek alkalom; irány a Duna-part, futáááás!
(Fotó: DO-archív)
A rovat további hírei: Sziréna
Késsel raboltak ki egy dohányboltot – vádat emeltek a trió tagjai ellen
2024. ápr. 19.
Csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt járt el az ügyészség a tavaly augusztusi bűntett elkövetői ellen. Egy doboz cigaretta lett a zsákmány, derül ki az ügyészégi összegzésből.
Két városban is életet mentett a szénmonoxid-érzékelő
2024. ápr. 15.
Dunaújvárosi társasházi lakásban is a szénmonoxid-érzékelő figyelmeztette a lakókat a mérgező gázra vasárnap. Nem ez volt az egyetlen eset aznap a vármegyében, szerencsére nem történt személyi sérülés, értesült a DO.
Kapatos vezetők húsvét ünnepén
2024. ápr. 11.
Dunaújvárosi helyzetkép is színesíti a Zsaru Magazin húsvéti körképét – a város közútjain végzett ellenőrzésekről Kőhalmi László főtörzszászlós, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának helyettes vezetője számolt be.
Látta a balesetet? Jelentkezzen!
2024. ápr. 10.
Ismeretlen személyazonosságú gépjárművezető azonosításához kérik a lakosság segítségét a dunaújvárosi rendőrök. Elektromos kerékpárral közlekedő hölgyet sodort el, megállás nélkül koccolt a helyszínről, értesült a DO. Egy megosztás is közelebb vihet hozzá!
A fél város keresi a mérget kiszóró gazembert
2024. ápr. 07.
Az internetes közösségi oldalakon, csoportokban terjedt el a hír, miszerint a felső Duna-parton mérgező eledeleket találtak, amelyek akár végzetesek is lehetnek a házi kedvencekre.
Értékes kapcsolószekrényt lopott – vád a vége ellene
2024. ápr. 04.
Félmillió forint értékű berendezést lovasított meg az a férfi, aki ellen a Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat. Hihetetlen, de még a két társa sem tudta, hogy éppen lopnak, értesült a DO.
Vigyázat, csalók! Ne dőljön be! És adja tovább!
2024. ápr. 03.
A nagy közösségi portálon élesített tájékoztató videóval jelentkezett a rendőrség – a cél egyértelmű: az úgynevezett "bankos" csalók üzelmeinek megakadályozása. Egy megosztás is sokat érhet!








