Őszi megemlékezések és ünnepségek Dunaújvárosban
Három dunaújvárosi ünnepség előkészületeiről is beszámolt Barta Endre tegnap délelőtti tájékoztatóján. A humán ügyekért felelős alpolgármester egy különleges ünnepi felhívásról is szót ejtett a megemlékezések kapcsán.
Az ősz folyamán három megemlékezésen is részt vehetnek az érdeklődők Dunaújvárosban. Az aradi vértanúk mellett az ’56-os forradalom hőseihez köthető programokra hívja a városlakókat Barta Endre alpolgármester:
– Az ünnepek sorában az első október 6-án lesz, 14 órától a ’48-as emlékműnél emlékezünk meg az aradi vértanúkról. Csathó Gábor, a Vasvári iskola történelemtanára mondja el az ünnepi beszédet, továbbá az intézmény diákjai ünnepi műsorral is készülnek az alkalomra. Változik a hagyományos október 23-i ünnepség menetrendje is: október 21-én ünnepi műsort tekinthetnek meg az érdeklődők a Bartók Kamaraszínházban este 6 órától, majd október 23-án délelőtt 9 órától lesz a koszorúzás, illetve a megemlékezés köztemetőben található ’56-os kopjafánál. Annak emlékére, hogy a forradalom után Pentelén még napokkal később is szóltak a fegyverek, november 8-án este 6 órától múltidéző eseményt hirdetünk a Városháza téren.
Az október 23-i megmozdulással kapcsolatban Barta Endre elmondta, szeretnék bevonni a megemlékezésbe a városi középiskolásokat, ezért hamarosan egy felhívást intéznek az oktatási intézmények felé. A pályázat során a diákok leírhatják, hogy mit jelent számukra az 1956-os forradalom, miként vélekednek róla. Az önkormányzat munkatársai a beérkezett munkák közül választják majd ki azokat, amelyeket felolvasnak a temetői ünnepség során.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Dull Szabolcs politikai elemzővel folytatódott a "Dunaújvárosi Estek" sorozat
2025. okt. 29.
Ahogy közeleg a 2026-os országgyűlési választás, egyre többeket izgatnak a politikához kapcsolódó kérdések. A téma iránt érdeklődők – és korábban nem érdeklődők – igényeit elégítette ki a Dunaújvárosi Estek című közéleti sorozat legutóbbi vendége, Dull Szabolcs politikai elemző.
Elmúlt a nyár, remek pályaművek születtek (galériával)
2025. okt. 29.
Folytatódott a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázat – a nyári ciklusban is különleges fotók születtek a dunaújvárosi alkotók által. Az elmúlt időszak értékelése megtörtént, a díjátadó ünnepséget kedden délután rendezték a Városháza „C” szárnyában.
Őszi mulatságot szervezett a közösség
2025. okt. 27.
Az idősek otthonában élő emberek is vágynak a színes programokba, amik különböznek a hétköznapoktól. Az Egyesített Szociális Intézmény Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthona Barátság út 27. alatti intézményében őszi kavalkádot szerveztek még múlt szerdán – sok-sok mosollyal, vidám pillanattal.
Politikai elemző lesz a Dunaújvárosi Estek vendége
2025. okt. 25.
Választási esélyek és forgatókönyvek 2026-ra – ezzel a címmel tart előadást Dull Szabolcs a Városházán a népszerű közéleti sorozat következő részében kedden délután. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Készül a digitális fakataszter – köszönetet mondtak a programot segítő diákoknak
2025. okt. 25.
Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester és Szabó Imre főépítész a Városházán köszönte meg a közreműködést azoknak a fiataloknak, akik nyári gyakorlatuk során aktív részesei voltak a városi digitális fakataszter előkészítésében.
Gyászol a város, elhunyt dr. Frank József főorvos
2025. okt. 24.
Szomorú hír rázta meg a sportszerető dunaújvárosi közösséget, valamint a Szent Pantaleon Kórház kollektíváját: hatvanhét évesen elhunyt dr. Frank József főorvos, aki évtizedeken keresztül dolgozott különböző dunaújvárosi csapatok mellett.
Együtt emlékeztek 1956 hőseire a kopjafánál
2025. okt. 23.
A hagyományokhoz híven a temetői kopjafánál tisztelgett a város a hősök és mártírok emléke előtt az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 69. évfordulóján. Koszorúzással és ünnepi műsorral emlékeztek.









