"A 70 éves Dunaújváros papíremlékei" – szépségdíjas kiállításon
Nagyszabású rendezvény részeként nyitotta meg Pintér Tamás polgármester a Magyar Papírmúzeumban kiállított, Dunaújváros elmúlt 70 évét feldolgozó tárlatot. A színvonalas rendezvény számos meghívott vendég jelenlétében zajlott.
Mintegy száz évet ölel fel az a gyűjtemény, amelyet a Magyar Papízmúzeum munkatársai állítottak össze, és amelyet Pintér Tamás, településünk polgármestere nyitott meg szerdán délelőtt.
Amikor a papír: emlék
Mint azt a tárlatról tudni lehet: a település számos kulturális és szociális intézménye segédkezett a különféle papírból készült termékek, újságok, kivonatok összeállításában. Minderről Pelbárt Jenő, az intézmény igazgatója számolt be még jóval a kiállítás megnyitója előtt.
Jelentős és tartalmas gyűjtemény várja a látogatókat, a színvonalas rendezvényen Pintér Tamás polgármester megnyitóbeszédében is azt hangsúlyozta, hogy rendkívüli köszönet és hála illeti a papíriparban dolgozókat.
Hozzátette, bár ha valaki azt hallja "Dunaújváros", elsősorban a Vasmű jut eszébe, nem szabad megfeledkezni azokról a vállalatokról sem, amelyek segítik, és segítették a település fejlődését és létrejöttét. A tárlat kapcsán városunk első embere elmondta, olyan értékeket gyűjtöttek össze a Magyar Papírmúzeum munkatársai, amelyeknek szinte már történelmi jelentőségük van. Mint azt a polgármester hangsúlyozta, rendkívül sok szakember és dolgozó közös és fáradhatatlan munkája, hogy a múzeum színvonalas anyagokkal kápráztathatja el az érdeklődőket. Hozzátette: a Hamburger Hungária Kft.-ben, a Hamburger Látogatóközpontban, valamint a Magyar Papírmúzeumban is olyan munka folyik, amelyre minden városlakó méltán lehet büszke.
Nagyszabású rendezvénysorozat
A rendezvény keretében további három időszakos kiállítást is megnyitottak: az Öt éves a Hamburger Látogatóközpont és a Magyar Papírmúzeum című tárlatot Bencs Attila, a Hamburger Hungária Kft. ügyvezető igazgatója avatta fel. Emellett megtekinthető M. Sarlós Erzsébet papírszobrászművész „Papírdimenziók” című anyaga, valamint a Papír és környezetvédelem nevet viselő gyűjtemény, amelyet dr. Zilahy Gyula, a Budapesti Műszaki Egyetem tudományos és nemzetközi dékánhelyettese, a BME tanszékvezetője vezetett fel.
A kiállítások időpontjairól, valamint minden további hasznos információról a Magyar Papírmúzeum hivatalos oldalán olvashatnak az érdeklődők.
(Fotók: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Kultúra
Idén is jelentős csúcsokat hódított a Rockmaraton Fesztivál (galériákkal)
2025. júl. 09.
Négy nap dübörgés és fergeteg, a rock/metál műfajok híveinek őszinte örömére: idén is nagyot ment, és bár új csapat szervezte, és sajnos akadtak is döccenők, összességében mindenképpen pozitív élményt hozott a közönség körében a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten.
Évadot zár a Zenélő Cukrászda
2025. júl. 09.
Az édes élmények kedvelői ráadásul szólóprodukciót hallhatnak a Vasmű úti egységben – Gyalus Boglárka énekel szombaton délután. A nyári szünet előtti utolsó alkalomra is nagy szeretettel várnak mindenkit.
DSTV: POK és SZIG a színpadon
2025. júl. 09.
Szép eseménynek adott otthont a Bartók színházterme a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Városunk két gimnáziuma, a Pannon és a Széchenyi színjátszó diákjai álltak a közönség elé, és mutatták be színdarabjaikat. Hangkép.
ICA-D: benépesülnek a város közterei a "Betekintés" terveivel
2025. júl. 08.
Egyszerre izgalmas és tanulságos bemutatót ígér a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új időszaki kiállítása: Betekintés címmel a BME Középülettervezési Tanszék külföldi hallgatói mutatják be diplomamunkáikat, a város köztereire álmodott terveiket. A tárlat csütörtökön nyílik, mindenkit szeretettel várnak!
DSTV: a kőtárba is csalogattak
2025. júl. 08.
Az összefoglalót már olvashatták, most itt a DSTV első beszámolója az Intercisa Múzeum kínálatáról a "Múzeumok Éjszakája" sorozatában. Az intézmény két helyszínen várta a vendégeket, benépesült a római kori kőtár is. Hangkép.
Zúzós menet a végjátékban is (galériával)
2025. júl. 06.
King Diamond bulijának elmaradása miatt sokan keseregtek, de ezzel együtt is nagy zúzásokkal ért véget a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten. A zárónap is hatalmas menetelést hozott – sorozatunk utolsó képtára is erről tanúskodik.
Rockmaraton: parádés péntek (galériával)
2025. júl. 05.
Remek bulik egész sorával csalogatta a rock/metál műfajok híveit a Szalki-szigetre a Rockmaraton Fesztivál pénteki kínálata. A mai menü is nagyon bőségesnek ígérkezik, a hangulat változatlanul egyszerre fergeteges és barátságos – a finálé során sem lesz másként!









