Életveszélyesen szúrt a kamasz – őrizetbe került

Öcaline - 2021. október 25. 14:09

Az Iváncsán történt bűncselekmény áldozata csak a gyors rendőri segítségnyújtásnak és orvosi beavatkozásnak köszönheti az életét – a feltételezett elkövetőt egy órán belül elfogták, értesült a DO.

Csaknem végzetes tragédiába torkollt egy elmérgesedett vita Iváncsán október 23-án éjjel, derül ki a megyei főkapitányság kommunikációs szolgálatának összegzéséből. A részletes szóvivői jelentés szerint a 112-es segélyhívó számra nem sokkal éjfél előtt bejelentést tett egy férfi, miszerint Iváncsán megszúrták. A helyszínre irányított járőrök elsősegélyben részesítették az áldozatot – aki el tudta mondani, ki szúrta meg –, majd a férfit átadták a mentőszolgálat munkatársainak, akik kórházba szállították. 
Időközben a rendőrök azonnal megkezdték az elkövető felkutatását, majd rövid idő múlva elfogták a bűncselekmény feltételezett tettesét, egy 16 éves besnyői fiatalt, akit még éjjel elő is állítottak a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságra. 
Az elsődleges orvosi vélemény szerint a sértett által elszenvedett sérülések életveszélyesek voltak, és azok elhelyezkedésére figyelemmel a cselekmény alkalmas volt arra, hogy a sértett életét kioltsa. Ennek nyomán a főkapitányság nyomozói őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki a kamaszt, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására is. 

A rendőrségi summázat megerősítette: a fiatallal szemben emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt kezdtek büntetőeljárást.

(Fotó: FMRFK)
 

A rovat további hírei: Sziréna

Eltűnés miatt keresik Pesei Brigittát (FRISSÍVE!)

Eltűnés miatt keresik Pesei Brigittát (FRISSÍVE!)

2025. szep. 15.

A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 36 éves nő megtalálása érdekében. Pesei Brigitta múlt kedden tűnt el, aki tud róla, jelentkezzen, és egy megosztás is segíthet! Felhívás. (FRISSÍVE!)

 

Zöld értékek a fólia alatt – most picit másképp

Zöld értékek a fólia alatt – most picit másképp

2025. szep. 11.

Dunaújvárosi rendőrök csípték el azt a dílert, aki egy daruszentmiklósi kert fóliasátrában termesztett kábítószer előállítására szolgáló növényeket. Több tucat tő canabbis-szal bukott, erősítette meg a rendőrségi összegzés.

Elrendelték az idős asszonyt kirabló férfi letartóztatását

Elrendelték az idős asszonyt kirabló férfi letartóztatását

2025. szep. 06.

A gyanúsított egy dunaújvárosi buszmegállóban támadt a 87 éves áldozatra. Bár az asszony ellenállt, a férfi végül elvitte a táskáját – 3000 forintot zsákmányolt, értesült a DO.

Iskolakezdés előtt: a gyerekek biztonsága közös felelősség!

Iskolakezdés előtt: a gyerekek biztonsága közös felelősség!

2025. aug. 30.

Néhány nap múlva becsöngetnek, hamarosan kezdődik az új tanév – a nagy napra készülve balesetmegelőzési tanácsokkal szolgál a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata. A lényeg: fokozott figyelem szükséges az utakon!

Akcióban a "csomagos" csalók – ne dőljön be!

Akcióban a "csomagos" csalók – ne dőljön be!

2025. aug. 20.

Még rendőrök megtévesztésével is próbálkoztak a megtévesztő üzenet küldői, derül ki a vármegyei főkapitányság összegzéséből. A rendőrség tipptárral segíti a csalók elleni fellépést – vigyázzon mindenki, és ne szolgáltasson adatokat!

Letartóztatás vár a bántalmazóra

Letartóztatás vár a bántalmazóra

2025. aug. 15.

Csoportosan elkövetett garázdaság bűntett miatt indítványozta a Fejér Vármegyei Főügyészség annak a férfinak a letartóztatását, aki két társával bántalmazott egy férfit a dunaújvárosi uszoda előtt még július közepén. Csodák csodájára a sértett könnyű sérülésekkel megúszta, értesült a DO.

Meteo extra: már él a harmadfokú hőségriasztás!

Meteo extra: már él a harmadfokú hőségriasztás!

2025. aug. 13.

Az országos tisztifőorvos a HungaroMet legfrissebb előrejelzése alapján rendelte el a legmagasabb figyelmeztetési szintű riasztást. A rendelkezés vasárnap éjfélig él, és az ország teljes területére érvényes!