Három pontért utazik a DPASE
A Gerjéni SK otthonában nyújtaná tovább veretlenségi szériáját a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata ma délután három órától.
Kép: DPASE-archív
Tíz mérkőzést követően veretlenül, hét győzelemmel és három döntetlennel áll az NB III Közép Csoportjának harmadik helyén a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata, melynek mindössze egyetlen pont a hátránya a listavezető Makó mögött. Varga Balázs együttese legutóbb bő fél órát emberhátrányban futballozva győzte le 2-1-re az ESMTK gárdáját, s erre, mármint a győzelemre készül a sorozat újabb fordulójában is, melyet a Gerjéni SK otthonában vív meg ma délután három órától.
Együttesünk mai vetélytársa a Tolna megyei pontvadászat megnyerésével jutott fel idén az NB III-ba, ahol tíz találkozót követően három győzelemmel, egy döntetlennel és hat vereséggel áll a tabella tizenhatodik helyén. Buzás Attila csapata jól kezdte a szezont, öt fordulót követően még ott volt az élmezőnyben, ám a legutóbbi öt játéknapon rendre pont nélkül maradt.
Ugyan a tabellán elfoglalt helyezések és a mutatott forma alapján egyértelműen a mieink számítanak a mai összecsapás esélyeseinek, ám ez nem szabad, hogy könnyelművé tegye labdarúgóinkat, akik egy rendkívül motivált, javítani vágyó ellenfélre számíthatnak. Ugyan az ESMTK elleni találkozón kiállított Villám Balázs nem áll a csapat rendelkezésére, a cél nem lehet más, mint a három pont megszerzése, s ha együttesünk hozza az elmúlt hetekben látott hozzáállását és formáját, akkor tovább nyújthatja veretlenségi sorozatát.
A rovat további hírei: Sport
Finn hátvéd az Acélbikáknál
2025. júl. 23.
A huszonhét esztendős Vertti Vuoksiala a lett bajnokságban szereplő Hockey Punks együttesének mezét cseréli dunaújvárosira a 2025/2026-os szezonban.
A főpróba jól sikerült
2025. júl. 22.
Szoros csatában aratott egygólos győzelmet a Dorog elleni felkészülési találkozón a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.
Álomjátékkal vb-döntős a magyar válogatott!
2025. júl. 21.
Szenzációs játékkal aratott nagyon sima, hatgólos győzelmet az olimpiai bajnok spanyolok ellen a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott a szingapúri világbajnokság elődöntőjében.
Győzelemmel zártak a juniorok
2025. júl. 21.
Hetedik helyen végzett a dunaújvárosi Fehér Luca Blankával felálló magyar junior női kézilabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokságon.
Megtalálták a Szent Grált
2025. júl. 20.
Idén is remek hangulatban rendezte meg hagyományos nyári táborát a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület a Nyalóka-szigeten.
Elődöntős a magyar válogatott
2025. júl. 19.
Folyamatosan javuló játékkal aratott háromgólos győzelmet a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott az olaszok elleni világbajnoki negyeddöntőben.
Hetedik helyért játszanak a juniorok
2025. júl. 19.
Nem sikerült legyőznie a házigazda Montenegrót, így "csak" a hetedik helyért játszhat a magyar junior női kézilabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokságon.