Hiába fenyeget a Global Faktor, nem szabad nekik fizetni
Újra és újra küldi fenyegető leveleit a Global Faktor Zrt. késedelmi kamatokról és fűtéselzárással borzolva a kedélyeket.
Kép: Végh Zoltán
Az önkormányzat sajtószóvivője elmondta, a DVCSH Kft. nem állíthatna számlát július 1. utáni fogyasztásról, egyrészt mert erre nincs engedélye, másrészt mert semmilyen szolgáltatást nem végzett. Medgyesi Miklós ismét hangsúlyozta: a Global Faktor Zrt. nem végrehajtó cég, azt viszont jó tudni, hogy a DVCSH Kft. kisebbségi tulajdonosainak társasága (vezető tisztségviselője Neszmélyi Loránd, aki egyben a DVCSH Kft. ügyvezetője is).
Mivel az alap számlát sincs joga kiállítani, így hiába számol fel késedelmi kamatot vagy bármilyen büntetést, azt nem kell befizetni.
Medgyesi Miklós hangsúlyozta, vannak fejlemények az önkormányzat által tett jogi lépésekről is, a DVCSH Kft. jogtalanul kibocsátott számlái miatt ugyanis a rendőrség nyomozást rendelt el. A fűtéselzárással kapcsolatban Medgyesi Miklós elmondta:
– A DVCSH és a Global Faktor a szolgáltatásból való kizárással is fenyeget, vagyis, hogy ismét elzárja a fűtést és a meleg vizet. Ehhez is csak sok sikert tudunk kívánni, ugyanis a szolgáltatásból csak a DVG tudja kizárni a fogyasztókat, ugyanis ő a szolgáltató. Kérem a fogyasztókat: ne üljenek fel a Pomázi-csoport hazug fenyegetéseinek.
A rovat további hírei: Közélet
Városunkat is meglátogatta a nagyszakállú (galériával)
2025. dec. 03.
Zsúfoltság és gyerekzsivaj töltötte meg a Városháza teret kedden – alapos oka volt a sürgés-forgásnak. Dunaújvárosba látogatott Jouloupukki, az igazi, nagyszakállú Mikulás a gyerekek és sok-sok felnőtt rajongó nagy örömére.
Hatalmas összefogás az ünnepi időszakban
2025. dec. 03.
Örömteli esemény apropóján tartottak sajtótájékoztatót egy, a háttérben már futó jótékonysági akcióval kapcsolatban a szervezők. A helyszín az uszoda volt, ám nemcsak a vízilabdázók és az úszók csatlakoztak, hanem szerencsére sokan mások is.
Tragikus évfordulót ünnepelt a penteleiek közössége
2025. dec. 02.
Máig fekete lap a település történelemkönyvében – éppen 75 éve történt, hogy a kuláknak bélyegzett pentelei családokat kitelepítették otthonaikból. A gyászterhes eseményre emlékeztek a Pentele Klubházban hétfőn délután.
Együtt a tisztább Tündérkert Játszótérért
2025. dec. 02.
Újtelep lakosai időről-időre összefognak, hogy közösen tegyenek kitűzött céljukért – a közelmúltban a Tündérkert Játszótér takarítása volt terítéken, adventi készülődéssel körítve. Tóth Kámán önkormányzati képviselő szerint a körzetben alapvető ez a fajta együttműködés.
A hit jelképe – fellobbant a láng az első adventi gyertyán a Városháza téri ünnepen (galériával)
2025. dec. 01.
Újra adventi fénybe öltözött Dunaújváros főtere – elkezdődött az ünnepvárás szép időszaka. Fényfüzérek csillogása, gőzölgő, lelket is melengető ételek és italok, programok sora vár mindenkit az Adventi Forgatagon, ahol a közös adventi gyertyagyújtás sem maradt el.
Hagyományos ünnepi díszítés Újtelepen
2025. dec. 01.
Városszerte elkezdődtek az ünnepre készülődő csinosítgatások – felkerültek a girlandok, fényfüzérek és egyéb látványosságok. És mint azt már jól megszokhattuk, Újtelepen is fénybe borul a körzet szerencsés fenyőfája. Ám idén – rendhagyó módon – két örökzöld is díszbe öltözik.
Az ünnepi időszakban is várják a véradókat!
2025. nov. 30.
Az év utolsó hónapjára fordulva sem csökken az egészségügy vérigénye, és mivel a vér csak vérrel pótolható, egyértelmű, hogy szükség lesz az önkéntesek közreműködésére. Szerencsére egyre többen tudják: vért adni menő! Segítsen, aki tud, ajándékozzon életet!









