Jó esély a döntőre

spigott - 2021. október 18. 13:15

Harmadik helyen áll felemáskorláton a selejtezők első napja után a DKSE tornásza, Kovács Zsófia a kitakyushui világbajnokságon.

Főoldali és belső kép forrása: MTI

A sikeres pénteki pódiumedzést követően a női selejtezőkkel kezdődött meg a tornászok 50. világbajnoksága Japánban. A Kitakyushuban megrendezett viadalon részt vesz a DKSE kétszeres Európa-bajnok kiválósága, Kovács Zsófia is, aki kisebb lábsérülése miatt egy számban, felemáskorláton lépett szerhez a vb nyitónapján. Méghozzá remekül, ugyanis 6.200-as kiindulópontú gyakorlatát nagyon szép technikával mutatta be a második sorozat harmadik körében, így 14.433-as pontszámával egyből fellépett a tabella harmadik helyére. Ugyan Zsófit követően a mezőny nagyobbik része, hatvankét versenyző még hátravolt, a DKSE tornászának eredményét ma már senki nem tudta felülmúlni, így Európa-bajnokunk bizakodva várhatja a folytatást, ugyanis, ha a selejtezők holnapi napján sem előzik meg ötnél többen, akkor ott lesz a világbajnokság döntőjében.

Óvatosan bizakodva értékelte tanítványa teljesítményét Trenka János, a DKSE tornászainak vezetőedzője, aki természetesen a helyszínen látja el tanácsokkal Zsófit.

– Összességében jól sikerült Zsófi gyakorlata, voltak benne ugyan kisebb hibák, a pontszáma és a jelenlegi harmadik helye is jónak mondható, bár azt azért megjegyezném, hogy pontosan ennyi pontot kapott a tokiói olimpián is a gyakorlatára, amivel végül tartalék lett a döntőben. Most természetesen abban bízunk, hogy sikerül bejutni a legjobb nyolc közé, bár a selejtezők holnapi köreiben még egy ügyes brazil és két orosz tornász is szerhez lép, illetve jönnek még a németek is, így azért kell még izgulnunk, de nem lehetünk eddig elégedetlenek a szerepléssel.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: hasították a Duna vizét

DSTV: hasították a Duna vizét

2025. aug. 06.

Újra a motorcsónakok búgásától volt hangos a kikötői öböl. Múlt héten ugyanis a városunkban rendezték meg a Formula Future Gyermek- és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokságot. A verseny sokakat vonzott, ugyanis a nemzetközi futamokon mintegy 12 ország versenyzői mérték össze a tudásukat. Hangkép.

Fiatal hátvéd az Acélbikáknál

Fiatal hátvéd az Acélbikáknál

2025. aug. 06.

Az újpesti nevelésű Balázsi Márton is a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatában folytatja pályafutását a 2025/2026-os szezonban.

Elkészült a DKKA végleges bajnoki menetrendje

Elkészült a DKKA végleges bajnoki menetrendje

2025. aug. 05.

A Vasas elleni fővárosi meccset szeptember 6-án, míg a MOL Esztergom elleni hazai bajnokit szeptember 13-án játsszák le a DKKA női kézilabdázói.

B-döntő és egyéni csúcsok a medencében

B-döntő és egyéni csúcsok a medencében

2025. aug. 05.

Bár dobogós helyet nem sikerült elérniük, összességében jól szerepeltek a DKSE úszói a Kaposváron megrendezett országos ifjúsági bajnokságon.

Dunaújvárosban versenyzett az utánpótlás elitje

Dunaújvárosban versenyzett az utánpótlás elitje

2025. aug. 04.

A középmezőnyben végzett a magyar válogatott a kikötői öbölben megrendezett Formula Future Gyermek-, és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokságon.

Megújul a Dunaújvárosi Jégcsarnok

Megújul a Dunaújvárosi Jégcsarnok

2025. aug. 04.

Alapos felújításon esik át augusztus második felében a Dunaújvárosi Jégcsarnok, amelynek palánkrendszerét és világítását is lecserélik az új szezon kezdete előtt.

Dunaújvárosi éremeső Szegeden

Dunaújvárosi éremeső Szegeden

2025. aug. 04.

Összesen tíz dobogós helyezéssel, az összesített éremtábla tizenegyedik helyén fejezték be a Szegeden megrendezett korosztályos bajnokság küzdelmeit a DKSE kajak-kenusai.