Örömmel találkoznak, jó közösséget alkotnak
A pandémia tilalmai után egymást érik a közösségi események a Római városrészi Civil Házban: összejövetelt szervezett szerdán a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesülete is.
Az asztalon torta, a levegőben sülő szalonna (!!!) illata, az asztalok körül vidáman beszélgető emberek, kacagás, koccintás – szüreti mulatságot szervezett az 1999-ben zászlót bontott közösség. Mint Törő Anikó, a városrészi bázis programszervezője elmondta, jelenleg négy aktív csapat használja rendszeresen a Civil Házat. Örömteli, hogy akadnak új érdeklődők is –fontos, hogy mindenki előtt nyitott bázisként, színes programokkal, új kezdeményezésekkel várják a városrész lakóit.
Az őszi-téli időszakban a Civil Ház az „otthonuk”, mondta érdeklődésemre Szilágyi Ferenc, az epilepsziások egyesületének vezetője:
– Nagyon aktív közösséget alkotunk, a mai rendezvényre is eljön a több mint 50 tagunk közül legalább 30. Jó így összejönni, átbeszélni a gondokat, örülni egymásnak – egy ilyen csapat esetében ez a legfontosabb!
(Fotó: DO-archív)
A rovat további hírei: Közélet
Még igényelhető az önkormányzat iskolakezdési támogatása, várják a kérelmeket
2025. szep. 12.
Az általános és a középiskolás dunaújvárosi diákoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat a 2025/2026-os tanévre. Összeállításunk a témához kapcsolódó összes fontos tudnivalót tartalmazza – figyelem, közeleg a határidő!
Számos lehetőség a gazdasági programban
2025. szep. 12.
A város uniós fejlesztési ciklusra vonatkozó tervdokumentációja időben elkészült, és a jóváhagyó határozat is megjelent a Magyar Közlönyben. Azonban a kormány politikai döntései miatt jelenleg zároltak a szükséges források, így a jóváhagyott tervek ellenére a pénzügyi keretek egyelőre nem szabadultak fel. Ez komoly kihívást jelent a város számára, amely több kiemelt projektet kíván megvalósítani a következő években.
DSTV: Almási Zsolt emlékére
2025. szep. 11.
Terjedelmes, a korabeli televíziós archívumok anyagából is bőven merítő összeállítással eleveníti fel a város első szabadon választott polgármestere, a díszpolgári címmel is elismert Almási Zsolt emlékét a DSTV abból az alkalomból, hogy a jeles közéleti személyiség nevét kapta a város közgyűlési terme. Hangkép extra.
Közgyűlést tartottak az Almási Zsolt teremben
2025. szep. 11.
A legutóbbi rendkívüli közgyűlésen Almási Zsolt, Dunaújváros díszpolgára nevét vette fel a Városháza "C" szárnya közgyűlési terme. A ma délelőtti testületi ülésnek már az Almási Zsolt terem biztosította a helyszínt, ahol összesen 19 témában született döntés.
"Egészség ezreknek, milliók az egészségügyi intézménynek" – idén újra városunkban
2025. szep. 11.
Szűrővizsgálatok, előadások és bemutatók sora vár mindazokra, akik részt vesznek a Richter Egészségváros programján Dunaújvárosban szeptember 20-án. Az ingyenes program résztvevői egyidejűleg a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézetet is támogatják.
Újra közös szemétszedés a takarítás világnapján
2025. szep. 11.
Közös sajtótájékoztatón hívták fel a figyelmet a közelgő World Cleanup Day - Sporttal a környezetért! 2025 nevű eseményre az akció szervezői a Pannon iskolában szerdán délután.
DSTV: hősök a hőségben – újra véradás az MMK-ban
2025. szep. 11.
Rendre nagy sikert aratnak a külső helyszíneken szervezett véradási alkalmak, derül ki a DSTV összegzéséből. Évek óta népszerű az önkéntesek körében az MMK, ahol immár évek óta sikerrel adnak otthont a retró véradásoknak – amit idén komoly kánikula nehezített. Hangkép.