Döntetlen a rangadón

spigott - 2021. november 11. 12:37

Először kapott gólt a korosztályos bajnokságban a Dunaújváros PASE U19-es labdarúgó csapata.

Kép forrása: DPASE/Andriska Hanna

Komoly rangadó várt a Dunaújváros PASE U19-es együttesére a regionális pontvadászat legutóbbi fordulójában, ugyanis Andriska Gábor listavezető együttese a vele azonos pontszámmal álló Szekszárd csapatát látta vendégül a pálhalmai Agrospeciál Sporttelepen szerda délután kettő órától. A dunaújvárosi fiatalok a forduló előtt még kapott gól nélkül álltak a bajnokságban, ám remek szériájuk a találkozó 13. percében sajnos megszakadt, mert a vendégek Keszthelyi György találatával megszerezték a vezetést, s minimális fórjukat a szünetig meg is őrizték. A fordulást követően beleerősített a DPASE U19-es gárdája, s bár Farkas Béla találatával össze is jött az egyenlítés, a remélt győztes gólt nem tudták begyötörni fiataljaink, így a küzdelmes összecsapás végül 1-1-es döntetlennel ért véget.

Nem is volt teljesen elégedett játékosai teljesítményével Andriska Gábor vezetőedző, aki a mérkőzést követően elárulta, higgadtabb, pontosabb játékkal kellett volna előrukkolniuk a három pont megszerzéséhez.

– A mindvégig kiélezett, feszült hangulatú mérkőzésen nem tudtuk a korábbi magabiztos játékot nyújtani. Nem voltunk elég agresszívek, pontatlanul játszottunk, és az adódó gólszerzési lehetőségeinket is elhibáztuk. A bajnokság során először kaptunk gólt, ez pedig most pontvesztéssel járt. Az ilyen ellenfelek ellen higgadtabb pontosabb, koncentráltabb játék kell a győzelemhez.

U19-es regionális bajnokság

DPASE - Szekszárdi UFC 1-1 (0-1)
Gólszerzőnk: Farkas B.

A rovat további hírei: Sport

A Szolnok ellen folytatja a DKSE

A Szolnok ellen folytatja a DKSE

2025. nov. 09.

Hazai környezetben, a Szolnok elleni hazai találkozón lép pályára a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának vasárnapi fordulójában.

Búcsúzott a kupától a DKKA

Búcsúzott a kupától a DKKA

2025. nov. 08.

A házigazda fehérváriak gyakorlatilag végig vezetve győzték le a DKKA női kézilabdázóit a Magyar kupa harmadik fordulójában pénteken este.

Gólzáporos DFVE-siker a BL-ben

Gólzáporos DFVE-siker a BL-ben

2025. nov. 08.

Harminchárom találatot és huszonnyolc kiállítást hozó mérkőzésen gyűrte le a görög Alimos gárdáját a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.

Fiatalok a főszerepben

Fiatalok a főszerepben

2025. nov. 07.

Ezúttal nem lesz dunaújvárosi résztvevője a magyar női vízilabda válogatott háromnapos összetartásának.

BL-feladatok előtt a vízilabdázók

BL-feladatok előtt a vízilabdázók

2025. nov. 07.

A Fabó Éva Sportuszodában látja vendégül a görög Alimos NAC Betsson gárdáját a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligája csoportkörében ma este hét órától.

A hokikapitány szerint más univerzum az elitvilágbajnokság

A hokikapitány szerint más univerzum az elitvilágbajnokság

2025. nov. 06.

Majoross Gergely szövetségi kapitány szerint más-más univerzum a divízió I/A világbajnokság és az elitmezőny, amelyben a magyar férfi jégkorong-válogatott is szerepel.

Két vereség az Andersenben

Két vereség az Andersenben

2025. nov. 06.

A DAB-ASP gárdája szoros csatában, a DUE-Worm Angels sima meccsen szenvedett vereséget a jégkorongozók Andersen Ligájának legutóbbi fordulójában.