Életet mentett a szén-monoxid-érzékelő!
A berendezés ezúttal egy dunaújvárosi társasházban jelzett – igazolhatóan megmentve egy ember életét kedden délelőtt.
Szén-monoxid-érzékelő mentette meg egy ember életét november 16-án délelőtt egy dunaújvárosi társasházban, tudatta Szabó-Bisztricz Anett, a mmegyei katasztrófavédelem szóvivője. Mint összegzéséből kiderül, a központi fűtéses lakás fürdőszobájában egy átfolyós vízmelegítő biztosította a meleg vizet. A nappaliban elhelyezett szén-monoxid-érzékelő figyelmeztette a lakót, hogy a fűtőberendezés meghibásodása miatt mérgező gáz keletkezik. A férfi a 112-es egységes segélyhívó számon kért segítséget, majd kiment a lakásból. A dunaújvárosi hivatásos tűzoltók mérései is kimutatták a szén-monoxidot. A gázszolgáltató szakembere is a helyszínre érkezett – a szén-monoxid-érzékelő jelzésének köszönhetően személyi sérülés nem történt.
A szóvivői összegzés arra is figyelmeztet, hogy a fűtési időszakban megnő a szén-monoxid-mérgezéses esetek száma. Tévhit, hogy csak a régi gázkazánoknál jelentkezhet ez a probléma, hiszen minden nyílt égésterű fűtőeszköz és vízmelegítő forrása lehet a mérgező gáznak, amennyiben nem biztosított a levegő-utánpótlás. A kandalló, a cserépkályha, illetve a vegyes tüzelésű kazán, a konvektor és a fali vízmelegítő is lehet nyílt égésterű és akkor ezek a helyiség levegőjét használják működés közben. Ha nincs elég friss levegő ezek környezetében, szén-monoxid fog keletkezni, ami magas koncentrációban akár egy percen belül is halált okozhat. Évente egyszer érdemes szakemberrel megnézetni a fűtést és a vízmelegítőket. Ezek hőtermelő, lánggal égő berendezések, a meghibásodásuk lakástűzhöz vagy szén-monoxid-mérgezéshez vezethet.
Szabó-Bisztricz Anett hangsúlyozta: érdemes minden nyílt égésterű fűtő- és vízmelegítő eszköz mellé szén-monoxid-érzékelőt helyezni. A megbízható érzékelők listája megtalálható a katasztrófavédelem honlapján. Az érzékelőt a fűtőeszköztől, vagy vízmelegítőtől egy méterre, fejmagasságba helyezzük el, és figyeljünk a szavatossági idejükre is!
(A kép illusztráció)
A rovat további hírei: Sziréna
Tovább él a vörös kód, meghosszabbították a hőségriasztást
2025. jún. 26.
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján döntött – péntekig biztosan él a legmagasabb szintű figyelmeztetés az extrém hőség miatt.
Országos tűzgyújtási tilalom a hőség miatt!
2025. jún. 25.
Az egész országot sújtó kánikula és tartós csapadékhiány miatt hazánk teljes területén tűzgyújtási tilalom lép életbe mától. Tilos tüzet gyújtani a magyarországi erdőkben, a vasút és közút menti fásításokban és a kijelölt tűzrakóhelyeken is. Továbbá a parlag-, tarló- és gazégetés szintén nem engedélyezett a fokozottan tűzveszélyes időszakban. Felhívás.
Meteo extra: újra él a hőségriasztás!
2025. jún. 24.
Harmadfokú hőségriasztást adott ki az országos tisztifőorvos az ország egész területére vonatkozóan – a riasztás ezúttal csütörtökön éjfélig érvényes. Felhívás és tipptár a hajtás után!
Tűz ütött ki a város külterületén
2025. jún. 21.
Aljnövényzet, fű, száraz gaz és bozótos ég Dunaújváros külterületén, derült ki a katasztrófavédelem gyorsjelentéséből.
Pótolják a rendvédelmi kavalkádot!
2025. jún. 15.
Ahogy ígérték, az időjárás gonosz tréfája miatt elmaradt Rendvédelmi Nap felvonulását is megtartják – azt eseményre kedden várják az érdeklődőket! Itt a tételes/térképes tervezet!
Dunaújvárosi cég is érintett a túlárazásban
2025. jún. 13.
Túlárazással jutott pályázati pénzhez, 3,6 milliárd forint kárt okozott az a férfi, akinek a Fejér Vármegyei Főügyészség indítványozta a letartóztatását minősített költségvetési csalás bűntette és további bűncselekmények miatt. Az ügyben dunaújvárosi cég is érintett, értesült a DO.
Újra a Duna-parti lépcsősoron versengtek a lánglovagok (galériával)
2025. máj. 31.
Teljes védőfelszerelésben és légzőkészülékben futottak a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hagyományos lépcsőfutó bajnokságán – a viadalnak csütörtökön adott otthont a szokásos felső Duna-parti helyszín.