"Ezt tényleg nem lehet pótolni semmivel…"
Dunaújvárosi megakoncert után dunaújvárosi debütálás: igaz, csak percekkel, de még a nagy videómegosztón történő élesítés előtt mutatták be a Szalki-szigeten rendezett CityRocks 2021 óriás zenei flashmob werkfilmjét és (első) négy koncertklipjét.
Alkotók, szervezők, támogatók és persze zenészek adtak egymásnak randevút a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) szerdán este – ráadásul nem akármilyen alkalom szülte a nagy találkát: a CityRocks 2021 című óriás zenei flashmob hangképes anyagai debütáltak, naná, Dunaújvárosban.
Utólag is frenetikus
Elsőként a Szalki-szigeti buli előkészületeit és forgatását összegző werkfilmet láthatta a közönség – a szervezők részéről szép gesztus, hogy a dunaújvárosi díszbemutató megelőzte a webes élesítést! –, ebben hangzott el Gyuricza Ferenc gitáros címben idézett mondata. És tényleg: az összes arc, a hangulat, minden mosoly és megnyilatkozás arról mesélt, hogy pótolhatatlan élmény volt a 400 zenész és/vagy énekes közreműködésével megvalósított közösségi kezdeményezés.
Ugyanezt említette köszöntőjében Pintér Tamás polgármester is:
– Ugye, milyen jó volt?! Még most is libabőrös vagyok – és bár sokszor említettem már, de boldogan megismétlem: köszönet és hála jár a szervezők csapatának, de köszönet és hála jár a közönségnek és minden szereplőnek azért a csodálatos megmozdulásért, aminek a Szalki-sziget adott otthon. Utólag visszagondolva is frenetikus születésnapi koncert volt a 70 éves városban – és őszintén remélem, az itt készült koncertemlékek sok-sok lelkes rajongóhoz eljutva öregbítik a város hírnevét világszerte.
Világhódító útra indul
A bemutatók előtt Sintér Doktor a DSTV kamerája előtt elárulta, direkt nem látta még az elkészült koncertklipeket – első körben négy szerzemény hangképes összegzését publikálták –, így ő is lelkesen és nagy izgalommal várja a díszbemutatót.
A nagy ovációval kísért bemutatók előtt Gajda Ferenc főszervező is köszönetet mondott minden közreműködőnek – mint felidézte a program megvalósulását közvetlenül segítő több mint 50 fős stábban 12 operatőr dolgozott, és közös érdem, hogy a dunaújvárosi díszbemutató után világhódító útjukra indulhatnak az eddig feldolgozott dalok.
Az, hogy sokan várják, nem kifejezés: a CityRocks 2018-as debütálása óta elkészült videók eddig összesen 130 milliónál (!!!) több megtekintést produkáltak világszerte. Megismétlem: eddig.
Persze, hogy újrázom a dunaújvárosi megabuli galériáját, valamint innentől naponta tolunk egy-egy hangképes összegzést is! Kezdjük az összeállításban emlegetett werkfilmmel (nézzétek, osszátok, küldjétek el a barátoknak!), aztán szépen sorban jön a többi rőzserázó remeklés!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Kultúra
Irány Intercisa! – interaktív időutazással
2025. júl. 31.
A Múzeumok éjszakája országos programja keretében debütált, a sikeres start után a közelmúltban újra megrendezték a római kőtárban az időutazásnak is beillő római kori interaktív játékot. Ezúttal természetesen Intercisa, és vele Pannónia provincia római kori világa volt a célállomás.
DSTV: Mazsola Percek a gyermekkönyvtárban
2025. júl. 31.
A legkisebbeknek is szervez programot a József Attila Könyvtár, derül ki a DSTV beszámolójából. Az olvasás örömét alapozhatják meg a mondókák, játékok, ringatók – a Mazsola Percek kínálata éppen ezekből áll, nem véletlen, hogy ismét sokan látogattak el a foglalkozásra. Hangkép.
DSTV: színpadi bemutató is színesített
2025. júl. 30.
A kézműves program mellett izgatottan várták a Lara Mesék Társulat bemutatóját az MMK nyári táborának résztvevői és a produkcióra érkező vendégek a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Békakirály és a lánya című játék a felelősségvállalásra hívta fel a fiatalok figyelmét. Hangkép.
DSTV: várostörténeti kalandtúra
2025. júl. 26.
Történelmi kalandtúrára csalogatta a várostörténet iránt érdeklődőket a Dunaújváros mesél várostörténeti blog: a közelmúltban a római kori kőtár kincseit fedezhették fel az érdeklődők az interaktív játék keretében. Hangkép.
Viadana-varázslat a Művészetek Völgyében
2025. júl. 24.
A sikeres tavaszi visszatérés után folytatta diadalútját, a Művészetek Völgyében is hódított a Viadana Kamarakórus. Az együttes Taliándörögdön lépett közönség elé – rendhagyó repertoárral ajándékozva meg a közönséget még múlt szombaton.
Nyári komédiázásra készül a Bartók társulata
2025. júl. 23.
Rendhagyó vállalás, rendkívüli helyszín, ráadásul nem titkoltan fontos lépés egy majdani nyári színházi fesztivál felé vezető úton: Shakespeare Ahogy tetszik című lírai komédiáját a Vasvári iskola udvarán viszi színre a Bartók Kamaraszínház. Premier pénteken este!
Nyáron is nyitva a József Attila Könyvtár
2025. júl. 22.
Rövidített nyitvatartás lép életbe július végétől, de addig is rendszeres programokkal várják a betű barátait az intézményben. Különleges válogatással is kirukkoltak!