Fontos és szép Kohász-győzelem
Fordulatos, nagy csatában aratott 25-23-as győzelmet az MTK elleni mérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a sportcsarnokban ma este.
Az Érd elleni nagyon fontos siker után újabb kemény mérkőzés várt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesére, mely a vele azonos pontszámmal álló MTK gárdáját látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Vágó Attila együttese rendkívül elszántan készült az összecsapásra, s ennek megfelelően vágott is neki a rangadónak. Kézilabdázóink keményen védekeztek, elől is jöttek a gólok, s bár 3-1 után visszajött a fővárosi alakulat, s többször egalizált is (4-4), Wéninger védéseivel, illetve Szalai, Kazai, Weisheitel és Matucza góljaival egy 4-0-s sorozatba rohantak bele a mieink, így jött is az MTK időkérése (8-4). A rövid pauza alatt rendezte is sorait az ellenfél, mely támadásban és védekezésben is feljavult, 9-9-nél utol is érte együttesünket, de Szalai és Sustkova révén gyorsan sikerült visszavenni az előnyt (11-9). ekkor jött azonban az újabb fordulat, mert a támadásban elkövetett hibákat könyörtelenül megbüntette Golovin Vlagyimir csapata, mely sorozatban négy gólt szerezve nemcsak fordított, hanem a szünetig kétgólos előnyt harcolt ki magának (11-13).
Képek: Végh Zoltán
A fővárosiak ráadásul a térfélcsere után is gyors góllal kezdtek, de a Kohász természetesen nem adta fel, s remek játékkal, Farkas, Szalai és Weisheitel góljaival előbb egalizált, majd a 37. percben már a vezetést is magához ragadta (17-16). Hiába kértek időt a vendégek újra, a hazai lendület megmaradt, Farkas, Sustkova és Szalai újabb találatai után már három volt az előny sőt, többször támadhattunk a nagyobb arányú vezetésért is (20-17). A helyzetek sajnos kimaradtak, de hiába mozgósította minden erejét a fővárosi gárda is, a mieink is mindent beletettek a védekezésbe, így tartani tudták két-háromgólos előnyüket (23-20). Az MTK nagyot hajrázott, fel is jött 23-22-re, de Bartulovic fontos védése után Weisheitel és Bulath is betalált, végleg eldöntve ezzel a találkozót, melyet végül 25-23-ra nyertek meg kézilabdázóink, akik idei negyedik sikerükkel feljöttek a bajnoki tabella hetedik helyére.
DKKA – MTK Budapest 25-23 (11-13)
DKKA: Bartulovic – Kukucska 2, Borgyos, Szalai 5, Weisheitel 4, Bulath 4, Kazai 2. Csere: Wéninger, Hlogyik (kapusok), Polics, Matucza 2, Sustkova 4, Farkas J. 2, Kiss Cs. Vezetőedző: Vágó Attila.
A rovat további hírei: Sport
Kovács-Seres Hunor bravúrja öt kilométeren
2025. máj. 30.
Remekül szerepelt a horvátországi nyíltvízi Európa-bajnokság öt kilométeres versenyszámában a DKSE fiatal úszója, Kovács-Seres Hunor, aki a sprintversenyben sem okozott csalódást.
DSTV: tisztelgő falfestés
2025. máj. 30.
A dunaújvárosi labdarúgás egy ikonja előtt tiszteleg a Dunaújáros FC labdarúgócsapata. A stadion „J” azaz egyik hazai szektora hivatalosan is Tóth István nevét – és arcképét – viseli. Hangkép.
Összetettben nem sikerült előrébb lépni
2025. máj. 30.
A tizennegyedik helyen fejezte be az egyéni összetett versenyszámát a lipcsei Európa-bajnokságon a DKSE tornásza, Mayer Gréta.
Bajnoki nagyüzem a szőnyegen
2025. máj. 29.
Két aranyéremmel, egy ezüsttel és egy bronzzal zárták korosztályos bajnokságok hétvégi döntőit a DKSE birkózó szakosztályának versenyzői.
A hajrát nem bírta a DKSE tehetsége
2025. máj. 29.
Bár a táv kétharmadáig remekül tartotta magát a nyílvízi úszó Eb tíz kilométeres versenyszámában Kovács-Seres Hunor, a hajrára elfáradt, s végül a huszadik helyen fejezte be a küzdelmeket.
DSTV: az óvodásokért futnak idén
2025. máj. 28.
A mozgás és az egészséges életmód népszerűsítése mellett a jótékonyság is hatalmas szerepet játszik a Jót, Fut a város – Dunaújváros! újabb, immáron hetedik állomásán. A szombatra tervezett esemény legfontosabb tudnivalóiról a szervezők adtak tájékoztatást. Hangkép.
Döntőre készülnek a röplabdázók
2025. máj. 28.
Dunaújvárosban, a Dózsa iskola tornatermében rendezik meg péntektől vasárnapig az U13-as fiú röplabdázók országos döntőjét, melyen a DSE Röplabda Akadémia fiataljai is megméretik magukat.