Tervezzünk együtt egy fenntartható várost!
Készül a Fenntartható Városfejlesztési Stratégia, amely Dunaújváros 2021 és 2027 közötti fejlesztési irányait mutatja meg. Az elkészítésébe most mindenki beleszólhat. Az önkormányzat honlapján megtalálható kérdőív kitöltésével Dunaújváros fejlesztési irányvonalainak kialakítása tervezhető és határozható meg.
Az önkormányzat megkezdte Dunaújváros Fenntartható Városfejlesztési Stratégiájának kidolgozását, igazodva a 2021-2027-es Európai Uniós projekt ciklushoz. Ez a dokumentum jelöli majd ki, hogy Dunaújváros milyen fejlesztésekre kíván fókuszálni, illetve milyen beruházásokra kívánja igénybe venni a 2021-2027 közötti időszakban a rendelkezésre álló uniós forrásokat.
A jó gazda gondossága
– Fontos tudni, hogy jóval kevesebből gazdálkodhatunk ebben a fejlesztési ciklusban, de mégiscsak az a célunk, hogy ezt a "jóval kevesebbet" olyan gondosan használjuk fel, hogy az emberek érezzék, hogy sokkal többet kapnak az így megalkotott fejlesztési tervekkel, mint kaptak az előző ciklusban, amikor is felesleges látványberuházásokra égették el az európai uniós forrásokat – mondta Szabó Zsolt, gazdasági ügyekért felelős alpolgármester.
A stratégia kidolgozása során az egyik legfontosabb a lakossággal való együttgondolkodás, ezért is született meg az önkormányzat hivatalos oldalán megtalálható kérdőív, amely a tervezői munkát segíti.
–Itt a lakosság áll a fókuszban: mi az, ami az itt élőknek potenciálisan nagyon fontos. Ilyen például a környezettudatos életminőség javítás, a város zöldfelületi fejlesztéseinek iránya, a szabadidő eltöltés vagy a sétautak fejlesztése. A november 21-ig kitölthető kérdőívvel az itt élők ötleteinek a megismerése a cél, hiszen olyan fejlesztéseket kívánunk a lehetőségekhez mérten megvalósítani, amely a lakosság elégedettségét és örömét szolgálja. – tette hozzá Szabó Imre főépítész.
Közös a cél, közös a tervezés
Szabó Zsolt alpolgármester mint mondta, kiemelten fontos, hogy a tervezés folyamatába a lakosság bekapcsolódhasson, hiszen a cél egy szerethető, élhető, itt tartó erejű, fenntartható város fejlesztése:
– Dunaújváros, mint minden más megyei jogú város, sok kihívás elé néz, és ezekben a kihívásokban kiemelten fontos nekünk, hogy a fiatalokat itt tartsuk. Ezért kérjük a lakosságot, gondolkodjunk közösen: hogyan lehet Dunaújváros egy olyan város, ahol a fiatalok letelepednek, családot alapítanak. Teremtsünk közösen egy olyan modern iparvárost, ahol jó élni; valamint ismerve Dunaújvárosnak az adottságait, ahol lehetséges, ott törekedjünk az ökológiai lábnyomunk csökkentésére.
A kérdőív megtalálható az önkormányzat hivatalos weboldalán!
DMJV Önkormányzata
(A fotó illusztráció)
A rovat további hírei: Közélet
Aktuális és nehéz kérdés a hajléktalanság
2025. nov. 20.
Felsorolni is nehéz lenne minden szervezetet és intézményt, amelyek képviselőinek jelenlétére számított Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester a legutóbbi hajléktalan fórum alkalmával. Az ellátási lánc szereplői értékes gondolatokat fogalmaztak meg a téma apropóján.
Dunaújvárosi Estek – legközelebb Szöllős Luca Lénával
2025. nov. 19.
A belső egyensúly megőrzésének lehetőségeit taglalja – a közéleti hírektől a karácsonyi asztalig – a Dunaújvárosi Estek következő programja a Városháza "C" szárnyában csütörtökön délután. A vendég Szöllős Luca Léna pszichológus lesz, mindenkit szeretettel várnak! Flyer.
Arborétumi munkák a zöldellő élővilágért
2025. nov. 18.
A klímaváltozás hatásai az általunk jól ismert növényfajtákat sokszor rosszul érinti. A beteg, elszáradt vagy öreg fák kivágása és pótlása is folyamatos – nem csak városunk közterületein. A Baracsi úti Arborétumban komoly tereprendezés tart – alapítványi segítséggel is.
Jól sikerült a hétvégi Zöld Kincsek Börzéje
2025. nov. 17.
Első alkalommal adott otthont a Generációk Háza a Zöld Kincsek Börzéje elnevezésű sokadalomnak. A Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester körzetében található intézmény valódi központjává válik az ehhez hasonló közösségi eseményeknek.
DSTV: Farkas Judit érdemelte a díjat
2025. nov. 17.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése az Útkeresés Segítő Szolgálat ünnepnapi ceremóniájáról. A szociális munka napján rendezett program során Farkas Judit esetmenedzser kapta az intézmény legrangosabb elismerését! Hangkép.
Profi futópad a lánglovagok szolgálatában
2025. nov. 14.
Nem is olyan régen döntött arról a közgyűlés, hogy egy professzionális sporteszközt adományoznak a dunaújvárosi tűzoltók számára. A futópad megérkezett, az ünnepélyes és kiváltképp jó hangulatú átadó pedig csütörtök délután volt.
Dunaújváros zöld elkötelezettsége: EUCF és DIMOP projektek a fenntartható jövőért
2025. nov. 14.
Újabb mérföldkőhöz érkezett az elmúlt hónapokban a város zöld és fenntarthatósági elkötelezettsége: két kiemelt projektet sikereiről is szó esett. Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester szerint mindkét program — az EUCF és a DIMOP — jelentősen hozzájárul a város energiahatékonyságának növeléséhez, valamint a fenntartható városi működés kialakításához.









