Bűnszövetségben elkövetett lopás a vád a stiklis tolvaj ellen

Öcaline - 2021. december 11. 7:33

Előbb több betöréses lopás szereplője volt, aztán az elfogásakor egy ismerőse adatait diktálta be. Mint kiderült, ismerőseit is meglopta. Jeles jelen, ragyogó jövő, még csak 17 éves.

Bűnszövetségben elkövetett, minősített lopás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Székesfehérvári Járási Ügyészség azzal a fiatalkorúval szemben, aki társaival betöréses lopásokat követett el Dunaújvárosban és környékén, erősítette meg a megyei főügyészség közleménye. Palkovitsné dr. Kész Anikó helyettes sajtószóvivő összegzéséből kiderül: a vádirat szerint a 17 éves fiú ismeretlen társaival elhatározta, hogy lopásokat követnek el. Elhatározásukat tett követte, nem is egy: 2020 decemberében egy baracsi és egy dunaújvárosi házba, 2021 januárjában két nagyvenyimi és két újabb dunaújvárosi, végül egy rácalmási lakásba mentek be. 2021 februárjában egy dunaújvárosi vendéglátóhelyre és további két ingatlanba hatoltak be.
Az elkövető társaival általában a lakóházak terasz- illetve bejárati ajtajainak kifeszítését követően, vagy az ablakok benyomása útján jutott be a helyiségekbe, ahonnan többnyire ékszereket vittek el.

Két alkalommal 3-3 millió forintot meghaladó, egy esetben pedig közel 2 millió forint összegű értékkel távoztak. A fiatal a bűncselekmények egy részében társtettesként, míg hét alkalommal bűnsegédként vett részt – figyelte a környéket, miközben társai a házban kutattak. A fiatal elkövető két alkalommal ismerősei lakásából is lopott, amikor náluk tartózkodott: egyikőjük édesapjától egy mobiltelefont és egy autókulcsot, míg a másik helyről 55 ezer forint készpénzt vitt el. 

Amikor a dunaújvárosi rendőrök az egyik bűncselekmény miatt elfogták, nem volt nála személyigazolvány, így a hatóság előtt adatai bemondásával igazolta magát. Ekkor a fiatal egy ismerőse adatait diktálta be – és az előállítását követő gyanúsítotti kihallgatásáról készült jegyzőkönyvbe is ezek az adatok kerültek. 
Az ügyészség a büntetlen előéletű, jelenleg bűnügyi felügyelet alatt álló fiatal elkövetővel szemben fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztés büntetés és közügyektől eltiltás mellett a bűnügyi felügyelet fenntartását indítványozta – az ügyben a Dunaújvárosi Járásbíróság hoz döntést.

(Illusztráció: FMRFK)

A rovat további hírei: Sziréna

Eltűnt, keresik Takács Andrást (FRISSÍTVE)

Eltűnt, keresik Takács Andrást (FRISSÍTVE)

2024. máj. 07.

A dunaújvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 60 éves férfi eltűnése ügyében. Látta? Tud róla? Jelentkezzen máris! De már egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE)

DSTV: a szabályos kerékpározásról

DSTV: a szabályos kerékpározásról

2024. máj. 03.

Hamarosan itt a Bringatúra (nemsoká jövünk a tételes programmal), így igencsak aktuális a DSTV összeállítása. A KRESZ szabályai a kétkerekűsökre is érvényesek, már csak azért is, mert a közlekedők védtelenebb csoportját alkotják a kerékpárosok. Hangkép.

Vádemelés az ámokfutó ellen

Vádemelés az ámokfutó ellen

2024. ápr. 29.

Hol másutt, Dunaújvárosban eresztette el a gyeplőt, 10 kilométeren át menekült az őt üldöző rendőrök elől. És közben lényegében az összes közlekedési szabályt megszegte. Börtön várhat rá, értesült a DO.

Eltűnés miatt keresik Lakatos Piroskát

Eltűnés miatt keresik Lakatos Piroskát

2024. ápr. 26.

A tizenhét esztendős fiatal lány még április tizedikén tűnt el, a dunaújvárosi rendőrök most a lakosság segítségét kérik megtalálásához. Egy megosztás is segíthet!

Elfogták a pincefeltörőt

Elfogták a pincefeltörőt

2024. ápr. 24.

A dunaújvárosi rendőrök hallgatták ki gyanúsítottként a 41 éves férfit. Egy Római körúti helyiséget tört fel, több százezer forintos kárt okozott, értesült a DO. Sokra nem vitte a zsákmánnyal.

Újra életet mentett a szénmonoxid-érzékelő a városban

Újra életet mentett a szénmonoxid-érzékelő a városban

2024. ápr. 22.

Társasházi lakásban támadt a "néma gyilkos", ráadásul egy gyermek életét fenyegette – szerencsére az érzékelő időben jelzett, nem történt személyi sérülés.

Táblákkal hívják fel a figyelmet a kutyákra leselkedő veszélyre!

Táblákkal hívják fel a figyelmet a kutyákra leselkedő veszélyre!

2024. ápr. 21.

Nagy felháborodást keltett városunkban a közelmúltban az a hír, hogy a felső Duna-parton mérgező kutyaeledeleket találtak, olyanokat, amelyekbe szúrós eszközöket rejtettek el.