Itt vannak máris a város kedvencei!
Idén már öt kategóriában zajlott a viadal, még az utolsó napra is jutott fordulat a DunaújvárosMesélPontHu blog évzáró megméretésén. Dunaújváros Kedvence 2021 – az eredmények máris itt!
Komoly erőpróba, összesen mintegy 9000 szavazat beérkezése nyomán alakult ki a Dunaújváros Kedvence 2021 verseny végeredménye. Az eredményeket összegző poszt nemrégiben élesedett a várostörténeti blogon; mint már az idevágó beharangozóban is írtam, idén először fontos változást eszközölt a kiíró-ötletgazda Horváth Tamás htomi: a beérkezett javaslatok nyomán öt katagóriát alakított ki, a netvoksok ezt követően csoportonként futottak be a blogra.
Így tehát most először összesen öt győztese lett a megméretésnek – lássuk máris az eredményeket!
A "Kultúra" kategória viadalát a Munkásművelődési Központ nyerte – a méltatásban htomi megjegyzi, az MMK immár harmadszor érdemesült az elismerésre. A "Zene" aspiránsai közül Beretka Ádám lett a befutó, csak csatlakozni tudok a kiíró biztatásához: csak így tovább! Egy viszonylag új, de nagyon erős-életképes csapat, a 4MOM gárdája futott be a "Közösség” kategória versenyén – szívből jár a gratuláció nekik is! A "Nevezetesség/Látnivaló" kategóriában ez örök kedvenc, az alsó Duna-part lett a befutó – ezt az eredményt sem kell magyarázni. Két nagy csapat csatázott lényegében az utolsó pillanatig a "Sport" kategóriában – végül a DKKA női kézilabda alakulata lett a befutó, az utolsó napon fordítva a DFVE pólós lányai előtt. Mindkét gárdának jár a csatakiállítás: hajrá, csajok!
A végeredményt összegző poszt htomi címszavas méltatásaival itt olvasható!
Dunaújváros Kedvence 2021 – végeredmény (katt) >>
Akit a számszerű szavazatok érdekelnek, ide kattinthat!
Dunaújváros Kedvence 2021 – végeredmény (katt) >>
A győzteseknek, de még a nomináltaknak is szívből gratulálunk, a címről szóló oklevelet viszont már csak jövőre kapják meg; htomi ígérete szerint január első felében! BÚÉK!
(A DO a viadal médiapartnereként vette ki részét a megméretés népszerűsítéséből!)
A rovat további hírei: Mozaik
Az ünnepekre hangolva búcsúzott az idei évtől a Csomagtartóvásár (galériával)
2024. nov. 23.
Az esztendő utolsó bolhapiaci sokadalmának adott otthont a dunaújvárosi piac – rekord számú standdal, változatos kínálattal és remek hangulattal csalogatták a kincsvadászokat még múlt vasárnap. Folyt. köv. jövőre, a tervek szerint márciusban kezdik újra!
Mire ügyeljünk, ha online vásárolunk számítástechnikai alkatrészeket?
2024. nov. 23.
Az interneten megannyi weboldal van, amely számítástechnikai alkatrészeket árusít. Mindezeken felül magánszemélyek hirdetéseivel is találkozhatunk, ha elkezdjük böngészni a netes piacterek kínálatát. (X)
Kézműves kincsek és Tökmag Bazár az MMK-ban
2024. nov. 22.
Egy füst alatt két esemény: a városban és a környéken élő alkotók, őstermelők és kézművesek portékáiból, valamint a Tökmag Bazár kínálatából válogathatnak a Munkásművelődési Központ vendégei szombaton.
Az ingatlangazdálkodás és a modern technológia kapcsolata
2024. nov. 22.
Napjainkban a földmérést, a kataszteri térképezést és az ingatlanfejlesztést csak pontos elemzések, felmérések segítségével érdemes elvégezni. (X)
A MOHU hat hónap alatt 700 millió palackot gyűjtött össze
2024. nov. 21.
November közepéig 700 millió palackot, üveget és dobozt váltottak vissza Magyarországon az új visszaváltási rendszerben - közölte a MOHU csütörtökön az MTI-vel.
Víztakarékos tippek a mindennapokra
2024. nov. 21.
Édesvíz-készleteink folyamatosan csökkennek, és napjainkban már egyre többen kezdik felismerni, hogy a víz olyan értékes kincs, amire nagyon kell vigyázni. (X)
2025-ben élénkülés várható az ingatlanpiacon
2024. nov. 20.
Az ingatlanpiac idei visszafogott eredményei ellenére a jövő évi kilátások már biztatóak, a szektor 2024-ben elérte a mélypontot, de megkezdődött a visszarendeződés, 2025-ben már élénkülés várható - ismertette Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke a november 20-i, XII. Ingatlanfejlesztés napja alkalmából készített szerdai közleményében.