Közel volt a bravúr

spigott - 2021. december 29. 8:00

Az utolsó percekben kapott góllal szenvedett 1-0-s vereséget a Ferencváros elleni hazai összecsapáson a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Ligában.

Újabb nagyon nehéz meccs várt Acélbikáinkra az Erste Liga alapszakaszában, ahol az első helyre hajtó, de több játékosát is nélkülöző Ferencváros látogatott a Dunaújvárosi Jégcsarnokba kedden este hat órától. Ugyan a Titánoktól érkezett Artyom Tkachenko leült a Bikák kispadjára, akadtak azért hiányzók a mieinknél is, Dmitri Dudkin éppen a meccs előtt szerződött a Titánok gárdájához, Németh Árpád sérülés, Horváth Ákos és Ivan Rybchyk pedig Leo Gudas vezetőedzőhöz hasonlóan betegség miatt volt kénytelen kihagyni az összecsapást, melyen a cseh szakember hiányában Azari Zsolt látta el a vezetőedzői feladatokat.

Ahogy egy hete, úgy ezúttal is a Fradi kezdett erősebben, ám az első percek fegyelmezett védőmunkája után egyre többször tudott kijönni a fővárosiak szorításából együttesünk sőt, Lőczi lövésénél a kapuvas segítette ki a vendégeket. A folytatás oda-vissza játékot hozott, két-két emberelőnnyel, ám ahogy a zöld-fehérek, úgy a mieink sem tudtak élni a speciális játék adta fórral. A második etapra még nagyobb elánnal érkeztek meg a vendégek, s a 25. percben kapuba is juttatták a pakkot, ám a játékvezetők egy rövid videózás után visszavonták a lábbal bebelsőzött találatot.

Helyzetek akadtak mindkét oldalon a továbbiakban is, s bár Krajcovic előtt adódott több feladat, Arany kapus sem unatkozott, így a góliszony ellenére élvezetes, jó meccset láthattak a jégcsarnokba kilátogató drukkerek. Egészen a véghajráig úgy tűnt, hogy összejöhet a bravúros pontszerzés Acélbikáinknak, ám az 55. percben egy gyors kontra végén Somogyi lőtt pontosan a jobb alsóba, s mivel a hátralévő időben sajnos nem sikerült igazán komolyan veszélyeztetni a Fradi ketrecét, így a fővárosiak végül 1-0-s győzelemmel vitték el a három pontot Dunaújvárosból.

Képek forrása: DAB

Azari Zsolt: – Nagyon jól küzdöttünk, talán egy pontot megérdemeltünk volna, ám egy egyéni hiba sajnos keresztülhúzta a számításainkat. Egymás után a második meccs megy el azon, hogy a véghajrában kapunk gólt, ez nagyon bosszantó. A küzdőszellemmel ezzel együtt nagyon meg vagyok elégedve, amit kértünk, azt mindenki igyekezett tudása legjavát nyújtva elvégezni, a mérkőzés nagyobb részében jól játszottunk, sok jó dolgot tettünk le a jégre, éppen ezért vagyunk most csalódottak a vereség miatt.

Fodor Szabolcs: – Ilyen nehéz meccsre számítottunk, egyrészt kevesen is vagyunk most, másrészt biztosak voltunk abban, hogy a Titánok elleni meccs után felszívja magát a Dunaújváros. Az első harmadunk közepes volt, de utána nagyon szépen dolgoztak a srácok, szóval le a kalappal előttük. Vannak ilyen meccsek idegenben, amikor ki kell kaparnunk magunknak a győzelmet, de ezt megtettük, mindenki keményen dolgozott és meg is lett az eredménye. Köszönöm szurkolóinknak, hogy ilyen sokan buzdítottak minket, főleg, hogy ilyen kevesen vagyunk.

DAB – FTC-Telekom 0-1 (0-0, 0-0, 0-1)

DAB: Krajcovic – Bubnov, Pozsár, Szappanos, Kabatayev, Török – Benke, Bobcek, Németh P., Tamás, Szűcs – Erdély, Szécsi, Pinczés, Lőczi – Druja, Tkachenko, Marosi, Gebei, Somogyi N. Vezetőedző: Azari Zsolt.

FTC: Arany – Karmeniemi, Boros, Somogyi 1, Kóger, Nagy G. – Seregély (1), McFadden, Pavuk, Fowlie, Tóth A. – Bohunicky, Bán Farkas (1), Roczanov, Galántai – Komáromy. Vezetőedző: Fodor Szabolcs.

A rovat további hírei: Sport

Három dunaújvárosi a válogatottban

Három dunaújvárosi a válogatottban

2025. jan. 02.

A DFVE női vízilabdázóinak három játékosa, Maczkó Lilla, Dobi Dorina és Sümegi Nóra is helyet kapott a világkupa selejtezőre készülő magyar női vízilabda válogatott keretében.

Újabb remek DAB-siker

Újabb remek DAB-siker

2024. dec. 31.

Nyolc gól szerezve aratott magabiztos, szép győzelmet a FEHA19 elleni hazai találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Ligában.

Érmekkel fejezték be az esztendőt

Érmekkel fejezték be az esztendőt

2024. dec. 30.

Érdről hasznos tapasztalatokkal, Ceglédről már dobogós helyezésekkel térhettek haza a Danubius KSE tollaslabdázói.

Hazai évzáró előtt a DAB

Hazai évzáró előtt a DAB

2024. dec. 29.

Nehéz feladat vár a DAB jégkorongozóira a FEHA19 elleni hazai összecsapáson, de Acélbikáink három pontot érő sikerrel szeretnék elbúcsúztatni a 2024-es esztendőt hétfőn délután.

Nyert a férfi vízilabda-válogatott Zágrábban

Nyert a férfi vízilabda-válogatott Zágrábban

2024. dec. 29.

A januári világkupa-selejtezőre készülő magyar férfi vízilabda-válogatott négy góllal nyert a házigazda horvát csapat ellen barátságos mérkőzésen Zágrábban.

A Nemzet Bombázói: holtverseny az élen

A Nemzet Bombázói: holtverseny az élen

2024. dec. 28.

Az első és a harmadik helyen is holtversenyt hozott a Nemzet Bombázói szavazás végeredménye, amelynek első körében a XX. század legszebb magyar gólját választották meg a szakértő zsűri által összeállított húszas listából.

DSTV: évet zártak a birkózók

DSTV: évet zártak a birkózók

2024. dec. 27.

Még a karácsony előtti napokban megtartotta hagyományos évzáró rendezvényét a DKSE birkózó szakosztálya. A rendezvényen részt vett Motyovszki Mátyás önkormányzati képviselő – vele, illetve Szűcs István szakosztályelnökkel beszélgettünk. Hangkép.