Rajtra készen az Euroligában
Kőkemény feladat vár a DFVE női vízilabdázóira az Euroliga második csoportkörében, ahol két spanyol és egy magyar csapat ellen kell bizonyítania Mihók Attila játékosainak.
Kép: DO-archív
A Magyar Kupa negyeddöntőjének sikeres megvívása után újra kupaküzdelmek várnak a DFVE felnőtt női vízilabda csapatára, mely péntektől vasárnapig az Euroliga spanyolországi csoportjában ugrik medencébe a legrangosabb európai kupasorozatban. Mihók Attila együtteséhez nem volt túl kegyes Fortuna a sorsolásnál, ugyanis két spanyol élcsapat, a Mataro és a házigazda Sabadell mellett a Ferencvárost sodorta Gurisatti Grétáék útjába, így három rettentően kemény összecsapás vár vízilabdázóinkra, főleg úgy, hogy a csoportból csak az első kettő jut tovább az Euroliga legjobb nyolc együttese közé.
A DFVE a spanyol, holland és orosz válogatottakkal felálló Mataro ellen kezdi meg a csoportkör küzdelmeit ma este háromnegyed kilenctől, majd szombaton délután háromnegyed egytől a világ egyik legjobb csapata, a Sabadell vár együttesünkre, mely a Ferencváros elleni vasárnap déli összecsapással zárja a sorozat küzdelmeit. Bár a feladat finoman szólva sem egyszerű, mint azt Mihók Attila vezetőedző elmondta, a céljuk természetesen az, hogy mindhárom meccset megnyerjék, még akkor is, ha tisztában vannak azzal, hogy idén lényegesen nehezebb dolguk lesz, mint egy évvel ezelőtt.
– Természetesen mindhárom meccsen győzni szeretnénk, azt ugyanakkor látni kell, hogy a tavalyi szezon azért is volt nagy lehetőség számunkra, mert nem szerepeltek idegenlégiósok, illetve nem ők vitték hátukon a külföldi csapatokat az Euroligában. Most a két legjobb spanyol együttessel sorsoltak össze minket, s mindkettőnél gyakorlatilag három világsztár idegenlégiós szerepel a spanyol válogatottak mellett. Ezek teljesen más szerkezetű klubok, mint a mai magyar egyesületek, hiszen itthon jellemzően a hazai játékosaikra támaszkodnak a csapatok. Mondhatjuk, hogy a továbbjutás a célunk, de ez egy bivalyerős csoport, megyünk, játszunk, aztán majd utána megmondom, hogy ez így jó volt-e, vagy sem.
A rovat további hírei: Sport
Balszerencsés dunaújvárosiak
2025. máj. 22.
Betegség és sérülések miatt bajnoki érmekről és Európa-bajnoki szereplésről kellett lemondania a DKSE tehetséges birkózóinak.
Ezüstös hétvége Fadd-Domboriban
2025. máj. 21.
Jól szerepeltek a Dragon Steel SE sárkányhajósai a Fadd-Domboriban megrendezett a 9. Outrigger Sárkányhajó Magyar Bajnokság és Rangsoroló versenyen.
DSTV: nyílt nap a röplabdázóknál
2025. máj. 21.
Folytatjuk a visszatekintésünket a DKSE szakosztályainak nyílt napjaira. A sorban következő sportág a röplabda volt – a Dózsa iskolában Gelencsér Balázs foglalta össze, kiket vártak, mivel vártak, és milyen lehetőségeket kínál a gyerekeknek a röplabdasport. Hangkép.
Óriási izgalmak után bronzérmes az Eger
2025. máj. 21.
Bár négygólos hátrányból fordított a DFVE az Eger ellen, az utolsó másodpercben egyenlítettek a vendégek, majd ötméteresekkel behúzták a bajnoki bronzcsata ötödik, dunaújvárosi mérkőzését.
DSTV: búcsú a csapattól és a szurkolóktól
2025. máj. 20.
A mögöttünk hagyott hétvégén az idei szezon utolsó mérkőzését játszotta a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese. A meccsről majd holnap beszélünk, hiszen a találkozó azért volt különleges, mert mert ezen a találkozón búcsúzott el a dunaújvárosi közönségtől Szalai Babett és Oguntoye Viktória, akik felhagynak aktív pályafutásukkal. Hangkép.
Itthon lehet bronzérmes a DFVE
2025. máj. 20.
A bajnoki bronzpárharc ötödik, mindent eldöntő mérkőzését játssza a DFVE női vízilabda csapata az Eger ellen a Fabó Éva Sportuszodában ma este hét órától.
Nagy csaták a Suli Foci Kupáért
2025. máj. 19.
Az első korcsoportban kulcsi, a másodikban dunaújvárosi siker született a DLSZ Arénában megrendezett Suli Foci Kupa első fordulójában.