Elhunyt Szepessy László
Életének 73. esztendejében elhunyt Szepessy László, a Dunaújvárosi Kohász volt labdarúgója, a Dunaújváros FC volt edzője.
Szepessy László, vagy ahogy a sport világában mindenki ismerte, Szepi 1949. december 21-én született Budapesten, a labdarúgással tizenhárom évesen ismerkedett meg a BEAC együttesénél, majd három év múlva már a Budapesti Honvéd játékosa volt. Katonaidejét Szentendrén, a Kossuth KFSE gárdájánál töltötte, majd Belgiumba, az RWD Molenbeek együtteséhez szerződött, ahol amatőr, majd profi státuszban játszott, egészen 1971-ig, mikor hazatért és a VM Egyetértés labdarúgója lett.
Itt mutatkozott be az NB I-ben, majd a csapat megszűnése után, 1975-ben Dunaújvárosba, a Kohászhoz szerződött, mellyel a 75/76-os szezonban sikerült megnyernie az NB II-es pontvadászatot. Dunaújvárosban 1979-ig játszott, egy fővárosi (Volán SC) és egy rövid nyíregyházi kitérőt követően, 1980-ban szerződött a Ferencvároshoz, mellyel megnyerte a bajnokságot. Egy Fradi-idényt követően Kecskemétre, majd Győrbe, a Rába ETO-hoz igazolt, utóbbival ismét bajnoki címet ünnepelhetett, s a nemzetközi kupában is pályára léphetett. A győri éveket követően előbb a Dunaújvárosi Kohász, majd a Ganz Mávag, az osztrák UFC Kittsee és a Baden játékosa volt, 1988-ban a Soltvadkert együttesénél fejezte be játékos pályafutását.
Szeretett sportágától azonban nem szakadt el, 1989-ben a Magyar Kábel együttesénél kezdett edzőködni, míg 1990 és 1994 között a Ferencvárosnál Nyilasi Tibor mellett pályaedzőként dolgozott. 1994 és 1996 között Diósgyőrben, Győrben, aztán Tatabányán dolgozott, majd 2004 és 2008 között visszatért Dunaújvárosba, s a Dunaújváros FC szakmai munkájáért felelt. 2010-től három évig az U19-es, majd az U16-os magyar labdarúgó válogatottat irányította, utolsó csapata az NB II-es Gyirmót gárdája volt a 2018/2019-es szezonban.
A játékosként kétszeres magyar bajnok labdarúgót, remek szakembert családja mellett barátai, egykori játékostársai, játékosai, kollégái gyászolják. Nyugodj békében, Szepi!
Közös gyertyagyújtás a stadionban
A Dunaújváros PASE labdarúgói gyertyagyújtás keretein belül róják le tiszteletüket Szepessy László előtt hétfőn este hat órától. A megemlékezés helyszíne a Dunaújváros Stadion gyepe lesz, ahova várják a családtagokat, egykori játékosokat, szakembereket, ismerősöket és szurkolókat.
A rovat további hírei: Sport
DSTV: párosok versengése az MMK-ban
2025. aug. 12.
Rendszeresen visszatérünk az MMK-ba, ugyanis a Dunaújvárosi Darts Club sportolói ott mérkőznek meg időről időre. Az augusztusi nyári meleg sem tartotta vissza a versenyzőket, szép számmal akadtak táblára célzók a közelmúlt eseményén is. Hangkép.
Két vereséggel kezdték a vb-t az U20-asok
2025. aug. 12.
A véghajrákat nem bírta a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott a brazíliai világbajnokság csoportkörének első két mérkőzésén.
Újabb sportág mutatta meg magát Dunaújvárosban (galériával)
2025. aug. 11.
A Pannon Pump Track kupasorozat egyik legszínvonalasabb versenyét rendezték meg a dunaújvárosi pumpapályán a mögöttünk hagyott hétvégén.
Látják, hogy miben kell javulni
2025. aug. 11.
Nagy küzdelemben aratott egygólos sikert Kecskeméten az NB II-es felnőtt bajnokságra készülő DKKA U20-as együttese.
A hajrában bukta el a győzelmet a DFC
2025. aug. 11.
Hiába vezetett az első félidő után már két góllal, emberhátrányba került, és "csak" egy pontot szerzett az Érd elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.
Dunaújvárosiak is tempóztak a Balaton-átúszáson
2025. aug. 10.
Komoly létszám csobbant a vízbe, a távot több dunaújvárosi sportember is teljesítette: két halasztás után is több mint tízezer résztvevővel rendezték meg a 43. Lidl Balaton-átúszást szombaton. Mindenkinek jár a taps, aki vállalta a komoly kihívást!
Folytatná jó sorozatát a DFC
2025. aug. 09.
Az Érd ellen is a három pont megszerzésének reményében lépnek pályára labdarúgóink vasárnap este hat órától.