Szabó Zsolt: "Nehezített pályán, de folytatjuk a munkát"
Gazdasági szempontból értékelte az elmúlt esztendőt Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Mint azt elmondta, a jelenlegi helyzetet két súlyos tényező nehezíti: a különleges gazdasági övezet, illetve a koronavírus-járványra hivatkozva történt elvonások.
Szabó Zsolt alpolgármester elmondta, a jelenlegi helyzet kialakulásában rendkívül nagy szerepet játszanak a különféle kormányzati intézkedések, amelyek nyomán pénzügyi elvonások sújtják a települést:
– Amikor 2021-ben azt láttuk, hogy az Orbán-kormány a koronavírus-járványra hivatkozva milyen súlyos támadást indított az önkormányzatok ellen, az elsődleges célunk valójában a túlélés volt. A városvezetésnek ilyen helyzetben nem lehet más célja, mint a település működtetése. A járványhelyzet mellett a már sokszor megemlített „különleges gazdasági övezet” kijelölése is egy politikai bosszú része, még nehezebbé téve az önkormányzat gazdasági helyzetét. Ennek kapcsán azt szeretném hangsúlyozni, hogy a kormány az ilyesfajta elvonásokkal és döntésekkel valójában nem a városvezetést, hanem az itt élő embereket támadja, rajtuk áll bosszút, az ő életüket teszi nehezebbé.
2022-ben már egy fillér bevételünk sem lesz a Hankook gyártól, ami először fordul elő azóta, hogy termelnek. Ez a nagyjából 1500 millió forint nagyon fog hiányozni.
Egy körzet képviseletében
Az alpolgármester úgy folytatta, számára egyfajta felüdülés, amikor a körzetét érintő dolgokkal foglalkozhat:
– Természetesen a település lakóiért nem csak gazdasági ügyekért felelős alpolgármesterként tevékenykedem, szívügyem az 5-ös számú választókörzet, és az itt élő emberek. Úgy gondolom, hogy bár sok projektet vittünk véghez, a munka nem állhat meg, sőt, rendkívül sokat kell még azért dolgozni, hogy minél élhetőbb környezetet teremtsünk. Ennek egy fontos részét képezi a parkolók kérdése, valamint a kerékpárral közlekedők helyzetének javítása. Örömmel számolhatok be arról, hogy utóbbi kérdést illetően az idei évben is lesz majd előrelépés. Továbbra is fontos célomnak tartom amit a választásokkor is ígértem: töltsük meg élettel a Technikumot! Sok munka vár még ránk, de együtt sikerülhet.
A megfelelő költségvetés
Mint minden év, úgy a 2022-es is az új költségvetés kidolgozásával kezdődik, fogalmazott Szabó Zsolt:
– Az új költségvetés kidolgozását a legfontosabb feladatomnak tartom. Beszéltünk már a gazdasági nehézségekről, mindenki tisztában van azzal, hogy ezeket a terveket úgy kell elkészíteni, hogy
a nehézségekből a városlakók a lehető legkevesebbet érezzék meg. A hivatali vezetőkkel, városi tulajdonú cégekkel, civil szervezetekkel egy olyan tervezet megalkotását céloztuk meg, amely a kormányzati ellenszél mellett is a lehető legjobb körülményeket biztosítja az itt élőknek. Ebben a kérdésben sajnos újra meg kell említenem az Orbán-kormány bosszúját. Az elvonások miatt továbbra is az a feladatunk, hogy a lehető legjobb tervekkel és célokkal vágjunk bele az idei évbe, illetve továbbra is fenntartsuk, működtessük a települést.
Szabó Zsolt hozzátette, az önkormányzatok szorított helyzetére a kormányváltás a megoldás, ezért dolgozik ő maga is. Az ellenzéki vezetők arra már ígéretet tettek, hogy a különleges gazdasági
övezetet mindenképpen eltörlik. A dunaújvárosiak számára ez már egy óriási segítség lenne.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
A köz szolgálatában: Mészárosné Libor Ágnes
2025. okt. 21.
A legutóbbi közgyűlés zárt ülésén született meg a döntés, hogy Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője a következő ötéves ciklusát kezdheti meg az intézményben. A szakembert és kollégáit Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.
Színes trafóház-festés a méhlegelő mellett
2025. okt. 21.
Nagy Gergő neve már ismerősen cseng a városlakók körében – a fiatalember a dunaújvárosi trafóházak külsejét tölti meg élettel. A Béke városrészben is dolgozott a közelmúltban – míg a napokban a Lajos király körútnál álló „dobozt” öltöztette fel. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő hálás a fiatal művész munkájáért, alkotásai sokak arcára csalnak mosolyt.
Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes
2025. okt. 21.
Idén is remekül sikerült a Jót, szívből – Dunaújvárosért akciócsoport és a Decathlon Dunaújváros csapatának közös takarítási megmozdulása. Ahogy arról már korábban olvashattak, a sok önkéntes munkája nyomán rengeteg szeméttől szabadult meg a város.
Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés
2025. okt. 20.
Kitalálták, megszervezték, működik – Dunaújvárosban a lomtalanítás új rendszerének már komoly hagyománya van. Az őszi eseménysorozat folyatódott, a Béke városrész több pontján konténerekkel várták a lakosságot múlt szombaton. Az érdeklődés még mindig töretlen – újra megteltek a hulladékgyűjtők.
Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap
2025. okt. 20.
Az évek során rendkívül népszerűvé vált a kezdeményezés, amely mostanára már nevet is váltott. Nem meglepő, hogy a legutóbbi alkalommal is minden árusítóhely, no meg persze sok-sok eladásra kínált használati és ajándéktárgy is gazdára talált.
Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért
2025. okt. 20.
Dunaújvárosban az URBACT projekt részeként a gyakorlatban is megvalósulnak azok a bizonyos "zöld gondolatok". Például két városi tagóvodában, az Aranyalmában és az Eszterláncban a gyerekeket is bevonták a komposztálásba.
Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze
2025. okt. 17.
A szorosabb szövetség és a sikeres érdekérvényesítés reményében nyár végén találkozott és egyeztetett tíz megyei jogú város ellenzéki polgármestere. A napokban megszülettek a szövetség közös alapelvei, amelyek a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén már kormánypárti politikusok elé is kerültek.









