Élettársa halálát okozta a végzetes baleset
Közúti baleset gondatlan okozása miatt emeltek vádat a vétkes férfi ellen – a tragédia során a sofőr élettársa vesztette életét, az ügyben a Dunaújvárosi Járásbíróság hoz majd döntést, értesült a DO.
A Székesfehérvári Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt és fogházbüntetést kér azzal a férfival szemben, aki balesetet okozott, melynek következtében élettársa életét vesztette, erősítette meg a megyei főügyészség friss közleménye. Palkovitsné dr. Kész Anikó helyettes sajtószóvivő a vádiratot idézi összegzésében, amely szerint a 30 éves férfi – aki 2013-ban szerzett jogosítványt – Perkáta felől Dunaújváros irányába haladt a 62-es főúton még tavaly október 10-én délután. Az autóban elől a férfi egy ismerőse, míg hátul élettársa ült utasként, aki nem viselt biztonsági övet.
A férfi előtt ismerősei, míg mögötte élettársa szülei közlekedtek másik autókkal. Az úton egy balra ívelő kanyar előtt a férfi a megengedett sebességet túllépve – legalább 133-145 km/h sebességgel – megelőzte az előtte haladó autót, azonban túl gyorsnak ítélte a szembe jövő kocsi sebességét, ezért a kanyarban hirtelen sorolt vissza a sávjába.
Ennek okán a kanyar után a jobb oldali útpadkára hajtott, ahol sodródni kezdett, függőleges tengelye körül elfordult, és az úttest bal oldalán a vízelvezető árok oldalának ütközött. Az ütéstől a kocsi forgása felgyorsult, hátsó részével a talajnak ütődött, majd tovább pördült és sodródott, végül a bal oldali árokba csapódott.
A baleset következtében a kocsiban hátul ülő nő a csomagtéri szélvédőn keresztül kizuhant, és a földre zuhant. A baleset végzetesnek bizonyult, hiszen az asszony kórházba szállítását követően napok múlva életét vesztette.
Az ügyészségi összegzés arra is kitér, hogy a biztonsági öv használata esetén a baleset nem lett volna halálos kimenetelű, ezért a bűncselekménynél fennáll az úgynevezett sértetti közrehatás is.
A kocsi másik utasa nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az ügyészség a büntetlen előéletű elkövetővel szemben végrehajtandó fogházbüntetést és közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott.
Az ügyben a Dunaújvárosi Járásbíróság hoz majd döntést, erősítette meg a főügyészség közleménye.
(Fotó: Fejér Megyei Főügyészség)
A rovat további hírei: Sziréna
Munkásszállóról lopott – vádemelés a vége
2024. feb. 01.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat kifosztás bűntette és további bűncselekmény miatt azzal a nővel szemben, aki egy munkásszállóról tulajdonított el készpénzt. Két sértettet károsított meg, értesült a DO.
Harcot hirdettek a netes csalások ellen
2024. jan. 31.
Egy közelmúltban történt, több mint 140 sértettet megkárosító bűncselekmény-sorozat nyomán adott ki figyelmeztető összegzést a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata.
Így előzze meg mindenki a lakástüzeket!
2024. jan. 30.
Két konyhatűz adott apropót a vármegyei katasztrófavédelmi szóvivőnek, hogy tűz- és egyúttal baleset-megelőzési egyszereggyel rukkoljon ki.
Meteo extra: komoly károkat okozhat a szél
2024. jan. 24.
Már ma este megkezdődik a viharos időszak, csütörtökön akár 90 kilométer/órás széllökések is lehetnek Pest és Fejér vármegyében, írja a met.hu. Másodfokú riasztás a vége, közlekedők, vigyázat!
DSTV: fokozott figyelemmel a téli közlekedésben
2024. jan. 20.
Mind a járművek, mind az autósok elé komoly kihívást állít a téli közlekedés, derül ki a DSTV összegzéséből. Volt már dolgunk köddel, faggyal, hóval és jéggel is az idei szezonban – a fokozott figyelem, óvatosság mellett fontos a kocsik állapota is. Hangkép.
Rablás, betörés, lopás – érdemi magyarázat nélkül
2024. jan. 17.
Simán befér a Legszebb Bűnözői Érvelések Nagy Lexikonába az a férfi, aki állítása szerint "hirtelen ötlettől vezérelve" követett el bűncselekményeket. Már a rendőrség vendégszeretetét élvezi, értesült a DO.
Életet mentett a szénmonoxid-érzékelő
2024. jan. 16.
Ezúttal Sárbogárdon történt szerencsés kimenetelű eset – a téma kapcsán újra a megelőzés fontosságára figyelmeztetett a vármegyei katasztrófavédelmi szóvivő. Életet menthet az óvatosság!