Farsangi dínom-dánom a Cimbora Klubban (galériával)
Volt, aki mesés jelmezben, akadt, aki a jelmezt is magyarázó mondókával érkezett – nagy sikert és az újra találkozás felhőtlen örömét hozta a Cimbora Klub farsangi mulatsága a gyermekkönyvtárban.
Nemcsak Marcsi néni Tavasztündér-jelmeze tette igazi téltemető mulatsággá a József Attila Könyvtár közösségi eseményét kedden délután – boldog és vidám órákat töltöttek együtt a Cimbora Klub tagjai, akik a pandémiás pauza után végre újra személyesen találkoztak a gyermekkönyvtárban.
A DSTV kamerája előtt Marcsi néni, vagyis Törökné Antal Mária klubvezető is az újra találkozás motívumát emelte ki, és mint mondta, igyekeztek a megfelelő összeállítással kirukkolni a farsangi mulatságon:
– Az első felvonás a jelmezekről szól, hiszen megbeszéljük, el is játsszuk, ki milyen maskarába bújt, ráadásul jelmezverseny is színesíti a programot. De sok-sok játékkal, csoportos kvízzel is készültünk, és persze némi elemózsia, innivaló is került a dínom-dánom kínálatába. A hangulatra biztos nem lesz, nem lehet panasz – nagyon örülünk, hogy újra találkozhattunk!
A régi farsangi kántálás – "Maskarások, bolondok, rázzátok a kolompot! / Takarodjon el a tél, örvendezzen, aki él!" – jelszavát kölcsönözve valóban remek mulatság kerekedett. Fundák Molli angyalként és angyalian mesélt arról, hogy nagyon készült a farsangra és a bemutatkozása is jól sikerült, a betűtésztás (!) paradicsomlevesnek (!!!) öltözött Martinovics Míra pedig korrekt mondókát is megtanult a jelmeze hangos illusztrálására. És persze elcsíptem a bemutatkozás legviccesebb párbeszédét is, a Mikulás ugyanis kicsit kiesett a szerepéből, amikor arra a kérdésre, honnan is érkezett, a legteljesebb igazságnak megfelelő válasszal rukkolt ki: a Móriczból.
Ahogy a szervezők korábban is kérték, a jókedv sem maradt otthon – nagyot mulattak a cimborák, a részletekről meséljenek a képek!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Mozaik
Bimmer Parádé a Szalki-szigeten (galéria)
2025. aug. 17.
Több mint száz autóval rendezik meg a BMW hagyományos nyári márkatalálkozóját a Szalki-szigeten augusztus 15. és 17. között. A programot többek között kipufogó hangnyomás mérés, autós limbó, felnikitartó verseny, autószépségverseny és szexy autómosás is színezte. A rendezvényt ma még meglátogathatják a márka szerelmesei, a szombati nap hangulatáról pedig meséljenek a képek.
Az antracit ablakpárkány: időtálló elegancia otthona számára
2025. aug. 16.
Az építkezések és lakberendezési projektek világában a technikai kövek egyre népszerűbbek. Miért választják egyre többen ezeket az anyagokat? (X)
Sarokelosztók: hálózati csatlakozás praktikusan
2025. aug. 15.
Az életünket teljes mértékben átszövő elektronika miatt ma már a lehető legváratlanabb helyeken is szükség lehet konnektorra. Nemcsak a nappaliban vagy az irodában, de a konyhában, a műhelyben, sőt akár a garázs sarkában is jól jöhet, ha van hova csatlakoztatni egy fontos készüléket. (X)
Na még egyszer: mindenkit vár a Roller Park Jam!
2025. aug. 15.
Az eseményről már beszámoltunk, legyen ez az utolsó figyelmeztetés: rolleresek, deszkások, bringások, korisok, mindenkit vár az I. Dunaújváros Roller Park Jam vasárnap. Flyer és infóözön itt!
DSTV: új lépcsők az öbölben – a horgászok örömére
2025. aug. 15.
Igencsak nehézkes a horgászok lejutása a vízparthoz a kikötői öbölben, azonban az áldatlan helyzet nemsokára változhat, derül ki a DSTV összeállításából. A lépcsőtelepítés terveiről Somfai Rezső, a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület elnöke számolt be. Hangkép.
Melyik focicipő illik hozzád?
2025. aug. 14.
A focikedvelők pontosan tudják, hogy a megfelelő focicipő választása alapvető a játék élvezetéhez és sikeréhez. Gondolkodtál már azon, milyen tényezők számítanak a döntésnél? (X)
DSTV: nyári munkák az arborétumban
2025. aug. 14.
Bőven akad tennivaló a nyári hónapokban is a város zöld szigetén, derül ki a DSTV összegzéséből. A Baracsi úti arborétum zöld felületeinek rendezése, az állatok etetése és gondozása nem állhat meg – önkénteseket is várnak a feladatok elvégzésére: irány a természet! Hangkép.