ICA-D: művészi sorozat az Összkép című gyűjteményhez
Három eseményből álló kísérőrendezvény-sorozatot szervez a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) Cyránski Mária emlék-, és ifj. Koffán Károly retrospektív kiállításához kapcsolódva. Az első eseményre pénteken várják a vendégeket.
Amint arról már hasábjainkon is beszámoltunk, Összkép címmel nyílt tárlat Cyránski Mária és ifj. Koffán Károly műveiből az intézmény összes termeiben január végén – az ICA-D a sikeres és népszerű megnyitó esemény után további három eseményt szervez az emlék-, illetve retrospektív tárlat kapcsán. Az első programra Összkép – ifj. Koffán Károly tárlatvezetése címmel várják az érdeklődőket február 18-án, pénteken: 17 órától a kiállító festő- és grafikusművész mutatja be az érdeklődőknek az évtizedes távlatokat felölelő anyagot.
Az élő bemutató után két filmvetítés következik: február 24-én, azaz jövő csütörtökön 18 órától Keserue Zsolt Dunaújvárosi képzőművészek – Cyránski Mária című dokumentumfilmjét mutatják be; a 62 perces, 2006-ban készült összegzés a neves szobrászművész alkotói pályájának addigi legteljesebb összefoglalását ígéri. Ugyanabban az évben és hasonló koncepcióval készült el Keserue Zsolt opusza ifj. Koffán Károlyról – a mostani sorozat záróeseményeként ezt a dokumentumfilmet láthatják az ICA-D vendégei az Uitz Teremben március 3-án, csütörtökön 18 órától.
A programokra a belépés díjtalan – mindenkit szeretettel várnak!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: "Három nő, egy eset" a Bartók színpadán
2025. szep. 21.
Kortárs színmű ősbemutatójára készül a Bartók Kamaraszínház, derül ki a DSTV összegzéséből. Lackfi János Három nő, egy eset című darabját viszi színre a társulat, a napokban a szerző jelenlétében kezdődött a próbák sorozata. Hangkép.
ICA-D: "Kitöltetlen" – Kim Corbisier emlékkiállítása
2025. szep. 20.
A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) kiállítást rendez Kim Corbisier életművéből válogatva, az intézmény idei kiállítási évadának kiemelt eseményeként. Az emlékkiállítás különleges belga-magyar együttműködés keretében valósul meg, a tárlat megnyitójára jövő csütörtökön várják a vendégeket.
DSTV: diákfotók és gyerekrajzok a Restiben
2025. szep. 20.
Két kiállítással folytatódott a napokban a Resti Bisztró bemutatóinak sora, derül ki a DSTV összegzéséből. A Rosti iskola diákjai ezúttal egy fotós pályázatra érkezett művekből válogatta, de a tárlaton a Dunamenti Regionális Népfőiskola rajzversenyének legjobbjai is láthatók. Hangkép.
Ars Sacra: előadás és tárlat a főtemplomban
2025. szep. 18.
A dunaújvárosi római katolikus gyülekezet is újra bekapcsolódik az Ars Sacra című fesztivál országos programsorozatába: eseményeikre a Krisztus Király Főtemplomban várják az érdeklődőket szombaton.
Képregény-kalandorok, ne kíméljetek! (galériával)
2025. szep. 17.
Hibátlan formátum, remek helyszín, minden ízében parádés kínálat – a műfaj(ok) rajongóinak nagy-nagy örömére: idén immár hatodik alkalommal rendezték a Dunaújvárosi Képregényfesztivál elnevezésű összetartást, amelynek Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) biztosított helyszínt múlt szombaton.
Izgalmas, színes évadra készül a Bartók Kamaraszínház
2025. szep. 14.
Komoly kihívások egész sora vár a Bartók Kamaraszínház társulatára az előttünk álló évadban – a teátrum egész sor új bemutatóval csalogatja a közönséget. Ráadásul nyáron is aktív volt a színházi kollektíva – az is kiderül az összegzésből Csadi Zoltán művészeti igazgatóval.
Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Kék Pelikán"
2025. szep. 14.
1988-ban a végéhez közeledő szocialista állam Magyarországon engedélyezte, hogy bárki igényelhet világútlevelet. Ezzel kinyíltak a határok, és végre szabadon lehetett utazni. A Kék Pelikán című animációs dokumentumfilmmel startol a KineDok dunaújvárosi sorozatának új évada!









