Két orvhalász ellen emeltek vádat
Tiltott eszközzel halászott a Dunán városunknál a két román rabsic. A járási ügyészség emelt vádat ellenük. Nyakzóháló a hajtás után.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség orvhalászat vétsége miatt vádat emelt azzal a két román férfival szemben, akik Dunaújvárosban halászati engedély nélkül halásztak még tavaly nyáron. A vádemelésről a megyei főügyészség tájékoztatta honlapunkat; Jászberényiné dr. Király Teodóra sajtószóvivő összegzéséből kiderül, a két férfi nemcsak tilosban járt, de tiltott halászati eszközt, úgynevezett nyakzóhálót használva igyekezett zsákmányt szerezni.
A vádirat szerint a Duna egyik kikötőjében veszteglő bárkáról a két férfi engedély nélkül telepített damil anyagú nyakzóhálót a folyamba; éppen halászni próbáltak, amikor őket a hivatásos halőrök tetten érték, értesítették a vízirendészetet. A hálóban egy balin és két sügér volt, amelyeket lemérés után élő állapotban visszaengedtek a vízbe a halőrök.
Az ügyészség vádiratában a terheltekkel szemben, tárgyalás mellőzésével pénzbüntetés kiszabását indítványozta – valamint a tiltott halászati eszköz elkobzását is javasolta.
(Fotó: Fejér Megyei Főügyészség)
A rovat további hírei: Sziréna
Megtalálták az eltűnt diáklányokat
2025. okt. 01.
Székesfehérváron bukkant a rendőrség a városból kedden délután eltűnt lányokra. A szökés nem megoldás, figyelmeztet a hatósági közlemény.
Késelés a Római körúton
2025. szep. 28.
Súlyos sérüléssel szállították kórházba azt a férfit, akit szombaton délután késeltek meg a Római körúton.
Kábítószerrel kereskedtek, letartóztatásba kerültek – rendőrségi videóval
2025. szep. 25.
A Fejér Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indítványozta annak a négy személynek a letartóztatását, akik több mint 6 kg kábítószert értékesítettek Dunaújvárosban és környékén.
Kulcs a tragédiák megelőzéséhez
2025. szep. 23.
Kétszáztíz otthonban keletkezett tűz Fejér vármegyében e hónap közepéig, és ezeknél az eseteknél már négy ember életét vesztette. És a fűtési időszak még csak most kezdődik!
Öngyilkosság a kiserdőben
2025. szep. 22.
Helybéli férfi holttestére bukkantak a kiserdőben vasárnap reggel, erősítette meg a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata a városban terjedő híreket. Idegenkezűség gyanúja nem merült fel, tudatta a közlemény.
Letartóztatták a kiskorú becstelen bántalmazóját
2025. szep. 18.
Indítványozta a Dunaújvárosi Járási Ügyészség annak a férfinak a letartóztatását, aki egy tizenkét éves fiút kényszerített szexuális cselekmény végzésére. A gyanúsított tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt felelhet, értesült a DO.
Rendőrkézre került a kiserdei szatír
2025. szep. 17.
Becstelen esetről adott hírt a rendőrség – elfogták a kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekmény gyanúsítottját a városban. A 41 éves férfit szexuális erőszak bűntette miatt vették őrizetbe, kezdeményezik letartóztatását is, értesült a DO.