Legendák a Dunaújváros Sportjáért elismerés díjazottjai

doszerk - 2022. február 15. 11:51

A hosszú éveken át a városban a sport és testnevelés területén tevékenykedő Szepessy László, a kiváló labdarúgó és edző Dunaújváros Sportjáért posztumusz elismerésben, Mihók Attila, a DFVE edzője Dunaújváros Sportjáért díjban részesült a kedden tartott közgyűlésen.

Az önkormányzat egyik legrangosabb díja minden évben annak a személynek adományozható, aki a városban a sport és testnevelés területén kiváló munkát végzett, vagy kimagasló sporteredményt ért el. Az idei évben a közgyűlés korábbi döntése szerint a nemrég elhunyt Szepessy László, a kiváló labdarúgó és edző posztumusz elismerésben részesült.

Szepessy László 1949-ben született Budapesten. Már fiatalon vonzotta a labdarúgás világa: játszott a Budapest Honvédben, megfordult Belgiumban, a VM Egyetértésben, Dunaújvárosban, a Volánban, majd a Ferencvároshoz került, ahol tagja volt a bajnok csapatnak. A Fraditól Kecskemétre ment, majd a Rába ETO csapatát erősítette, itt ismét a bajnoki címig jutott.

Labdarúgó pályafutása lezárását követően edzőként tért vissza az Üllői útra, Nyilasi Tibor segítőjeként újabb bajnoki elsőséget ünnepelhetett a Fradival.

Edzőként irányította a Diósgyőr, a Győr, a Tatabánya és a Dunaújváros csapatát és a magyar U16-os válogatottat is, majd a 2018–2019-es idényben a Gyirmótot vezette.

"Még gyerekként, a kelenföldi lakótelepen ismertem meg Lacit, mindketten ott laktunk akkortájt – emlékszik vissza Nyilasi Tibor, válogatott labdarúgó. Már akkor kirítt a tömegből, barátságos karaktere mellett hamar sok barátra tett szert, mert jól bánt a labdával és remekül forgatta a szavakat is, és kitűnő humorérzékkel volt megáldva. Később az igazi futballpályán ellenfelek, majd edzőként kollégák voltunk. Laci mindig egyenes volt, jellemes ember lévén, ha valamiről megkérdezték, karakteres véleményt formált, nem púderezett. Ebből természetesen akadtak konfliktusai is, de ennek ellenére mindenkivel szót értett. Örök élmény volt számunkra, hogy az 1991–1992-es idényben aranyérmesek lettünk. Az FTC előtte 1981-ben volt magyar bajnok, így Laci játékosként és edzőként is beírta magát a Fradi történetébe. Soha el nem múló hálával gondolok Lacira, mert munkájával hozzájárult ahhoz, hogy mindössze 35 évesen vezetőedzőként a csapattal együtt a csúcsra érjünk. Az Újvárosban töltött évek alatt megkapta azt az elismerést, amelyre egész életében vágyott. Megbecsült tagja lett a város közösségének. Ha a munka máshová szólította, akkor is mindig hazatért, mert Újvárosban volt az otthona”.

Sárai György, a Paksi FC utánpótlás edzője, „a kis srác a térről, aki olyan legendák szomszédja volt, mint Szepessy László” a kérdésre, hogy mit jelentett számára Szepessy László, így fogalmazott: "Nekem egyszerre volt a bálványom, a mentorom, a kollégám és a barátom! Bálványoztam a futball karrierje és a humorral átszőtt életvitele miatt. Gyermekkoromban egy utcában lakva néha még passzolgatott is velem, mint a Kohász egyik sztárja - számomra ez óriási örömet jelentett! Emlékét örökre megőrzöm!"

Szepessy László tehetséges labdarúgó játékával, magas szakmai színvonalon végzett edzői tevékenységével, maradandó érdemeket szerzett a hazai labdarúgás történelmében. Egyetlen pillanatra sem adta fel élete legnehezebb meccsét és a legutolsó percig hitt a gyógyulásában. Büszkén és bátran nézett szembe az elmúlás mindannyiunkat riasztó, de elkerülhetetlen tényével. Úgy halt meg, ahogyan élt: bátran és méltósággal.

Az elismerést Szepessyné Azari Éva, Szepessy László felesége és hozzátartozói vették  át Pintér Tamás polgármestertől és Barta Endre alpolgármestertől.

2022-ben a Dunaújváros Sportjáért jelölést kapott Mihók Attila,  dunaújvárosi vízilabda sport meghatározó alakja, a DFVE felnőtt női vízilabda csapatának edzője.

Az uszodákban, de az egész városban csak "Mihiként" hívott szakember 1998 óta a dunaújvárosi vízilabdaélet meghatározó alakja, tősgyökeres dunaújvárosi. Nem sokkal az atlantai olimpia után, 24 esztendővel ezelőtt, felsőfokú tanulmányai mellett egy gyerekcipőben lévő vízilabda-egyesület vezetőedzői szerepkörét vállalta el, bízva abban, hogy ebből a kis klubból az évek elteltével neves egyesület válhat.

Az elkövetkezendő években az irányítása alatt a dunaújvárosi vízilabda-egyesület nemzetközileg is eredményes és elismert klubbá vált, Kupagyőztesek-, valamint Bajnokcsapatok Európa Kupája arany-, ezüst- és bronzérmek, országos felnőtt bajnoki aranyérmek és kupagyőzelmek sorakoznak az egyesület neve mellett. Az elmúlt 24 évben a sikeres nemzetközi szereplések mellett 8-8 alkalommal nyert magyar bajnoki címet, illetve Magyar Kupát.

Áldozatos munkájának hála több dunaújvárosi nevelésű olimpikon játékossal is büszkélkedhet városunk. Sőt 2021 nyarán, a tokiói olimpián a vízilabda sportág első női ötkarikás érmét szerző válogatottnak is nevelt játékosokat, de a dobogón álló csapatból még többen játszottak a kezei alatt, tanultak tőle rengeteget.

"Mihók Attilával 25 éve dolgozunk együtt. Ő testesíti meg a dunaújvárosi vízilabdát – fogalmazott Koszi Ferenc, a DFVE elnöke. A jelzők, amelyek elsőként eszembe jutnak: elhivatottság, lelkesedés, megszállottság. Elhivatott az utánpótlás nevelésében. Lelkesedése határtalan. Megszállottan hajszolja, keresi és alkotja a módszereket, amelyeknek sikereit, eredményeit köszönheti. Szakmai tudását nemzetközi szinten is elismerik, respektálják. Minden jelentős magyar első osztályú csapatban vannak neveltjei. Volt olyan Magyar Kupa döntő, ahol a két csapat összesen 14 kezdő játékosából 13 az ő játékosa volt valamikor."

Végh Zoltán felvételei

Azzal, hogy ez idő alatt ilyen sikeres egyesületet épített fel, városunk, egyúttal a magyar sport hírnevét egyedülálló módon öregbítette. Ennek köszönhetően mára egyre több gyermek választja a sportágat, nap mint nap több száz gyermek ugrik a Fabó Éva Sportuszoda medencéjébe, bízva abban, hogy egyszer ők is Dunaújváros színeit képviselhetik különböző világversenyeken. Vagy éppen – szintén nem elhanyagolható módon – választják az egészséges életmódod, tanulnak meg úszni az egyesületben.

Mahieu Geraldine, a DFVE játékosa úgy véli a bátrabbak hallhatják Mihók Attila hangját az uszodában, de csak a legszerencsésebbeknek adatik meg hogy az edzőjük legyen. "Nem olyan könnyű mindennap követni az őrült ötleteit, de biztos vagyok benne, hogy az út végén minden kifizetődik. Attila meg tudja tanítani a kicsiket és nagyokat arra, hogyan lépjék át a határaikat, ami aztán olyan érzést vált ki, ami semmi máshoz nem hasonlítható."

A kimagasló színvonalon végzett több évtizedes példaértékű és elhivatott sporttevékenységének elismerésként vehette át a díjat. Az átadó után Barta Endre alpolgármester mondott pohárköszöntőt a díjazottak tiszteletére.

(DMJV)

A rovat további hírei: Sport

Három pontért utaznak a Balaton partjára

Három pontért utaznak a Balaton partjára

2025. szep. 21.

A tabellán tizenegyedik Balatonlelle otthonában nyújtaná tovább veretlenségi sorozatát a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután négy órától.

Könnyed sikerrel kezdett a DFVE

Könnyed sikerrel kezdett a DFVE

2025. szep. 20.

Minden negyedet megnyerve aratott sima, 19-10-es győzelmet Szentesen a DFVE női vízilabda csapata a szezon első bajnoki mérkőzésén.

DSTV: szépen csillog az ezüst

DSTV: szépen csillog az ezüst

2025. szep. 19.

Újabb dunaújvárosi kiválóságot köszönthettünk. Elégedetten tekintett vissza a győri maraton világbajnokságra, illetve az idei versenyszezonra a DKSE tehetséges kajakosa, Katona Réka Sára, valamint edzője, Horváth Attila is. Hangkép.

Futsal Eb-pótselejtező - Egygólos előnyben a magyar válogatott

Futsal Eb-pótselejtező - Egygólos előnyben a magyar válogatott

2025. szep. 19.

A magyar férfi futsalválogatott 3-2-re legyőzte Romániát az Európa-bajnoki pótselejtező első mérkőzésén, csütörtökön Debrecenben.

Elkészült az Andersen Liga sorsolása

Elkészült az Andersen Liga sorsolása

2025. szep. 19.

A tizenkét csapatos sorozat 2025/2026-os kiírásában két dunaújvárosi együttesnek is szurkolhatnak a jégkorong helyi szerelmesei.

DSTV: közös takarításra hívnak

DSTV: közös takarításra hívnak

2025. szep. 18.

Ahogy az elmúlt években már megszokhattuk, idén is megrendezi közös jótékonysági akcióját a takarítás világnapjához igazítva a DLSZ Jót, Szívből – Dunaújvárosért! akciócsoportja és a dunaújvárosi Decathlon áruház. A Decathlon World Cleanup Day - Sporttal a környezetért! 2025 elnevezésű akciót idén szeptember 19-én rendezik meg. Az akcióval kapcsolatban sajtótájékoztatót is tartottak a Pannon Iskolában – sokan osztották meg a gondolataikat. Hangkép.

Portugál-magyar - pénteken kezdődik a jegyértékesítés

Portugál-magyar - pénteken kezdődik a jegyértékesítés

2025. szep. 18.

Pénteken délelőtt 10 órakor startol a jegyértékesítés a magyar labdarúgó-válogatott portugálok elleni, idegenbeli világbajnoki selejtezőjére.