Remek mezőfalvi szereplés a diákolimpián
Folytatták a "hagyományokat", s újra éremmel térhettek haza az országos diákolimpiai döntőről a mezőfalvi grundbirkózók.
Androvics Márk, Fekete Csanád, Pintér Brendon, Gyenei Kevin, Kacz Sém, Kis Dániel, Kacz Jáfet, testnevelők: Fehér Krisztián, Tombor István (Kép: DKSE)
Két korosztályban küzdöttek meg a Grundbirkózó Diákolimpia országos bajnoka címért az iskolák I-es (8-9 évesek) és II-es (10-11 évesek) csapatai a közelmúltban. A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) pazar körülményeket teremtett a Kozma István Birkózó Akadémián, ahol Lőrincz Tamás olimpiai bajnok is találkozott a versenyzőkkel. A selejtezőkön összesen közel 1400 kisiskolás küzdött a továbbjutást érő helyezésekért, közülük korosztályonként és nemenként tizenkét iskola csapatai juthattak el az országos döntőre, ahol csapatonként hét súlycsoportban mérhették össze egymással erejüket a résztvevők.
Fiúknál a Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola a selejtezőkön aratott győzelmeinek köszönhetően mindkét korosztályban, valamint területünkről második helyezettként a kisebbeknél a Kulcsi Fekete István Általános Iskola, nagyobbaknál az Enyingi Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola jutott be az országos döntőbe, míg a lányoknál az I-es korcsoportban a mezőfalvi csapat, a II-es korcsoportban a Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola csapata vághatott neki a viadalnak.
A mezőfalviak tanulói az elmúlt években nagyon magasra tették a mércét, hiszen 2019-ben bajnoki címet, 2020-ban pedig ezüstérmet nyertek versenyzőik. Ennek fényében vágtak neki az idei megméretésnek. A sorsolásnál nem fogadta kegyeibe Fortuna a mezőfalviak idősebbik csapatát, mivel nagyon nehéz csoportba kerültek, s ha verejtékesen is, sikerült megnyerni a csoportot. Első mérkőzésükön a miskolci Baptista iskolát 4-3-ra, orosházi ellenfelüket 7-0-ra, végül a miskolci sportiskolát 4-3-ra győzték le, így megérdemelten jutottak a hármas döntőbe. Az érmekért folyó küzdelmeknél következett a Szigetvári Dél-Zselic Iskola, akiket még kettő nulláról fordítva sikerült 5-2-re legyőzni, azonban az aranymérkőzésen már túl nagy falatnak bizonyult a budapesti XX. kerületi sportiskola, mely 5-2-re legyőzte a mezőfalvi fiatalokat, akik így a második helyen fejezték be a diákolimpiai küzdelmeket, derült ki a DKSE birkózó szakosztályának beszámolójából.
A grundbirkózók diákolimpiai eredménylistája:
Fiúk
I. korcsoport:
5. hely - Mezőfalva Petőfi S. Ált. Isk.
12. hely - Kulcs Fekete I. Ált. Isk.
II. korcsoport:
2. hely - Mezőfalva Petőfi S. Ált. Isk.
8. hely - Enying Batthyány F. Ált. Isk.
Lányok
I. korcsoport
10. hely - Mezőfalva Petőfi S. Ált. Isk.
II. korcsoport
9. hely - Dunaújváros Arany J. Ált. Isk.
A rovat további hírei: Sport
DSTV: szép eredmények a grappling ob-n
2025. okt. 10.
Kiváló eredményeket értek el a dunaújvárosi Fox SE versenyzői a közelmúltban megrendezett grappling junior és felnőtt magyar bajnokságon. A budapesti viadalt Mészáros Márk, az egyesület vezetője értékelte, valamint elárulta azt is, milyen feladatok várnak még rájuk a közeljövőben. Hangkép.
Idei első erdélyi túráján a DAB
2025. okt. 10.
A Csíkszereda otthonában folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél hattól.
DSTV: elsősöket avattak a Vasváriban
2025. okt. 09.
A múlt héten zajlottak a „Vasvári hét programjai” az iskolában. Ekkor avatták igazi vasváris tanulóvá az intézmény legfiatalabbjait is – sok nebuló kezdte meg a tanulmányait városunk sportiskolájában. Hangkép.
Csak az U20-asok örülhettek sikernek
2025. okt. 09.
A DKKA U18-as leány együttese sima vereséget szenvedett, az U20-asok azonban izgalmas véghajrában gyűjtötték be a pontokat az Alba KFC elleni korosztályos bajnokin.
Felemás kezdés a bajnokságban
2025. okt. 08.
A Dunaújvárosi Kohász jégkorongozóinak első csapata húsz gólt szerezve nyert, míg a második számú együttes sima vereséget szenvedett az OB IV/D-s pontvadászat szombati nyitányán.
DSTV: fiatal tehetségek a vízen
2025. okt. 08.
Remekül szerepeltek a dunaújvárosi kajak-kenusok az Olimpiai Reménységek Versenyén, amelyet Racicében rendeztek meg a közelmúltban. Blényesi Rékát, Bebők Larát és Györkő Hubát kérdeztük a versenyről. Hangkép.
Fényes érmek a lengyel fővárosból
2025. okt. 08.
Két dobogós helyezéssel, egy ezüst- és egy bronzéremmel zárta a birkózók Varsóban megrendezett masters világbajnokságát Motyovszki Mátyás.








