Sikeres volt a csere, korszerű vezeték biztosítja a távhőellátást
A távhővezeték cseréje címmel hirdetett sajtótájékoztatót Medgyesi Miklós sajtószóvivő és Duka László, a DVG Zrt. Vállalkozási és műszaki ágazatvezetője. A tájékoztatón elhangzott, a szakemberek kicseréltek egy távhővezetéket a Hunyadi János úton a Fabó Éva Sportuszoda mögött.
Mint azt Medgyesi Miklós sajtószóvivő elmondta, köztudott, hogy a távhővezetékek hálózata a településsel egyidős, erre vezethető vissza, hogy gyakran van szükség ezek cseréjére, javítására, amelyet immár az új távhőszolgáltató, a DVG Zrt. szakemberei végeznek.
Fontos szakaszon
A Fabó Éva Sportuszoda mögötti vezeték cseréje nagyon fontos volt, ezt Duka László, vállalkozási és műszaki ágazatvezető fejtette ki részletesen:
– Szeptember 15. óta ezt is beleértve 9 csőtörést és hibát hárítottunk el. Itt a Hunyadi János úton egy összekötő-vezetékről beszélhetünk, amely a Fabó Éva Sportuszodát és az élményfürdőt látta el. Ez egy kiemelten fontos szakasz, hiszen ez a legrövidebb út a két erőmű között, így a nyomás kiegyenlítésben rendkívül nagy szerepet játszik. Ez a vezeték lett aknától-aknáig cserélve, a jövőre és a biztonságra való tekintettel a legkorszerűbb előszigetelt vezetékből építettük meg. Bízunk benne, hogy lassan végére érünk a csőtörés-helyreállításoknak, de mindenhol elvégezzük a feladatunkat, ahol épp szükség van rá.
A csere után újra biztonságos az uszoda és az élményfürdő távhőellátása.
A munka folytatódik
A tájékoztatón Medgyesi Miklós arról is beszámolt, hogy van olyan csőtörés is – a Római Városrészben – amelyről tudnak, a cserét azonban nem kezdik el, mert a szivárgás nem jelentős, a csere viszont akár több háztartásban jelentene fűtés és melegvíz kimaradást. A sajtószóvivő elmondta: bíznak benne, hogy a szivárgás mértéke nem növekszik és kibírja a fűtésszezon végéig. A DVG Zrt. ezután végzi majd el a javítást.
Vezessenek óvatosan
Duka László hangsúlyozta, a Béke tér felé vezető szakaszon a munkálatok miatt meg kellett bontani az útburkolatot. (Az útszakasz egy ideig le is volt zárva.) Hozzátette, a vezeték cseréjét követően ideiglenesen mart aszfaltburkolaton hajthatnak át a közlekedők, ezt tavasszal, amikor az aszfaltgyárak újra elindulnak, természetesen le fogják fedni. Addig is az említett rövid szakaszon sebességkorlátozó tábla figyelmezteti a járművezetőket.
(Címlap- és nyitókép: Végh Zoltán; belső oldali fotó: Terdik Péter)
A rovat további hírei: Közélet
Feth Katalin kapta idén a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjat
2024. nov. 21.
Ünnepi ceremóniával kezdődött a közgyűlés, a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését Feth Katalin, Feth Katalin a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője vehette át Pintér Tamás polgármestertől. Szívből gratulálunk!
"Egy kőbe vésett törvény van: a város az első"
2024. nov. 20.
A Béke városrészben, egész pontosan a 7-es választókörzetben élők meghatározó többsége döntött úgy a június 9-ei önkormányzati képviselő választáson, hogy Kálló Gergelynek, a "Rajta, Újváros!" Egyesület jelöltjének szavaz bizalmat. Az újonnan megválasztott képviselővel beszélgettünk.
Hétköznapi hősök a dunaújvárosiakért
2024. nov. 20.
Dunaújváros közgyűlése különféle kitüntetéseket adományoz a város különböző területein végzett kiemelkedő munka elismerése céljából. Összeállításunkban ezúttal az elmúlt ciklusban a Szociális Munkáért – Dunaújváros díjat érdemeltek életútját elevenítjük fel.
Ötvennél több tétel lesz a közgyűlés napirendjén
2024. nov. 20.
Monstre ülésre készülhetnek a képviselők és a műfaj szerelmesei, több mint félszáz témáról születhet döntés az önkormányzati közgyűlésen a Városházán csütörtökön délelőtt. Címszavas ajánló és tételes napirend a hajtás után!
DSTV: új játszótér épül
2024. nov. 20.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV hangképes összegzése arról, hogy nemsokára új játszótérrel gazdagodik majd az Útkeresés Segítő Szolgálat Bartók Béla utcai bázisa. A játszótér példás összefogással valósul meg – az önzetlen segítségnyújtás ékes bizonyítéka. Hangkép.
Halloween bulit rendeztek a Lajos király körúti játszótéren
2024. nov. 18.
Halloween napjára már jó néhányat aludtunk, de ez a száraz és egyébként üres tény cseppet sem zavarta a Lajos király körúton élőket, még múlt szombaton sem. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő karolta fel egy szülői csoport javaslatát, hogy rendezzenek Halloween partit.
Az óvodai közösség ismét nagyot villantott
2024. nov. 18.
Hagyományos jótékonysági gálaestet rendezett pénteken délután a Dunaújvárosi Óvoda. A Bartók színpadán jelenlegi óvodások, óvodapedagógusok, ismert előadóművészek léptek fel, hogy szórakoztassák a közönséget. És ebben nem volt hiány, a közönség láthatóan remekül szórakozott.