Felavatják Borovszky Ambrus emlékművét
Ünnepi esemény színhelye lesz a Martinász szobor melletti térség pénteken délután: a vasmű legendás vezérének emlékművét avatják.
A tavaly októberi, hasábjainkon is összegzett névadó után tisztelettel hív és vár minden érdeklődőt a város önkormányzata: a Vasmű úton, a Martinász szobornál avatják föl Borovszky Ambrus emlékművét március 18-án, pénteken délután, adta hívül a város hivatalos oldala. A 15 órakor kezdődő esemény ikonikus személyiség életműve előtt tiszteleg: "Boró" 1950 tavaszától volt a vasmű építésének helyi irányítója, majd 1953 decemberétől a Sztálin Vasmű igazgatója – egy rövid időszakot leszámítva évtizedeken át meghatározó alakja, egészen 1975-ös nyugdíjazásáig vezérigazgatója volt a vállalatnak.
Az ünnepi eseményen beszédet mond Kálló Gergely, térségünk országgyűlési képviselője – az ünnepséget az idén 70 éves Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes műsora színesíti.
A program természetesen nyitott – mindenkit szeretettel várnak!
(Forrás és illusztráció: dunaujvaros.hu)
A rovat további hírei: Közélet
A hit jelképe – fellobbant a láng az első adventi gyertyán a Városháza téri ünnepen (galériával)
2025. dec. 01.
Újra adventi fénybe öltözött Dunaújváros főtere – elkezdődött az ünnepvárás szép időszaka. Fényfüzérek csillogása, gőzölgő, lelket is melengető ételek és italok, programok sora vár mindenkit az Adventi Forgatagon, ahol a közös adventi gyertyagyújtás sem maradt el.
Hagyományos ünnepi díszítés Újtelepen
2025. dec. 01.
Városszerte elkezdődtek az ünnepre készülődő csinosítgatások – felkerültek a girlandok, fényfüzérek és egyéb látványosságok. És mint azt már jól megszokhattuk, Újtelepen is fénybe borul a körzet szerencsés fenyőfája. Ám idén – rendhagyó módon – két örökzöld is díszbe öltözik.
Az ünnepi időszakban is várják a véradókat!
2025. nov. 30.
Az év utolsó hónapjára fordulva sem csökken az egészségügy vérigénye, és mivel a vér csak vérrel pótolható, egyértelmű, hogy szükség lesz az önkéntesek közreműködésére. Szerencsére egyre többen tudják: vért adni menő! Segítsen, aki tud, ajándékozzon életet!
Megemlékezés a pentelei kitelepítés 75. évfordulóján
2025. nov. 29.
Szomorú évfordulót ünnepel a Pentele Baráti Kör közössége hétfőn: idén lesz 75 éve, hogy Pentelérő kitelepítették az osztályellenségnek bélyegzett lakosokat. Az ünnepi eseményen a DSTV műhelyének közreműködésével készült visszaemlékezést is bemutatják.
Szakemberek segítenek a bajbajutottaknak
2025. nov. 28.
Égető téma apropóján tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester, dr. Kovács Adél, a Nemzetközi Pályázati Iroda vezetője, valamint Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője csütörtökön.
Barta Endre alpolgármester: "Minden ott kezdődik, hogy odafigyelünk egymásra"
2025. nov. 28.
Egy év értékeléséről, közéletről, hangulatokról és sok-sok apró, de annál fontosabb emberi gesztusról beszélgetünk. Bár a politikai tér ma gyakran elidegenítő és tehetetlenséggel teli, Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester szerint a valódi munka még mindig ott kezdődik, ahol az emberi szó és az odafigyelés találkozik.
DSTV: sikeres gyűjtőakció
2025. nov. 28.
Fontos, hogy támogassuk rászoruló, nehéz helyzetben élő embertársainkat. A DSTV összeállítása nemes kezdeményezést mutat be: a Magyar Élelmiszerbank Egyesület országos akciója keretében városszerte gyűjtöttek – az adományok elosztását az Útkeresés Segítő Szolgálat is segíti. Hangkép.









