Félidőben a helyi kezdeményezés,helyi szervezeteknek
A felén is túl jár a "Dunaújváros kenyere" akció újabb negyedéve. Mint az ismert március végéig a Rudas Alapítvány az akció kedvezményezettje, így minden megvásárolt kenyér után 50 forint kerül a virtuális jótékony alapba az alapítvány javára. Eddig 3771 kenyeret adtak el, vagyis 188 550 forintnál tart a számláló, de csak a vásárlókon múlik, hogy a hónap végéig meddig tornásszák fel az összeget.
Még január végén sajtótájékoztató részeként jelentette be Szabó Zsolt alpolgármester, hogy a január és március közötti időszakban a Rudas Alapítvány a Dunaújváros Kenyere akció kedvezményezettje. Mint mondta, ő maga is gyakran dönt e mellett a burgonyás kenyér mellett, a mostani időszakban azonban különösen fontos neki, hogy itt vásároljon:
– Volt rudasosként büszke vagyok arra, hogy egy ilyen nagyszerű helyi kezdeményezésben, amely már-már hagyománnyá nőtte ki magát, ezúttal a Rudas Iskola részesülhet. Az intézmény az alma materem, itt sajátítottam el a közgazdaságtant, és külön öröm számomra, hogy ezúttal az iskola alapítványát támogathatják minden megvásárolt kenyérrel. Büszke vagyok rá, hogy Dunaújvárosban jártam bölcsődébe, óvodába, iskolába és még főiskolára is. Azt szeretném, hogy a gyermekeim egy szép, fejlődő Dunaújvárosba szülessenek, és itt nőhessenek föl.
Mint azt az alpolgármester elmondta: lokálpatriótaként kiemelten fontosnak érzi, hogy helyi szervezeteket, egyesületeket támogasson.
– Nagyon fontos, hogy közösen vállaljunk részt a város jobbá tételéből: a vállalkozások, az önkormányzat és az itt élők. Ez egy gyönyörű példája, hogyha mindenki összefog, abból nagyszerű dolgok sülnek ki.
Szemenyei István a Rudas Szakközépiskola igazgatója elmondta: a Rudas lassan öt évtizede hozzájárulhat a környék és a régió pénzügyi és közgazdasági kultúrájának erősítéséhez. Mint kiemelte a Rudas Alapítvánnyal való közös célok elérésére fordítják majd ezt az összeget. Arra, hogy az iskolában meglévő hagyományokat, a szakma szeretetet elmélyítsék, olyan programokat, rendezvényeket hozzanak az iskola falai közé, amelyek túlmutatnak a megszokott és mindennapi szakképző tevékenységen, mindezt a Rudas Alapítvánnyal közösen.
Az akció tehát folytatódik: március végéig a vevők minden "Dunaújváros kenyere" megvásárlása után 50 forinttal a Rudas Alapítványt támogatják. Az akció jelenleg a negyedév felén túl jár, eddig mindösszesen 3771 burgonyás kenyér fogyott, a kezdeményezés pedig tovább folytatódik.
DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Új helyszín, új alkalom, (nem) csak kétkerekűsöknek!
2025. aug. 15.
Szülinapi zsúrral egybekötött alkalommal debütál új véradási helyszínként a V2 Motorock Cukrászda – az önkénteseket, naná, a motoros véradókat is szombaton délután várják a Béke körúti bázison! Flyer.
Nyári tréningtáboron a kutyások közössége
2025. aug. 14.
Bártan mondhatjuk, hogy a nyári hónapokban a Szalki-szigeten szinte mindig történik valami. A közelmúltban különleges brigád foglalta el a területet – a Hungária Malinois Club nyári edzőtábort rendezett a belga juhászkutyák és gazdáik részére.
Közös ünneplésre invitál Dunaújváros
2025. aug. 14.
Az államalapítás és Szent István ünnepéhez kapcsolódóan hagyomány, hogy Dunaújvárosban is közösen emlékezhetünk. A nemzeti ünnepen most rendhagyó módon két helyszínen is élményekkel várnak – a város önkormányzata a Mondbach-kúriában szervez forgatagot.
Közeleg a határidő, várják az ajánlásokat a Dunaújvárosért díj kitüntetettjére
2025. aug. 13.
A városban, városért maradandót alkotó személyek, közösségek részesülhetnek a kitüntetésből, az önkormányzat egyik legrangosabb elismerésére augusztus végéig várják a javaslatokat. Felhívás.
Elkészültek a murvázási feladatokkal
2025. aug. 13.
Szépen sorjában haladnak a fejlesztésekkel a választókörzetekben – lakossági visszajelzések nyomán tesznek az igényes lakókörnyezetért. A 3-as választókerületben régen vágyott felújítással végeztek a közelmúltban – erről számolt be Motyovszki Mátyás, a körzet önkormányzati képviselője.
Élményekkel gazdagodtak minden nap – véget ért az önkormányzat nyári tábora
2025. aug. 12.
Retro életérzés, strandolás és mozgalmas feladatok – ezek várták a gyerekeket az önkormányzati nyári táborsorozat idei forgatagában. A hat héten át tartó aktív kikapcsolódásban hétről hétre rengeteg csemete vett részt, az Aquantis Élményfürdő ismét remek helyszínnek bizonyult.
Pályázati forrás orvosolhatja a parkolási gondokat – döntően a Római városrészben
2025. aug. 12.
A TOP Plusz közlekedésfejlesztési projekt keretében 600 millió forint uniós forrásból összesen 332 parkolóhely létesítését tervezik, többnyire a Római városrészben. A fejlesztéssel végre jelentősen javulhatnak a parkolási lehetőségek, hangzott el a hírt bejelentő tájékoztatón.