Az 1964. február 29-én bekövetkezett földcsuszamlás óta beszélhetünk Dunaújvárosban partvédelemről. 1968-ban megalakult Partfigyelő és Fenntartó Költségvetési Üzem, amely – bár azóta más néven – a mai napig ellátja a várost érintő partvédelmi feladatokat, és óvja az itt élőket.
Ismert tény, hogy a Vasmű és a város tervezésekor és építésekor nem vették figyelembe a terület geotechnikai viszonyait, így történt, hogy Dunaújváros egy löszfennsíkra épült. A lösz porózus, erózióra érzékeny, nem homogén anyag, ami víz hatására roskad és tömörödik. Ez alatt a réteg alatt egy vastag, kemény agyagréteg található, melyen a lösz – különösen magas talajvízszint esetén – könnyedén megcsúszhat.
Csúszások, rogyások korábban is
Erre az igencsak instabil talajszerkezetre épült a Vasmű és Dunaújváros is, annak ellenére, hogy már az 1950-es évek előtt és után is történtek időnként csúszások és rogyások a területen.
1964. február 29-én azonban egy katasztrofális mértékű földcsuszamlás következett be. A radari magaspart egy 1300 méteres szakaszon megroskadt a Duna felé. Ezen a területen futottak azok az 1000-1200 mm átmérőjű csövek, amelyek a Dunából a Vasműbe szállították a gyár üzemeltetéséhez szükséges vizet. A csövek kettészakadtak, a Vasmű I. számú szivattyútelepe pedig közel 30 métert csúszott a Duna felé. A propellerkikötő hídja és épületei tönkrementek, a szakadópart szélén lévő ideiglenes épületek a mélybe zuhantak a közművekkel együtt. Az omlás következtében 7 millió köbméter föld csúszott bele a Dunába. Bár súlyos anyagi károk keletkeztek, emberéleteket nem követelt az esemény. Ekkor rendelték el a védelmi rendszer kiépítését, amelynek szükségességét az egy évvel későbbi események is megerősítették.
1965-ben a kórház mögötti szakasz is megcsúszott, és kritikus helyzet alakult ki a Barátság városrész mögötti szakaszon is, ezúttal már emberéleteket is veszélyeztetve.
A kiépülő partvédelmi rendszer Európa-szerte egyedülálló, több elemből áll össze, amelyen egy, kifejezetten erre a célra létrejövő kormánybizottság dolgozott. A tervezési folyamatot számos vizsgálat, tanulmány és vita előzte meg, az elkészült tervek megvalósítására 600 millió forintot biztosítottak, ami abban az időben rendkívüli és egyedülálló összeg volt. Viszonyításképp, ekkor az átlagkereset havi 2000 Forint volt.
Tereprendezési egyszeregy
A partvédelmi rendszer egyik pillére a tereprendezés volt. Az öböltől a Radarig, mintegy 3 kilométer hosszú szakaszon lépcsőzetes, teraszos kialakítást kapott, amit idővel a városi partszakasz alatt rézsűssé alakítottak. A teraszok aljában vízelvezető árkok találhatók, így a víz ezeken az árkokon keresztül folyik el, nem a talajba szivárog, így csökkenti a talaj erodálódásának kockázatát. Ebben az időszakban 22 kilométer hosszú árokrendszert alakítottak ki a védett terület egészén. A teraszok füvesítésénél és fásításánál szempont volt, hogy olyan növényeket ültessenek a területre, amik segítik a lösz megkötését.
Bár a tereprendezés hatására csökkenteni lehet a talajba jutó víz mennyiségét, ez közel sem elégséges ahhoz, hogy biztosítsa a löszös talajt, folyamatosan figyelni kell, hogy a talajvíz mennyisége ne lépje át a kritikus határt. Ez a feladat adja a partvédelem másik pillérét, amely a talaj víztelenítését szolgálja.
8+1 csápos kutat hoztak létre a Felső-Duna part teljes szakaszán, melyek napi 1000-1100 köbméter vizet szivattyúznak ki a talajból, amely aztán a Szabadstrand vizét frissíti. Ezek a kutak víztelenítik a város alatti talajt, míg a radari terület alatt kiépítették a szivárgó tárót, ami a Radar alatti és a Vasmű vízszállító csövei alatti terület víztelenítését szolgáló, 800 méter hosszú alagútrendszert jelenti. Az alagutat minden nap ellenőrizni kell, az ott összegyűlt vizet a Dunába vezetik vissza.
A zöldterület rendezése és a csápos kutak illetve a szivárgó táró üzemeltetése mellett a partvédelem munkatársai a kezdetek óta figyelik a talaj és a vízszint állapotát.
Folyamatos ellenőrzés
A Duna-parton sétálva számos, a földből kiálló kék kutat láthatunk, ezek a monitoring kutak. Ezeken keresztül ellenőrzik a partvédelmet ellátó munkatársak a talajvíz és a rétegvíz elhelyezkedését, valamint a vízszínt földalatti változását. Ezekből az adatokból éves jelentések készülnek. A kék kutak mellett fehérre festett, piros hegyű csövekkel is találkozhatnak a Duna-parton sétálók, ezek az ún. geodéziai mérőpontok, ezen pontok geodéziai mérésével tudják ellenőrizni a talaj esetleges mozgását. A telepítésük óta nem tapasztaltak elmozdulást, ebből látszik, hogy a csápos kutak és a táró megfelelően teljesít.
A Partfigyelő és Fenntartó Költségvetési Üzem feladata volt a monitoring kutak mérése és az adatok rögzítése, a csápos kutak üzemletetése, karbantartása, a táró napi ellenőrzése valamint annak a 163,3 hektáros területnek a gondozása, amelyet érint a partvédelmi rendszer. A rendszer a létrejötte óta több nagyszabású felújításon, a Partfigyelő és Fenntartó Költségvetési Üzem pedig több név –és fenntartóváltáson is átesett, azonban egy dolog változatlan a kezdetektől fogva: mind a rendszer, mint pedig az azt működtetők folyamatosan és lelkiismeretesen dolgoznak a város és az itt lakók védelméért.
(A folytatásban a Partfigyelő és Fenntartó Költségvetési Üzem történetét és a rendszerben történt változásokat mutatjuk be olvasóinknak.)
DMJV Önkormányzata
(Fotó: DMJV Önkormányzata)
