Minősített embercsempészet miatt ítélték el az algír férfit

Öcaline - 2022. március 1. 15:31

Tizenegy afgán menekülőt zsúfolt a kocsijába, közokirat-hamisítással is vádolták a december derekán elcsípett embercsempészt. Autós üldözés után fogták el, értesült a DO.

A vádemelés tényéről a megyei főügyészség adott tájékoztatást:  Jászberényiné dr. Király Teodóra sajtószóvivő tájékoztatása szerint a Dunaújvárosi Járási Ügyészség minősített embercsempészés, valamint közokirat-hamisítás bűntette miatt, gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt az algír férfit, aki tizenegy afgán állampolgárnak nyújtott segítséget az államhatár jogellenes átlépéséhez tavaly decemberben. 
A nyomozás adatai szerint a férfi december 13-án hajnalban Domaszék környékén vette személygépkocsijába a menekülőket azért, hogy őket Ausztriába szállítsa – a csapat tagjai a céljukhoz történő sikeres eljuttatásuk esetére pénzt helyeztek letétbe különböző biztosítóknál; a vádlott ezen felül további 50 eurót kapott fejenként. 
A rendőrök az embercsempészt az M8-as autópálya Pentelei hídnál ellenőrzés akarták vonni, azonban a vádlott nem állt meg – nagy sebességgel tovább hajtott, majd Iváncsa külterületén, egy földes úton kiugrott az autóból, elmenekült, azonban a rendőrök elfogták. A vádlott a rendőrségi és bírósági eljárás során valótlanul más személyként azonosította magát – hamis személyes adatokat közölt, így hozzájárult ahhoz, hogy a hatóságok hamis adatokat foglaljanak közokiratba.

A Dunaújvárosi Járásbíróság az ügyészi indítvány alapján a férfit 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte – valamint 4 évre kiutasította Magyarország területéről. 

(Illusztráció: FMRFK)
 

A rovat további hírei: Sziréna

Eltűnés miatt keresik Dávidot – jelentkezzen, ha tud róla!

Eltűnés miatt keresik Dávidot – jelentkezzen, ha tud róla!

2024. nov. 03.

A dunaújvárosi rendőrök fordultak a nyilvánossághoz a 13 éves fiú keresése ügyében. Dávid csütörtökön tűnt el – és már egy megosztás is közelebb vihet az előkerüléséhez. Felhívás.

Rendőrségi ajánlások a halottak napja előtt

Rendőrségi ajánlások a halottak napja előtt

2024. nov. 01.

Tételes javaslatcsomaggal rukkolt ki a vármegyei főkapitányság az ünnepi időszak bűn- és balesetmegelőzését célozva. Tipptár a hajtás után!
 

Eltűnés miatt keresik Szollár Józsefnét – jelezze, ha tud róla! (FRISSÍTVE)

Eltűnés miatt keresik Szollár Józsefnét – jelezze, ha tud róla! (FRISSÍTVE)

2024. okt. 31.

A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 62 éves asszony eltűnése ügyében. Jelentkezzen, ha tud róla, felismeri, de már egy megosztás is segíthet, hogy megtalálják! (FRISSÍTVE)

Eltűnt Eszter – jelentkezzen, ha tud róla! (FRISSÍTVE)

Eltűnt Eszter – jelentkezzen, ha tud róla! (FRISSÍTVE)

2024. okt. 28.

A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 15 éves fiatal eltűnése ügyében; jelentkezzen, ha tud a hollétéről, de már egy megosztás is sokat segíthet! Felhívás.  (FRISSÍTVE)

Véget ért a tűzgyújtási tilalom

Véget ért a tűzgyújtási tilalom

2024. okt. 22.

Az időjárás is egyértelművé tette, elérkezett az ősz; október elejétől egészen április 30-ig lehet szabályos keretek között vágástéri hulladékot, avart, levelet és gallyakat égetni, a munkaszüneti napok kivételével, szerdánként és péntekenként 9-17 óra között.

Flashmob az újraélesztés jegyében (galériával)

Flashmob az újraélesztés jegyében (galériával)

2024. okt. 22.

A Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete azt gondolta, hogy szeretné emlékezetessé tenni az idei október 16-át, azaz az újraélesztés világnapját. Ráadásul az volt a terv, hogy olyan akciót szerveznek, ami már-már kiveri a biztosítékot. 

Ötmillióval rántotta le alkalmi nőismerősét a csaló

Ötmillióval rántotta le alkalmi nőismerősét a csaló

2024. okt. 16.

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat csalás bűntette miatt azzal a férfival szemben, aki megkárosította nőismerősét. Hitelfelvételre beszélte rá, további segítséget is gálánsan elfogadott – és persze esze ágában sem volt visszafizetni a pénzt, értesült a DO.