Tudományos alapokon a vérzékenységről
Szerzett haemophilia, ritka vérzékenység – ezzel a címmel rendeznek tudományos tanácskozást a Szent Pantaleon Kórházban szerdán.
A Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Tudományos Bizottsága, valamint a Novo Nordisk Hungária Kft. közös eseménye érzékeny és tudományos szempontból is izgalmas témát boncolgat március 30-án, szerdán 14 órától az intézmény auditóriumában. Mint dr. Jobbágy Lajos orvos-igazgató tájékoztatójából kiderül, a program előadói avatott szakemberként foglalkoznak a témával: a szerzett haemophiliáról dr. Nemes László haematológus főorvos, az Országos Hemofília Központ és a Hameostasis szakrendelés vezetője tart előadást, majd a ritka vérzékenységekről következik dr. Zombori Marianna, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Onkológiai Osztályának haematológus főorvosának beszámolója. Az előadások után természetesen a felmerülő kérdésekre is válaszolnak a szakértők, majd kötetlen beszélgetés zárja az eseményt.
A tudományos tanácskozásra várják az érdeklődőket!
(A kép természetesen illusztráció)
A rovat további hírei: Közélet
Új élet a régi Bánkiban – közösségi kertet hoznak létre az udvaron
2025. júl. 25.
Az Új Esély Központ fontos szerepet tölt be a dunaújvárosi szociális szférában – mentális betegséggel és szenvedélybetegségekkel küzdő ellátottakat gondoz. Számos módszer adódik a problémák kezelésére, többek között a természetben töltött idő is nagy segítség lehet. A régi Bánki udvarán különleges projekt kezdődik – az Új esély közösségi kerttel segítik a városlakókat.
Folyamatos együttműködésben a fejlődésért
2025. júl. 24.
Személyesen üdvözölte Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester Vass Zoltánt, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara nemrég megválasztott elnökét. A találkozó középpontjában a város gazdasági helyzete és a kitűzött célok álltak. A megbeszélás híre és az elnöki interjú itt!
Az energiaválság több dologra rávilágított
2025. júl. 23.
A cím magáért beszél – nem is olyan régen az ország legtöbb intézménye egyik napról a másikra azzal szembesült, hogy a hóvégi számla összege a sokszorosára növekedett. A hétköznapokban energiafüggésben élünk, ám gondos tervezéssel, nyugat-európai jó példákkal sokat javíthatunk a helyzeten.
"... jó a gyereknek, jó a mamának és a papának"
2025. júl. 23.
Dunaújvárosban abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem kell messzire mennünk, ha kikapcsolódásra vágyunk. Olyannyira nem, hogy a nyári melegben számos lehetőség áll a rendelkezésünkre: működik az élményfürdő, nyitva az uszoda, elérhető a szabadstrand.
Gyászol a város, elhunyt Almási Zsolt
2025. júl. 22.
A város hivatalos honlapján látott napvilágot a megrendítő hír az első szabadon választott polgármester, Dunaújváros díszpolgára haláláról. Nyugodjék békében! A nekrológ mellett Pintér Tamás polgármester személyes hangú búcsúját is közöljük.
DSTV: tájékoztató a pályázatokról
2025. júl. 22.
A beszámoló már szerepelt hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése arról, hogy az Európai Unió által finanszírozott pályázatokról tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Mint hangsúlyozta, ezek a források kulcsfontosságúak a város jövője szempontjából.
Városi vadvirágos parcella: az élő példa
2025. júl. 20.
Visszatérő téma hasábjainkon a városi közterek „visszavadításának” gondolata – ezúttal egy, pontosabban rögtön kettő kertvárosi példával szolgálunk. A kiégett gyepes területekkel szemben valódi alternatívát kínál a biodiverz, vadvirágos parcella – máris mutatjuk, hogyan.