Vegyeskar 70: ünnepel a város meghatározó kulturális közössége
Három alkalomból álló koncertsorozattal készül fennállásának 70. évfordulójára a Dunaújvárosi Vegyeskar. Emellett jubileumi kiadvány megjelentetését is tervezik – és méltó módon emlékeznek az alapítás évfordulójára.
Ünnepi évre készül a Dunaújvárosi Vegyeskar: a város meghatározó kulturális közössége alapítása 70. évfordulójára emlékezik – méghozzá remek programok egész sorával!
Három koncert, három tónus
A jeles évfordulóra egy világi és egy egyházi kórusművekből összeállított hangversenyt tervez a Könyves Ágnes és Kurucz Gergely karnagyok irányításával dolgozó formáció. A harmadik alkalom úgynevezett örömkoncert lesz, amelyen a kórus kedvenc művei csendülnek fel. A karnagyok mellett a repertoár összeállítása terén is lehetőséget kapnak a kórustagok. Már most megjelölheti mindenki a hosszú évtizedek során énekelt művekből a számára három legkedvesebbet, s az összesítés során a legtöbb szavazatott kapó művekből állítják össze a repertoárt.
Az első koncertet májusban várhatják az érdeklődők, a másodikat szeptemberre, a harmadikat novemberre tervezi a jubiláló kórus. Emellett szóba került egy kiállítás és egy kiadvány megvalósítása, valamint a régmúlt időket vetítéssel is felidézik majd.
Kórustörténet – címszavakban
A kórus történetét a "… hogy itt is legyen muzsika" című, a Dunaújvárosi Téka gondozásában megjelent kötet nyomán elevenítjük föl. Ezek szerint bár már 1950-ben énekeltek a gyár építői – akkor Kovács István karnagy foglalkozott a kórussal –, a Városi Tanács határozata alapján 1952 szeptemberében alakult meg a kórus, akkor a Sztálin Vasmű Énekkar nevet viselte, szakmai vezetője Székely Endre zeneszerző volt. A kórus 1960-ban egyesült a Városi Pedagógus Kórussal, és 1961-től Dunaújvárosi Központi Énekkar néven működött Székely István karnagy vezetésével. Sikeres évtizedek következtek számos elismeréssel és rangos minősítéssel. 1992-ben Horváth Péter, a Móricz Zsigmond Általános Iskola énektanára vette át a kórus vezetését, s csak néhány állomás az akkori évekből: Ausztria, Németország, Olaszország, vagy Llangollen, az ötvenedik jubileumi kórusvilágverseny.
Talán sokaknak emlékezetes a helyi sportcsarnokban több kórussal együtt előadott Carl Orff Carmina Burana című műve. Megtisztelő és felemelő érzés volt Svájcban, és New Yorkban is énekelni – kevés magyar kórus mondhatja el magáról, hogy közönség elé lépett a Carnegie Hall szentélyében –, vagy éppen a vírus világjárvány előtt a MÜPA színpadán 12 kórussal együtt.
Értékes múlt, izgalmas jelen
Az együttest jelenleg két karnagy, Könyves Ágnes és Kurucz Gergely vezeti, ők hét évvel ezelőtt vették át a kórust – új színt, új kihívásokat, ezzel együtt új lehetőségeket is hozva az énekkar életébe.
A kórus minősítése az évek során Hangversenykórus Cum Laude lett. Az önkormányzattól 1999-ben-ban megkapta a „Pro Cultura Intercisae” kitüntetést, míg 2020-ban a kórus – kulturális örökség kategóriában – bekerült a Dunaújvárosi Települési Értéktárba.
Erre a gazdag, színes, értékes történetre emlékszik és emlékeztet a Dunaújvárosi Vegyeskar jubileumi éve – az együttes szeretettel várja ünnepi alkalmaira a muzsika szerelmeseit!
(Címlap és nyitókép: Végh Zoltán; belső oldali fotó: Dunaújvárosi Vegyeskar archívum)
A rovat további hírei: Kultúra
Kakaókoncerttől pünkösdi hangversenyig
2024. máj. 14.
A Sándor Frigyes Hét eseményei után is sűrű programra készül a jeles muzsikus, zenepedagógus nevét viselő művészeti iskola: hétfőn kezdődött, és péntekig még három esemény csalogatja a muzsika szerelmeseit – minden korosztályban.
Pentelei Molnár János alkotásaiból nyílt kiállítás a Mondbach-kúriában (galériával)
2024. máj. 12.
A Pentelei Molnár János festőművész halálának centenáriumi évfordulójára meghirdetett emlékév eseménysorának keretében nyílt az egész életművet bemutató kiállítás a felújított Mondbach-kúriában szerdán.
DSTV: gálával ünnepelték a tánc világnapját
2024. máj. 09.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása: gálával ünnepelte a tánc világnapját a Wesley-Da Capo iskola közössége. A Bartókban rendezett eseményen több száz növendék lépett színre látványos, változatos műsorral – kétszer is! Hangkép.
Móricz 70 – minifesztivállal ünnepelnek
2024. máj. 08.
Gazdag programmal futtatja csúcsra a jubileumi tanév eseménysorozatát az alapítása 70. évét ünneplő Móricz Zsigmond Általános Iskola. Lássuk a kínálatot – nagyon bőséges lesz, úgyhogy csak címszavakban!
Jótékonysági gála a Bartókban
2024. máj. 08.
Nemes céllal és jelentős erők összefogásával valósul meg az a közösségi kezdeményezés, amelynek a Bartók színházterme ad otthont pénteken délután.
Pentelei Molnár János életművének jeles darabjaiból nyílik tárlat a Mondbach kúriában
2024. máj. 07.
Jelképes gesztus, hogy éppen az emlékév egyik ünnepeltje, Pentelei Molnár János festőművész kiállítása nyitja a felújított Mondbach kúria időszakos bemutatóinak sorát. A megnyitó szerdán lesz, mindenkit szeretettel várnak!
DSTV: új kiállítás a könyvtárban
2024. máj. 07.
Folytatódott a József Attila Könyvtár és a SKICC Csoport együttműködése, derül ki a DSTV összeállításából. Ennek keretében nyílt meg Kosztolányi György utolsó tanítványa, Gódányné Homoki Mária egyéni kiállítása a közelmúltban. Hangkép.