DunaKosár: sikeres bemutatkozás – és biztató jövő! (galériával)
Térségi termelők vásárával, jó hangulatú beszélgetésekkel és szakmai előadással állt a nyilvánosság elé – és bontott zászlót a nagyközönség előtt – a DunaKosár közössége a volt újtelepi iskolában vasárnap.
Sem az időjárásra, sem a hangulatra nem lehetett panasz a helyi kosárközösség, a DunaKosár nevű kezdeményezés hivatalos zászlóbontásán vasárnap – remek időben, remek portékák közegében nyitott a nyilvánosság felé a kísérleti stádium után a közösségi program.
Sikeres próbaverzió
Amint a DSTV kamerája előtt Csonka Melinda, a program koordinátora elmondta, hosszú, kacskaringós, kihívásokkal teli út vezetett a vasárnapi zászlóbontásig:
– Több éve volt már egy hasonló kezdeményezés, de most újult erővel, a SZEM Baráti Kör és az önkormányzat hathatós együttműködésével, új alapokon vágtunk neki – a program helyi megvalósításában a kezdetektől számíthattunk a nyíregyházi közösség támogatására is. Az elmúlt hónapokban sikeres próbaverzión estünk túl, eljött az idő, hogy a lehető legszéleseb nyilvánosság előtt is megjelenjünk – új, működő alternatívát kínálva a helyi termelők ellenőrzötten egészséges termékeinek beszerzéséhez.
Fókuszban a kosár közösség
Amint arról már korábbi, a zászlóbontás tervét még csak dédelgető összeállításunkban beszámoltunk, a kosár közösség egy-egy város, térség civil kezdeményezés útján létrejövő önszerveződő csapata – amely egy újfajta vásárlási formát működtet. A közösség összetett feladatot vállal: egyfelől közvetlen kapcsolatot teremt a vásárlók és a helyi (bio)termelők között, ebből eredően úgynevezett rövid ellátási láncot hoz létre, aminek nyomán a helyi gazdaság fejlesztését, erősítését is vállalja.
A stratégiai célok mellett fontos cél a közösségteremtés – a termelők, fogyasztók és az önkéntesek sajátos szimbiózisa, amelyben az egészséges étrend és életmód éppen olyan fontos tényező, mint a bizalom, vagy éppen a helyi/térségi termelők támogatásának szándéka. A kosár közösséghez izgalmas és kínzóan aktuális környezettudatos témák is kapcsolódhatnak – legyen szó a fenntartható fejlődés gyakorlatáról, a környezetkímélő mezőgazdaságról, az egészségtudatos étrendhez vezető főzőtanfolyamról, de akár a környezetbarát háztartás megteremtéséről is. A határ, túlzás nélkül, a csillagos ég.
Nyitott program – mindenkit várnak!
A vasárnapi virágözön, a levendulás termékek standja vagy éppen a kulcsi tanya boldog csirkék tojásait kínáló asztala egy-egy ékes példa volt, lehetett a látogatóknak a program működőképességére – akit a szakmai háttér érdekelt, az bátran beülhetett Zalatnay László, a dunaújvárosi formációt a kezdetektől segítő nyíregyházi kosárközösség egyik alapítója előadására, vagy éppen az udvari asztaloknál vehetett részt kötetlen, barátságos tónusú beszélgetéseken.
A zászlóbontás visszatérő motívuma és vállalt, deklarált célja volt a helyi közösség megerősítése is – nem titok, hogy a DunaKosár közössége a továbbiakban is számít a termelők, a vásárlók és az önkéntesek csatlakozására. A programról, a rendelhető termékekről, valamint a partnereknek kínált lehetőségekről a dunakosar.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők – míg jelentkezni Csonka Melindánál a 70/421-5277-es telefonszámon, illetve a dunakosarrendeles@gmail.com e-mail címen lehet.
A sikeres akció részleteiről meséljenek a képek, de a jövőben is él a lehetőség – legyenek, legyetek, legyünk sokan a csapatban!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
A háborúk áldozataira emlékeztek
2024. nov. 09.
A DSTV hangképes összegzését már láthatták, most itt a beszámoló – a halottak napjának időszakában emlékeztek meg Pentele világháborús áldozatairól.
Devizapiac - Gyengült pénteken a forint
2024. nov. 09.
Gyengült pénteken a forint a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben.
Másfélmillió négyzetméteren kell falevelet gyűjteni a város közterein
2024. nov. 08.
Tagadhatatlanul beköszöntött az ősz, jóval hűvösebb a levegő, a reggeleink pedig már fagypont közelében kezdődnek. Ez az az időszak, amikor a falevelek is tömegével kezdenek hullani a fákról, ezzel rengeteg munkát adva a szolgáltatónak.
Pentele hőseire emlékeztek
2024. nov. 08.
Méltó módon, fáklyás megemlékezéssel tisztelgett a város Dunapentele hősei előtt. Az 1956-os forradalom és szabadságharc végsőkig kitartó harcosaira az 156-os emlékműnél emlékeztek csütörtökön este.
Idén már 25. alkalommal díjazták a legjobb virágosítókat (galériával)
2024. nov. 08.
Idén 25. alkalommal hirdette meg az önkormányzat a Virágos Dunaújvárosért elnevezésű versenyt – nyolc kategóriában várták a nevezéseket, de díjazták az "első fecskéket" és a jubiláló virágosítókat is.
Karikó Katalin: be kell mutatni a tudomány eredményeit az embereknek
2024. nov. 08.
Be kell mutatni a tudomány eredményeit az embereknek - jelentette ki Karikó Katalin szerdán a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Innovációs napján.
November 26-án nyit a Béke városrészi posta
2024. nov. 07.
A posta mizéria Dunaújvárost sem kerülte el, legutóbb az Interspar-ban lévő hivatal vérzett el, mint kiderült véglegesen. Egy biztosnak tűnik: az önkormányzat jóvoltából november 26-án nyit a Béke városrész új postája.