"Hálás vagyok a plazmaadóknak" – hemofíliás beteget támogatott a Duna Plazma
Különleges nap volt a Duna Plazma életében április 27., hiszen a hemofília világnap alkalmából egy olyan magánszemélyt támogattak, akinek rendszeresen szüksége van plazmára ahhoz, hogy teljes értékű életet élhessen. (X)
A Duna Plazma munkatársai minden nap azon dolgoznak, hogy felhívják a figyelmet a plazmaadás fontosságára, hiszen rengeteg olyan ember él közöttünk, akiknek az élete a plazmából előállított gyógyszereken múlik. Ez pedig szintetikus úton nem előállítható, a betegek csak ránk számíthatnak; azokra a segítőkész emberekre, akik tudják, hogy plazmaadásukkal életeket mentenek. A világnap alkalmából a Duna Plazma most egy hemofíliás beteget részesített 100 ezer forint támogatásban, akivel aznap a színvonalas intézményben a plazmaadók is találkozhattak.
– A Hemofíliások Baráti Körének elnöke, Csuja László jóvoltából ismerhettük meg Kókai Zsoltot, aki hemofíliás betegként éli mindennapjait. Nagyon örültünk, hogy az általunk szervezett tematikus napon ellátogatottak hozzánk a centrumba, és a plazmaadóknak lehetőségük volt személyesen is beszélgetni velük a hemofíliáról és a betegségben szenvedők mindennapjairól. Szerettük volna felhívni az emberek figyelmét a betegség súlyosságára, és hogy plazmaadásukkal akár életeket is menthetnek. Ezen a különleges napon Zsoltot 100.000 Ft támogatásban részesítettük, plazmaadóinknak pedig természetesen programokkal készültünk: minden plazmaadónak lehetősége nyílt kitölteni kvízünket, melynek főnyereménye egy okosóra volt. De aznap senki nem távozott üres kézzel: mindenkit megajándékoztunk egy „Én is segítek” feliratú kulcstartóval abban bízva, hogy ez mindenkit emlékeztetni fog a segítségnyújtás fontosságára – mondta Pavleszek Ildikó marketing asszisztens.
Zsolt nagyon hálás a plazmaadóknak
– Kétéves voltam, amikor kiderült a betegségem – kezdte történetét Kókai Zsolt, hemofíliás beteg. Ennyi idős korban a gyerekeknél gyakran előfordulnak sérülések, és ez természetesen nálam sem volt másképp. Azonban egy alkalommal olyan kék foltok jelentek meg a testemen, amelyek nem akartak elmúlni. Ekkor szüleim kórházba vittek, ahol megállapították, hogy súlyos hemofíliás beteg vagyok, és ez napi kezelést igényel; folyamatos pótlásra és segítségre van szükségem. Jelenleg két térdprotézisre és két bokaprotézisre lenne szükségem ahhoz, hogy fájdalommentesen tudjak közlekedni. Javulásra sajnos semmi kilátás. Ettől független mégis szerencsésnek érzem magam, mert segédeszköz nélkül meg tudok még tenni akár nagyobb távolságokat is, szemben más betegtársaimmal, akik már bizony mankót vagy járóbotot használnak. Éppen ezért vagyok nagyon hálás a plazmaadóknak, hogy önzetlenségükkel hozzájárulnak a saját és betegtársaim életminőségének a javításához. Buzdítok mindenkit, hogy aki teheti, csatlakozzon a segítők táborához – mondta Zsolt.
Mit jelent hemofíliás betegnek lenni?
A hemofília súlyos, élethosszig tartó betegség. Körülbelül 9 ezer embert érint Magyarországon a hemofília „A” típusa és 2-3 ezer embert a „B” típusa. A betegség lényege, hogy egy-egy véralvadási faktor szintje a normális mennyiségnek csupán pár százaléka, és emiatt különböző súlyosságú vérzések lépnek fel a szervezet különböző helyein. A legnagyobb probléma az, hogy ha hiányoznak ezek a véralvadási faktorok, akkor a vér nem fog megfelelően megalvadni. Ezáltal pedig a legkisebb vérzés is nagyon súlyos, akár életveszélyes állapotot hozhat létre. Azonban a plazmából ki lehet szedni ezeket a véralvadási faktorokat, és meg tudják kapni a hemofíliás betegek, ami által ők is teljes értékű életet élhetnek. Ehhez azonban arra van szükség, hogy minél több ember felismerje: minden egyes plazmaadással életet mentenek.
A saját egészségét is védi, aki csatlakozik a plazmaadók csapatához
A plazmaadók már jól tudják, hogy az egészséges életmódnak rendkívül fontos szerepe van az életünkben. A Duna Plazmába járók pedig nem csak a tudatos életmód alapjait sajátítják el és élik egészségesebben mindennapjaikat, hanem egészségi állapotukról – hála a center orvosi kontrolljainak – visszajelzést is kapnak. Egészségnevelő hatásáról már több plazmaadó adott pozitív visszajelzést: fehérjedúsabban táplálkozik, több folyadékot iszik, és odafigyel a helyes életvitelére.
És persze nem szabad elfeledkezni a plazmaadás lelki hozadékáról sem: a tudatról, hogy minden egyes alkalommal hozzájárulunk egy beteg embertársunk életének a megmentéséhez. S mint tudjuk, minden segítség számít! – ezért pedig a center azonnali készpénzfizetéssel honorál minden plazmaadást.
Ki lehet plazmaadó?
Plazmát minden egészséges, 18-60 év közötti személy adhat, akinek testsúlya 50-130 kg között van és megfelel az alkalmassági vizsgálaton. Aki ad, az kap is! Havonta akár 50.000 Ft-ot is összegyűjthetnek a segítő szándékú, rendszeres plazmaadók! Keresse bátran a Duna Plazma munkatársait, készséggel állnak az Ön rendelkezésére is: www.dunaplazma.hu
Cím: 2400 Dunaújváros, Béke tér 3.
Telefonszám: +36 70 657-0335
A rovat további hírei: Közélet
Fő a biztonság: kerekasztal-beszélgetést szerveztek az elektromos rollerezésről
2025. aug. 27.
Először szerveztek fórumot és kerekasztal-beszélgetést Dunaújvárosban a Városháza "C" szárnyában az elektromos rollerek használata apropóján. Az "új" eszközök használatára vonatkozó szabályok továbbra sincsenek lefektetve, mindenki várja a 2026-os új KRESZ előírásait.
Vitorlát bonts, árbocra fel, kalózok! – kalandos Játékfesztivállal készültek (galériával)
2025. aug. 27.
A tenger félelmet nem ismerő szereplőinek világába csalogatott az Útkeresés Segítő Szolgálat közösségi eseménye – a már hagyományos nyárbúcsúztató, egyben jótékonysági kezdeményezés ebben az évben is nagy sikert aratott a vendégek körében.
Hegyi kecske a sas és mormota mellett – már teljes díszben pompázik a trafóház
2025. aug. 26.
Nem az első, és vélhetően nem is az utolsó témához kapcsolódó hírt osztjuk meg a városlakókkal: folytatódott a 4-es körzet szépítése, elkészült a Váci Mihály utcában található trafóház festése. Nagy Gergő tájképet és hegyi kecskét álmodott a sas és a mormota mellé.
Zarándokok gyülekeztek a Lajos-köveknél
2025. aug. 26.
Az 1526-os mohácsi csata az egyik legfájóbb vereség a magyar történelemben. Az esedékes évforduló alkalmával zarándoklaton vesznek részt a hagyományőrzők, akik idén is lóháton vágtak neki az Érdtől Mohácsig tartó útvonalnak, amelyen II. Lajos király serege is járt. A lovasok egyik állomása Dunaújváros volt – ahogy évek óta mindig, ezúttal is a Lajos-köveknél tartottak rövid pihenőt.
Jól sikerült a jubileumi "Szalki tali"
2025. aug. 25.
Immáron egy évtizede szervezi meg az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete az éves találkozóját, amely keretében autizmussal vagy más egyéb fogyatékossággal élő gyermeket/felnőttet nevelő családok találkozhatnak az ország területéről.
Ajándékkal búcsúzott Nárcisztól a Rosti gimnázium közössége
2025. aug. 24.
A közös munka a sikeres érettségivel ugyan véget ért, de a kapcsolat nem szakadt meg a Dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola, valamint az intézményben tanult súlyosan beteg diáklány, Lisztes Nárcisz között. Az iskola egy jeles összefogás nyomán hasznos ajándékkal lepte meg Nárciszt.
DSTV: komoly segítség az álláskereséshez
2025. aug. 24.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a rendhagyó kezdeményezésről: a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnyában. Hangkép.