Két táncszínházi bemutató a Bartókban – premier ma este! (galériával)
Két különböző témájú – és karakterű – produkcióval folytatódik a Bartók Kamaraszínház bemutatóinak sora: a Lábnyom, valamint a Liselotte és a május című darabokat először ma láthatja a közönség.
Két fontos, aktuális, mi több, feszítő problémára reflektálnak a Bartók Kamaraszínház táncszínházi tagozatának új produkciói – látszólag különböző történetek és megoldások, de ez a reflektív alaphelyzet mindenképpen összeköti a két részben, de egy előadás keretében bemutatandó darabokat.
Mi fán terem és milyen lombot ad az öko-táncszínház?
Az új bemutatók sorában az első a Lábnyom című darab lesz, amelyet a színlap tanúsága szerint öko-táncelőadásként definiálnak. A sajátos műfaji megközelítéshez Dunaveczki Éva rendező-koreográfus színlapon idézett mondata ad fontos támpontot: "Ha emberként tekintenénk a természetre, rádöbbennénk, mit csinálunk vele." Ez a sajátos nézőpont jelent alapot a produkcióhoz – a természet pusztítása, a kíméletlenség, az ősi (igen: a szó legszorosabb értelmében természetes) vonzódás erodálása mind-mind megjelenik a táncjátékban.
Ráadásul egyfajta "harcos" kiállásként: mint a rendező a DSTV kamerája előtt is hangsúlyozta a csütörtöki fotós főpróba előtt, az előadás a kortárs tánc formakincsét, megoldásait ötvözi a harcművészet mozdulataival – így jelenítve meg az ember és a természet közötti, első látásra kétségtelen kimenetelű, de valójában a természet diadalával véget érő csatározást.
A produkcióban a Bartók és a Varidance társulata – Asbolt Eszter, Deák Bálint, Dunaveczki Éva, Hahn Jusztina Sára, Halmosi Dzsenifer, Kecskeméti Gergő, Perger Balázs, Péter Szilvia, Simon Gergő és Veres Tamás – működik közre.
A kapcsolati válság – tragikomikus köntösben
Ha a Lábnyom a természetpusztításra, akkor a Liselotte és a május című darab az emberi kapcsolatok végleges és végletes megroppanására reflektál: Pozsgai Zsolt nagysikerű tragikomédiájának táncszínházi ősbemutatója keretében Lisette – a nő, sőt, Bánházy Eszter rendező-koreográfus merész megközelítése nyomán: öt nő – kétségbeesetten hajszolja a szerelem, a párra/társra találás kínálta boldogságot. Egyetlen vágya: egy férfi, aki mellett leélheti életét.
A színen megformált jelenetsor éppen ennek a sodródásnak a stációit mutatja be – Liselotte öt, merőben eltérő férfival (régi osztálytárs, hipochonder könyvelő, vízvezeték-szerelő, skizofrén költő, hajléktalan) találkozik lakásán; a férfiak a vakvéletlen szerencsétlenség nyomán kivétel nélkül tragikus véget érnek.
Azt persze nem árulom el, folytatódik-e a végzetes sorozat, jöjjön helyette a színlap: Liselotte szerepét Asbolt Eszter Anna, Halmosi Dzsenifer, Péter Szilvia, Hahn Jusztina Sára és Bánházy Eszter táncolja, a férfi karaktereket Veres Tamás, Deák Bálint, Végső Zsolt, Simon Gergő, Perger Balázs Márk és Kecskeméti Gergely formálja.
A két táncjáték premierjének ma ad otthont a Böröcz György Stúdiószínpad, majd április 23-án, szombaton, valamint májusban szintén két alkalommal láthatja a közönség a produkciót. További kedvcsinálóként meséljenek a képek!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Kultúra
"Rohadjon meg az összes" – új kötet bemutatójával folytatódott az Utószó sorozata
2024. okt. 30.
Nagyon erős kezdés: Schillinger Gyöngyvér első kötetének bemutatójával folytatódott a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) élő irodalmi antológiájának sorozata a közelmúltban. Remek beszélgetés volt, és már most epedve várom a Dunaújvárost megéneklő könyvet!
Őszi szünet a gyermekkönyvtárban
2024. okt. 29.
Az ősz színességét idéző kínálattal csalogatja a diákokat az őszi szünet időszakában a József Attila könyvtár: a programsorozat a Cimborák foglalkozásával már ma megkezdődött – de a hét végén is várja a betű barátait az intézmény.
DSTV: acélszobrok az ICA-D kiállításán
2024. okt. 29.
Az acélipar sajátos törékenységére is reflektál a XVI. Dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelep kiállítása a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D), derül ki a DSTV összegzéséből. A Vasakarat című tárlat négy alkotótelepi művész közelmúltban készült alkotásait mutatja be. Hangkép.
DSTV: "A fiú" próbája a Bartókban
2024. okt. 28.
Világhírű író művét viszi színpadra a Bartók Kamaraszínház, derül ki a DSTV összegzéséből. Florian Zeller A fiú című novelláját Dicső Dániel rendezésében láthatja majd a közönség – a fontos témákra reflektáló darab próbái a napokban kezdődtek.
Értékes római kori kincsek kerültek elő a legutóbbi feltárások során
2024. okt. 20.
Pintér Tamás polgármester és az Intercisa Múzeum munkatársai sajtótájékoztató keretében mutatták be azokat a római kori leleteket, amelyek a Mondbach kúria előtti terület feltárása során láttak napvilágot.
DSTV: könyvek az olvasás szolgálatában
2024. okt. 20.
A könyvek csodavilágába kalauzolja a nézőt a DSTV összeállítása. Nekünk, felnőtteknek jobb esetben már nem okoz gondot elolvasni és értelmezni a szavakat, mondatokat, de a gyerekek esetében más a helyzet. Létezik azonban segítség. Hangkép.
"Rohadjon meg az összes" – kötetbemutató az Utószó sorozatában
2024. okt. 18.
Pimaszul fiatal író nagyon erős első kötettel: Schillinger Gyöngyvér vendégeskedik a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) élő irodalmi antológiájának sorozatában. Kötetbemutató hétfőn, várják a betű barátait.