Mosolygós rajt az Ovi Foci Kupában (galériával)

spigott - 2022. április 25. 17:00

Remek időben, végig kiváló hangulatban, tizennégy óvoda részvételével tartották meg a Pajtás utcai tagóvodában az Ovi Foci Kupa idei kiírásának első fordulóját hétfőn délelőtt.

A Dunaújvárosi Óvoda Romai városrészi tagóvodájában rendezte meg az Ovi Foci Kupa idei első fordulóját a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Gyermek és Ifjúsági Bizottsága, valamint a Dunaújvárosi Óvoda április 25-én, hétfőn délelőtt fél tíztől.

A labdarúgást, a különböző ügyességi játékokat, a mozgást fókuszba helyező rendezvényen a város mind a tizenkét tagóvodája mellett Rácalmásról és Kulcsról is érkeztek gyermekek a Pajtás utcai intézménybe, s vívtak egymással nagy csatákat azért, hogy eldöntsék, ki nyeri a háromfordulós sorozat első felvonását. A focipályán végül a kulcsiak bizonyultak a legjobbnak, így ők örülhettek az első helynek, ám a többieknek sem kellett szomorkodniuk, a szervezőknek és a támogatóknak hála mindannyian éremmel, illetve az eredményhirdetés után már szokásosnak mondható pizzának és túró rudinak köszönhetően tele pocakkal térhettek vissza óvodáikba.

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség főtitkára, Petrás Gábor szerint ez az egyik legfontosabb bajnokságuk, s érdeklődésünkre azt is elárulta, miért várta kiemelten a megméretést.
– Ez az egyik legszebb bajnokságunk, hiszen minden itt kezdődik el. Itt találkoznak a gyerekek először a labdarúgást övező keretrendszerrel, nekik szánt focipályával, játékvezetővel, s bár a szabályok azért nem feltétlenül egyeznek a hivatalossal, a lényeg persze ugyanaz, minél több gólt kell szerezni. Fontos kiemelni, hogy ez a nap nem csak a fociról szól a gyermekek számára, aki nincs éppen pályán, az különböző ügyességi versenyeken vesz részt, s az összesített eredmények alapján hirdettünk győztest. Szeptemberben rendezzük meg a második fordulót, decemberben a harmadikat, ezt követően hirdetjük ki az összetett győztest, aki a rengeteg élmény mellett egy garnitúra szereléssel lesz majd gazdagabb.

Végh Zoltán felvételei

A Dunaújvárosi Óvoda vezetője, Gyenes Éva elmondta, mi volt a mai nap legfontosabb célja számukra és a gyermekek számára is.
Gyenes Éva: – Szívügyünk, hogy a gyermekek rengeteget sportoljanak óvodán belül is, s ezért is tartom nagyon fontosnak az ilyen programokat, ami nemcsak a fociról szól, hanem olyan ügyességi feladatokról, melyeknek köszönhetően a gyermek szinte állandó mozgásban legyen. A gyerekek lételeme a mozgás, az óvodai programok is többnyire erre épülnek, a mai napot viszont úgy építettük fel, hogy a mozgásos tevékenységek után egy ülősebb feladat, például rajzolás következzen, hogy azért maradjon szufla a nap végére is. Nagy vágyam volt mindig is, hogy regionális rendezvény legyen ez a nap, a kulcsiakat és a rácalmásiakat sikerült meggyőzni, hogy látogassanak el az Ovi Foci Kupára, s bár tudom, hogy a gyermekek utaztatása nem egyszerű feladat, de bízom abban, hogy a jövőben még többen leszünk. Óriási öröm volt látni a gyermekek arcán a mosolyt, élvezték minden percét a mai napnak, a mozgásnak, ez a legfontosabb.

A rendezvényt főtámogatóként segítő önkormányzatot Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester képviselte a kiváló hangulatú tornán, s ahogy mindenki más, úgy ő is nagy örömmel figyelte a gyermekek csatározásait.
– Óriási dolog, hogy tizennégy óvoda gyerkőcei jöttek el erre a kiváló rendezvényre, s nem látok olyat, aki ne mosolyogna. Tudom, hogy nagyon várták ezt az alkalmat, ahogy a szervezők is, akiknek ezúttal is szeretnék köszönetet mondani, hiszen hiába a remek szándék, nélkülük ez nem valósulhatott volna meg. Nagyon fontos, hogy minden olyan alkalmat meg kell ragadni, ami mozgásra ösztönzi a gyermekeket, ami ennyi mosolyt és örömöt okoz, s ha nem is mindenki folytatja labdarúgóként, ez a nap is kedvet adhat a gyermekeknek arra, hogy más sportágakat is kipróbáljanak.

2022-es Ovi Foci Kupa I. forduló

2022-es Ovi Foci Kupa I. forduló - fotó:

A rovat további hírei: Sport

Mozgás, mozgás mindenkinek – közös Mikulásfutásra várják a családokat szombaton

Mozgás, mozgás mindenkinek – közös Mikulásfutásra várják a családokat szombaton

2025. dec. 05.

Újabb közösségi élménnyel hangolódhatunk az ünnepekre: december 6-án, azaz most szombaton délelőtt elrajtol az I. Családi Mikulásfutás a Dunaújvárosi Egyetem – Városháza tér útvonalon.

Ismét remekeltek az ifjú birkózók

Ismét remekeltek az ifjú birkózók

2025. dec. 05.

Rengeteg dobogós helyezéssel zárták hétvégi versenyeiket a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói.

Három szettben nyert a Dág

Három szettben nyert a Dág

2025. dec. 05.

Csak a harmadik játszmában tudta megnehezíteni a házigazda Dág dolgát a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga csütörtök esti mérkőzésén.

Sportban és tanulásban is remekeltek

Sportban és tanulásban is remekeltek

2025. dec. 04.

A DKSE négy birkózóját, valamint Fehér Krisztián edzőt is elismerték az adonyi Bálint Ágnes Művelődési Ház és Könyvtárban megrendezett Dunaújváros körzet "Jó tanulója - jó sportolója" ünnepélyes díjátadóján.

Gász: elhunyt a Dunaferr SE egykori kiválósága

Gász: elhunyt a Dunaferr SE egykori kiválósága

2025. dec. 04.

Ötvenkét esztendős korában elhunyt Mohácsi Árpád a Dunaferr SE férfi kézilabdázóinak egykori kiváló játékosa.

Hozta a kötelezőt a DFVE

Hozta a kötelezőt a DFVE

2025. dec. 04.

Minden negyedet megnyerve aratott tizenhárom gólos győzelmet a Szeged elleni hazai bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.

Nincs megállás a röpiseknél

Nincs megállás a röpiseknél

2025. dec. 03.

A Dág KSE elleni fővárosi mérkőzéssel folytatja a bajnokság alapszakaszának küzdelmeit a DKSE röplabda csapata csütörtökön este nyolc órától.