Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 22. Zénó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

92 éves asszonyt fosztott ki két nő a városban

Sziréna
kifosztás
elfogás
ügyészség

facebook megosztás

Öcaline - 2022. máj. 13., 16:12

A becstelenségnek nincsenek határai; 100 ezer forintot vittek el az idős hölgytől – de elfogásuk nyomán már vádat is emeltek ellenük.

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett kifosztás bűntette miatt vádat emelt azzal a két nővel szemben, akik még tavaly nyáron károsítottak meg egy 92 éves sértettet. A vádemelés tényéről a megyei főügyészség adott tájékoztatást. Jászberényiné dr. Király Teodóra sajtószóvivő a vádiratot idézve kiemelte: július 26-án délután csengettek be kaputelefonon a vádlottak a sértett dunaújvárosi lakásába, majd a sértett testvérének a nevén mutatkoztak be, így az idős asszony a lépcsőház ajtaját kinyitotta. 
Az egyik vádlott a konyhában kozmetikai szerek árusításának látszatával elterelte az idős nő figyelmét, amíg a társa a lakás nappalijában, a szekrényben tárolt kézi táskából eltulajdonított 100 ezer készpénzt. A két tettes sietősen távozott a lakásból a pénzzel – az eltulajdonított összeg az eljárás befejezéséig nem térült meg.

Az ügyészség vádiratában a két nővel szemben tárgyalás mellőzésével végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását, valamint vagyonelkobzást indítványozott, tudatta az ügyészségi jelentés.

(Illusztráció: FMRFK)

A rovat további hírei: Sziréna

Mi fán terem a Bike Safe? Te regisztráltál már?

Mi fán terem a Bike Safe? Te regisztráltál már?

2023. szep. 19.

Tételes összegzéssel rukkolt ki a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata a BikeSafe elnevezésű programról – a téma a kerékpárlopások miatt mindig aktuális és forró, ráadásul szombaton regisztrációs lehetőség is lesz Újtelepen!

Az ügyészség az eltiltások hatálya alatt vezető sofőr letartóztatását indítványozta

Az ügyészség az eltiltások hatálya alatt vezető sofőr letartóztatását indítványozta

2023. szep. 14.

Mert a szép szó, a büntetésözön már kevés. És most komolyan: mit tehetünk a notórius szabályszegőkkel egy olyan veszélyes üzemben, mint a közlekedés?

Egy nap alatt lebukott a bringatolvaj

Egy nap alatt lebukott a bringatolvaj

2023. szep. 08.

A Mezőfalván történ kerékpárlopással meggyanúsított férfi beismerő vallomást tett. Ám előtte tett is arról ügyesen, hogy fülön csípjék sebesen.

Felismeri őket? Jelentkezzen!

Felismeri őket? Jelentkezzen!

2023. szep. 07.

A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a felvételeken látható két, ismeretlen személyazonosságú nő azonosításához. Lopni próbáltak, de lebuktak, ám elmenekültek, viszont most keresik őket.

DSTV: fokozott figyelemmel az utakon!

DSTV: fokozott figyelemmel az utakon!

2023. szep. 06.

A rendőrség számára is fontos időszak a tanévkezdés, derül ki a DSTV összeállításából. Elkezdődött az iskola, a rendőrség és polgárőrség fokozott óvatosságot és figyelmet kér a közlekedőktől – variációk egy témára, általános összegzést már közölt a DO, most itt a hangképes anyag.

Kettős halál a gyorshajtás vége – vádemelésig jutott a tragédia

Kettős halál a gyorshajtás vége – vádemelésig jutott a tragédia

2023. szep. 05.

Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat az ügyészség az ellen a férfi ellen, akinek a gyorshajtása két személy halálát okozta. A dunaújvárosi bíróság dönt, értesült a DO.

Súlyosabb büntetést kaphat a moldáv embercsempész

Súlyosabb büntetést kaphat a moldáv embercsempész

2023. szep. 04.

Ügyében a dunaújvárosi ügyészség járt el még tavaly augusztusban – most a Győri Fellebbviteli Főügyészség határozott, az ítélőtábla döntésére várnak, áll a főügyészség közleményében.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Borongós karácsony, vegyes halmazállapotú csapadékkal

  2. Hogyan védd meg otthonodat a betörésektől, miközben a nyári pihenésed élvezed?

  3. Nem borult a papírforma a Brassó ellen

  4. DKIK: új titkár az iparkamaránál

  5. Az elmaradt karbantartás veszélyei az ingatlankezelésben

Videók

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Embedded thumbnail for DSTV: a véradókat köszöntötték

DSTV: a véradókat köszöntötték

Embedded thumbnail for Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Sportolók köszöntése (2025) - fotó:

Sportolók köszöntése (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő