Gyorsan előkerült a lopott mobil
Lopással gyanúsítják azt a 45 éves férfit, aki meglovasított egy értékes mobiltelefont egy Szórád Márton úti üzlet vásárlójától. A férfi elfogásakor már lepasszolta a készüléket, de egy alkalmazás segítségével sértetlenül előkerült, értesült a DO.
Egy bűncselekmény sikertelen elkövetéséről adott hírt a megyei főkapitányság kommunikációs szolgálata. A szóvivői összegzés szerint egy nő tett bejelentést a rendőrségre hétfőn kora délután arról, hogy nem sokkal korábban Dunaújvárosban egy üzletben vásárlás közben a táskájából ellopták több százezer forint értékű mobiltelefonját. A nő arról is beszámolt, hogy a számára gyanús férfi nem hajlandó részére visszaadni a készüléket. A rendőrök öt percen belül a megnevezett Szórád Márton úti üzletben voltak, ahol ellenőrizték a feltételezett elkövetőt, egy 45 éves helyi lakost. A férfit előállították a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra, és azzal párhuzamosan adatokat szereztek be, tanúkat kutattak fel.
A beszerzett bizonyítékok nyomán a férfit a nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, amelynek során beismerte a bűncselekmény elkövetését. A rendőröknek azt is elmondta, hogy a készülék nincs nála, azt egy idős asszonynak adta tovább.
Még van egy kedvező csavar a történetben: egy telefonos applikáció segítségével a mobiltelefon előkerült – azt a tulajdonos sértetlenül vissza is kapta.
(Fotó: FMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Súlyosbítást kért a főügyészség a kislányt szexuálisan bántalmazó férfira
2024. máj. 30.
Borzalmas bűncselekményt követett el, felesége unokáját éveken át molesztálta az a férfi, akinek ügyében súlyosbításért fellebbezett a Győri Fellebbviteli Főügyészség. Áldozata csak 10 éves volt, amikor először letámadta, értesült a DO.
Rendvédelmi nap a Kultik Mozinál: tömegvonzás (galériával)
2024. máj. 25.
Ahogy évek óta mindig, ezúttal is nagy sikert aratott a Közbiztonsági hónap eseménysorozat keretében tartott Rendvédelmi nap – a programot a Kultik Mozi előtti téren rendezték pénteken.
Betörte a sértett orrát és késsel kiszúrta az autójának a kerekét
2024. máj. 24.
Nem mindennapi támadás ügyében döntött a vádemelés mellett a helyi ügyészség – a tavaly októberi attak szomorú mérlege betört orr és két kiszúrt gumiabroncs volt. Közérdekű munka lehet a "jutalom", értesült a DO.
Teljes útzár, terelés az M6-os sztrádán (FRISSÍTVE)
2024. máj. 21.
Besnyő térségében helyszínelnek a rendőrök, miután a Dunaújváros felé vezető oldalon két személyautó ütközött. Sérült is van, értesült a DO. (FRISSÍTVE)
Mentőhelikopter szállt le a Vasmű úton
2024. máj. 15.
Súlyos sérültet kellett ellátnia a mentőknek a Kossuth Lajos utcában ma délután; a férfi a harmadikról zuhant ki, de úgy tudjuk, túlélte.
Eltűnt, keresik Takács Andrást (FRISSÍTVE)
2024. máj. 07.
A dunaújvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 60 éves férfi eltűnése ügyében. Látta? Tud róla? Jelentkezzen máris! De már egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE)
DSTV: a szabályos kerékpározásról
2024. máj. 03.
Hamarosan itt a Bringatúra (nemsoká jövünk a tételes programmal), így igencsak aktuális a DSTV összeállítása. A KRESZ szabályai a kétkerekűsökre is érvényesek, már csak azért is, mert a közlekedők védtelenebb csoportját alkotják a kerékpárosok. Hangkép.