Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

"Lélekvirágok, kocka állatok" – tömeges jelenlét (galériával)

Öcaline - 2022. május 10. 17:27

Átütő sikert hozott a közműalagutak szellőzőinek színesítésére kiírt alkotópályázat – a beérkezett művekből a Széchenyi gimnázium Szivacs Galériájában nyílt kiállítás ma délelőtt. 

Több mint száz tervezet közül választhattak a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány munkatársai, akik április végéig várták az általános iskolák és középiskolák diákjaitól azokat a kreatív terveket, amelyek legjobbjai a város közműalagútjainak szellőzőit díszítik majd a Béke városrészben.
A Lélekvirágok, kocka állatok című pályázat színes, gazdag, valóban kreatív és látványos kollekciót eredményezett, a beérkezett művekből pedig ma délelőtt kiállítás nyílt a Széchenyi gimnáziumban. A Szivacs Galériában rendezett esemény elején a Pocsai Mária felkészítésével működő Pántlika népdaléneklő csoport  – Csikós Napsugár, Jámbor Zsófi, Késmárky Lili – valamint a citerán közreműködő Urbán Panka adott rövid, de hangulatfestés terén csillagos ötöst érdemlő műsort, majd Kratzmajer Zoltán igazgató köszöntötte a résztvevőket. Mint kiemelte, imponáló volt a fiatalok lelkesedése – a gimnázium első embere felsorolta a város és a térség azon intézményeit, ahonnan szó szerint tömegével érkeztek pályaművek a felhívásra.

Szintén a pályázók ötletességét és alkotókedvét emelte ki Orosz Csaba önkormányzati képviselő, aki ezúttal a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány képviseletében, a kezdeményezés egyik ötletgazda-kurátoraként méltatta a diákok aktivitását:
– Sok szép munka született, ami nem csak azt igazolja, hogy a fiatalok kifogyhatatlanok a kreatív ötletek terén, de azt is, hogy szívesen állnak egy-egy, a környezetüket szó szerint színesítő program mellé. Láttam, ahogy a megnyitó előtt a gimnazisták már körbejárták a pályázati kiállítást, a részükről tapasztalt mosolyokért és érdeklődésért már megérte kirukkolni a kezdeményezéssel!
A díjátadón Rohonczi István ROHO képzőművész is hangsúlyozta: a kiírásra érkezett pályaművek legjobbjait díjazták, egyúttal már az is körvonalazódik, a beérkezett művek közül mely lélekvirágok és kocka állatok színesítik majd a Béke városrészi közműalagutak fém szellőzőit. 

A legjobb pályaművek megvalósulásáig ívelő program nyitánya tehát fényes sikert hozott – a részletekről meséljenek a képek!

UPDATE – Itt a díjazottak teljes listája

A pályázaton kimagasló eredményt elért diákok névsorát intézményi bontásban közöljük!

Arany János Általános Iskola
Bényei Sára, Asztalos Lívia, Nedesoczki Ádám Mihály

BIROK Szabó Magda Tagintézménye
Farkas Elizabet, Lollok Vivien

Gárdonyi Géza Görögkatolikus Általános Iskola
Nikolics Sanel, Somogyi András Ádám, Vicsotka Martin

Jankovich Miklós Általános Iskola (Rácalmás)
Enyed Eliza, Sándor Anna, Budai Gabriella Panna

Móricz Zsigmond Általános Iskola
Böröczi Barnabás, Nagy Jonka, Fekete Gergő

Pannon Oktatási Központ Gimnázium
Bíró Borbála, Rend Viola, Nagy Panka

Petőfi Sándor Gimnázium (Sárbogárd)
Horváth Liza Zsófia, Dániel Dóra Jázmin

Széchenyi István Gimnázium
Juhász Maja Gerda, Koppányi Eszter, Kovács Botond, Golubov Csenge, Gyöngyösi Levente, Bózon Zoé

Vasvári Pál Általános Iskola
Boldi Orsolya

Gratulálunk a díjazottaknak!

(Fotó: Végh Zoltán)

Diákok alkotópályázati tárlata a Szivacs Galériában

Diákok alkotópályázati tárlata a Szivacs Galériában - fotó:

A rovat további hírei: Kultúra

Mélyenszántó dráma a Bartók bemutatóján

Mélyenszántó dráma a Bartók bemutatóján

2024. nov. 14.

Világhírű író művét vitte színpadra a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza. Hazánkban először láthatják a nézők a színpadi adaptációját Florian Zeller A fiú című novellájának, a produkciót Dicső Dániel rendezte. 

Kihirdették az Év Természetfotósa 2024 pályázat díjazottjait

Kihirdették az Év Természetfotósa 2024 pályázat díjazottjait

2024. nov. 14.

Kihirdették a Saubermacher - Az Év Természetfotósa 2024 pályázat díjazottjait.

Hiába mondtak mást, forradalom volt

Hiába mondtak mást, forradalom volt

2024. nov. 13.

A rendszerváltás előtt ’56-ról egyáltalán nem, vagy csak teljesen másképp lehetett beszélni, mint ahogyan azt ma már megtehetjük. Farkas Lajos történész szerint az akkori eseményeket úgy kell bemutatni, ahogy voltak.

Türelmes és pontos – ilyen egy restaurátor

Türelmes és pontos – ilyen egy restaurátor

2024. nov. 12.

Az Intercisa Múzeum berkein belül elképesztően sokszínű az a szakmai paletta, amelyet az ott dolgozók képviselnek. A napokban megismerhettük Léhi Krisztina restaurátor munkáját is.

Robbie Williams visszatér Budapestre

Robbie Williams visszatér Budapestre

2024. nov. 12.

Újra Budapesten ad koncertet Robbie Williams. A világhírű brit popsztár 2025. szeptember 12-én az MVM Dome-ban lép fel.

A fenntarthatóság aktuális kérdéseiről tartanak előadásokat

A fenntarthatóság aktuális kérdéseiről tartanak előadásokat

2024. nov. 12.

A Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat részeként a fenntarthatóság aktuális kérdéseiről tartanak előadásokat az egyes tudományterületek szakértői szerdán és csütörtökön Budapesten, a Humán Tudományok Kutatóházában.

A Dunaújvárosi Vegyeskar érdemelte a kórustalálkozó díját

A Dunaújvárosi Vegyeskar érdemelte a kórustalálkozó díját

2024. nov. 11.

Rendkívüli megméretés a csodás akusztikájú templomban, szép dunaújvárosi sikerrel: újra a Dunaújvárosi Vegyeskar hódította el a Dréta Antal Egyházzenei Kórustalálkozó elismerését.