Több mint 40 napirendet tárgyalt, fontos személyi kérdésekről is döntött a közgyűlés
Monstre ülésre készülhetett az önkormányzati közgyűlés, hiszen a Városháza közgyűlési termében tartott nyílt tanácskozáson több mint negyven napirend várt a képviselőkre ma délelőtt.
A "Dunaújváros Ifjúságáért" díj hasábjainkon már összegzett átadásának ünnepi percei után azonnal a sűrűjébe vágtak a döntéshozók. Pintér Tamás a közgyűlési nyilvánosság előtt is köszöntötte a térség új országgyűlési képviselőjét, dr. Mészáros Lajost, majd kölcsönösen arról biztosították egymást, hogy az eltérő politikai nézőpontok ellenére fontosnak tartják az együttműködést a város és a térség fejlődése érdekében.
Rendeletektől gyermeklétszámig
Az önkormányzat gazdálkodásról szóló rendelet és a közgyűlési SZMSZ módosítását célzó javaslat elfogadása után határoztak a közterületek használatáról szóló rendelet módosításáról is. Erre többek között a reklámokra vonatkozó országos jogszabályok változása miatt, valamint az önkormányzatok számára előírt kötelező közszolgáltatási feladatok tekintetében felmerülő közterület bontási engedélyek okán volt szükség.
Változott az önkormányzat fenntartásában működő szociális és gyermekjóléti intézményekről szóló rendelet, elfogadták a tavalyi zárszámadásra vonatkozó rendeletet, valamint az első negyedéves pénzügyi terv teljesítéséről szóló tájékoztatót is. A Dunaújvárosi Óvoda a következő nevelési évben 11 tagóvodával, 52 gyermekcsoporttal működik – a gyermeklétszám csökkenése miatt a Százszorszép Tagóvoda telephelyét szüntetik meg, és szüneteltetnek egy-egy csoportot a Margaréta, valamint a Duna-parti tagintézményben. Döntött a testület az ajánlattevők körének kiválasztásáról az augusztus 20-án esedékes Szent István ünnepe rendezvény lebonyolításához – és határoztak az ünnepi nagykoncert, valamint a Parázs-Varázs megrendezéséről is.
Közterületi témák a napirenden
Több, a város köztereit érintő kérdésben is határozott a közgyűlés: így napelemes lámpatestek kivitelezéséről is határoztak, új gyalogos-átkelőhelyek létesítéséről is döntöttek a Dózsa György út és a Latinovits Zoltán utca kereszteződésében.
Új közterületi hulladékgyűjtő edények megrendeléséről is döntött a testület, a város területén járdák helyreállításának és felújításának munkálataira vonatkozó javaslat is napirendre került – emellett egynyári virágok beszerzéséről határoztak.
Személyügyi döntések
A közgyűlés több fontos személyügyi változásról is döntött a csütörtöki ülésen. A Dunaújvárosi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője Horváth Anita lett, a kft. felügyelőbizottsági tagjaként dr. Huszti Zsolt, Tóth Kálmán és Keresztes György dolgozik. A Dunanett Nonprofit Kft. vezető tisztségviselőjének Bencsik István Lászlót javasolták, a felügyelőbizottságba Barta Endre, Friedl László és Kertész Edit került. A Dunanett Vagyonkezelő Kft. ügyvezetői feladatait szintén Bencsik István László látja el, az fb sorába Illéssy Istvánt, Motyovszki Mátyást és Molnár Csabát javasolta a közgyűlés. A DV N Zrt. felügyelőbizottságába Szántó Péter, Rajda-Szláma Zsuzsanna Marianna és Kárpáti Gábor István került, a Vasmű u. 41. Irodaház Kft. testületébe Lebics Editet, Keresztesi Tamás Bélánét, valamint Rajda-Szláma Zsuzsanna Mariannát választották. Az Innopark Nonprofit Kft. ügyvezetőjének dr. Huszti Zsoltot javasolta a testület, az fb-be Felföldi Ágnes, Motyovszki Mátyás és Rajda Dániel került. A DKKA-Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft. felügyelő testületébe Sáfrány Katalint, Szalóki Lászlót és Barta Endrét választották. A Dunaújvárosi Partvédelmi Vállalat igazgatója Duka László lett.
A DVG Zrt. élén is változás történt: a reggel bekerült új javaslat nyomán Bencsik István László eddigi gazdálkodásért felelős cégvezető lesz az elnök-vezérigazgató, az igazgatóság tagjaként dolgozik Botond Gábor és Lebics Edit Valéria, tehát az eddig 5 tagú igazgatóság 3 főre csökkent; a DVG felügyelőbizottságába Mezei Zsolt, Szabó Zsolt, Tóth Kálmán és Felföldi Ágnes került.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Általános és középiskolásoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat
2025. júl. 05.
Az általános és a középiskolás dunaújvárosi diákoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat a 2025/2026. tanévre vonatkozóan. Itt az összes tudnivaló!
Újabb tömeges elbocsátás a vasműből
2025. júl. 04.
Tanácstalanság, düh és pislákoló remény – ezek jellemezték a második tömeges elbocsátási napot a szebb napokat látott acélipari óriás előtt. A vasműből két nap leforgása alatt közel 2500 embernek mondtak fel – legutóbb a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. bontott szerződést 800 munkavállalójával.
A városüzemeltetés nem mehet szabadságra
2025. júl. 04.
Bár a nyár sokak számára a pihenés időszaka, Dunaújvárosban az élet nem állhat meg – különösen nem a városüzemeltetés területén. Mezei Zsolt alpolgármester szerint a városi szolgáltatások ilyenkor is folyamatos munkát igényelnek.
Örökmozgó 90 éves városlakót köszöntöttek
2025. júl. 03.
Süt, főz, takarít, hímez és rengeteget olvas – az egykori könyvtáros Kelényi Gizella Gizi néni 90 éves lett, de állítja: nem tud egy helyben ülni, folyton csinálnia kell valamit. Az örökmozgó szépkorút az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester köszöntötte az otthonában.
Sorra végzik a praktikus fejlesztéseket
2025. júl. 03.
Már beszámoltunk a Római városrészt érintő fejlesztésekről. A Váci Mihály utcai járdaszakasz el is készült, jelenleg a védőnői tanácsadó előtt folyik a munka. A körzet képviselője, Barta Endre alpolgármester számolt be mindezekről.
Visszanyeri fényét a Szentháromság tér – régi helyére kerül a Szentháromság-szobor
2025. júl. 02.
Újra régi fényében tündökölhet a Mondbach-kúria előtti tér: 20 millió forintos állami támogatásnak köszönhetően visszakerül eredeti helyére a Szentháromság-szobor, emellett a kistemetőben található Szitányi-kápolna is megújulhat.
Vass Zoltánt választották a DKIK elnökévé
2025. júl. 02.
A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara (DKIK) rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén Vass Zoltán elnökségi tagot választották meg elnöknek hétfőn.