Szeméremsértés miatt felelhet
Szexuális tartalmú felvételt küldött a kiskorúnak egy férfi – vádat emeltek ellene. Az sem hatotta meg, hogy a sértett többször jelezte: még csak 12 éves. Nagyon durva történet.
A vádemelés tényéről a megyei főügyészség adott tájékoztatást. Jászberényiné dr. Király Teodóra sajtószóvivő összegzéséből kiderül, a Dunaújvárosi Járási Ügyészség szeméremsértés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki 2021 júliusában pornográf tartalmú felvételt küldött magáról egy kiskorú lánynak.
A vádirat szerint a férfi egy közösségi oldalon keresztül többször is felvette a kapcsolatot a lánnyal tavaly nyáron, aki többször is jelezte neki, hogy ő még csak 12 éves. A vádlott ennek ellenére arra kérte, hogy küldjön neki szexuális tartalmú fényképet, illetve videohívásban meztelenül mutassa magát – azonban a férfi kérésének a sértett nem tett eleget. Ezt követően videobeszélgetést kezdeményezett a lánnyal, amelynek során pornográf tartalmú felvételt küldött magáról és arra kérte a kiskorút, hogy ő is ugyanezt tegye. A lány azonnal megszakította a videohívást, és jelezte édesanyjának a férfi cselekményét.
Az ügyészség vádiratában a férfival szemben, tárgyalás mellőzésével közérdekű munka büntetés kiszabását, valamint azt indítványozta, hogy a bíróság végleges hatállyal tiltsa el bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását végzi – illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.
(Illusztráció: FMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Személyautó és kisteherautó ütközött Dunaújvárosban
2025. okt. 09.
Személyi sérüléssel járó baleset történt az Aranyvölgyi és a Magyar út kereszteződésénél ma kora este.
Nyerges vontató égett az M6-oson
2025. okt. 07.
A nem mindennapi tűzeset miatt Dunaújvárosnál, a sztráda Pécs felé vezető szakaszán forgalomkorlátozásra kell számítani, adta hírül a katasztrófavédelem gyorsjelentése.
Újra életet mentett a szénmonoxid-érzékelő
2025. okt. 07.
Alig kezdődött el a fűtési szezon, máris regisztrálták az első életmentő esetet: Pusztaszabolcson, egy családi házban szólalt meg az érzékelő még pénteken délután. Négy személy, köztük három gyerek hagyhatta el az épületet baj nélkül, értesült a DO.
Eltűnés miatt keresik Hajdu Gabriellát (FRISSÍTVE)
2025. okt. 06.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét: a 38 éves nő elérhetetlenné vált, rokonai több hónapja keresik, a felkutatására tett intézkedések eddig nem jártak eredménnyel. Ha tud róla, jelentkezzen – és már egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE)
Megtalálták az eltűnt diáklányokat
2025. okt. 01.
Székesfehérváron bukkant a rendőrség a városból kedden délután eltűnt lányokra. A szökés nem megoldás, figyelmeztet a hatósági közlemény.
Késelés a Római körúton
2025. szep. 28.
Súlyos sérüléssel szállították kórházba azt a férfit, akit szombaton délután késeltek meg a Római körúton.
Kábítószerrel kereskedtek, letartóztatásba kerültek – rendőrségi videóval
2025. szep. 25.
A Fejér Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indítványozta annak a négy személynek a letartóztatását, akik több mint 6 kg kábítószert értékesítettek Dunaújvárosban és környékén.








