Dunaújváros Hetilap

A gyakorlatban is folytatódik a "Legyen fény Dunaújvárosban!" program

Öcaline - 2022. július 2. 8:14

A tavaly nyáron telepített lámpatestek „tesztüzeme” szó szerint fényesen igazolta a várakozásokat, a következő hetekben további 40 eszközt helyeznek ki a város több pontjára a szakemberek. A témáról Mezei Zsolt a munkálatok kezdetén tartott tájékoztatót a Batsányi utcában szerdán – összeállításunkban a technológia részletei és a telepítés pontos helyszínei is szerepelnek.

Örömteli bejelentéssel szolgált az általános hatáskörű alpolgármester azon a tájékoztatón, amelyet a napelemes lámpatestek telepítése kapcsán tartottak az egyik helyszínen, a Batsányi utcai játszótérnél szerdán délelőtt.

Sikeres tesztüzem után döntöttek

A tavaly nyári munkálatok felelevenítésével kezdte beszámolóját Mezei Zsolt – mint hangsúlyozta, a felső Duna-partra telepített közel húsz lámpatest „tesztüzeme” remek eredményeket hozott, természetesen a folytatás mellett döntött a városvezetés:
– Jól vizsgázott a rendszer, folyamatosan kedvező lakossági visszajelzések érkeztek, és az is kiderült, hogy minden évszakban, még minimális napsütés esetén is nagy biztonsággal üzemelnek a lámpák. Összességében bátran állítható, hogy bevált a konstrukció – éppen ezért döntöttünk a folytatás mellett.
Az alpolgármester hangsúlyozta: a már meglévő 18 lámpatest után a bővítéssel további 40 elhelyezésére kerül sor a következő hetekben. A telepítés megkezdődött, a szakemberek a tíz év garancia mellé gyors befejezést ígértek; legkésőbb július végére az összes lámpatestet üzembe helyezik. A Batsányi utcában Mezei Zsolt, Novák Istvánné Katica önkormányzati képviselőjelölt, valamint Szántó Péter képviselő társaságában nyert bepillantást a telepítés részleteibe.

Korszerű és költségkímélő

A tájékoztatón Mezei Zsolt kiemelte – rengeteg előnnyel jár a napelemes lámpatestek telepítése, a munkálatok nyomán a gyakorlatban is folytatódik a választások alapszlogenjévé vált jelszóval fémjelzett „Legyen fény Dunaújvárosban!” program:
– Több fontos érvünk is van a napelemes rendszer bővítése mellett: egyfelől nő a telepített lámpák nyomán az érintett területek biztonsága – legyen szó a felső Duna-partról vagy akár egy-egy játszótér bejáratáról. Másrészt nagyon korszerű, környezetbarát, energiatakarékos, ráadásul minden ízében hatékony rendszer születik: csak akkor világít teljes üzemmódban, amikor kell, ráadásul kizárólag napenergiával üzemel. Van még egy, ritkábban emlegetett szempont is: ezek a lámpatestek olyan helyekre is kihelyezhetők, ahová a hagyományos közvilágítási hálózat nem, vagy csak nagyon komoly költségráfordítás árán. Könnyű kiszámolni, hogy hosszú távon igencsak költségkímélő döntés volt a bővítés.

Mindenki boldog

A „Rajta, Újváros!” Egyesület több érintett képviselőjét is arra kértük, értékelje lapunknak a körzetében tervezett fejlesztést – mint az alábbiakból kitetszik, kivétel nélkül örültek a „lakosságbarát” beruházásnak. 

Raduka Zsuzsanna
– Az 5-ös választókörzet lakónak kérése alapján a Krisztus Király Főtemplom mellett található nagy parkolóban is telepítenek napelemes lámpákat. Az ott élők régóta panaszkodnak a parkoló gyenge megvilágítása miatt, a már üzemelő rendszer alapján bízom benne, hogy az új lámpák megfelelő megoldást jelentenek a problémára. 

Motyovszki Mátyás
– Igyekeztünk a lakók számára leginkább megfelelő helyre kihelyezni az új napelemes lámpákat, így döntöttünk a Martinovics utcai játszótér mellett, hiszen a gyermekek biztonságára kiemelten figyelnünk. Első lépcsőben két lámpatestet helyeznek ki itt – de lehetőségeinkhez mérten folytatni fogjuk a közvilágítás fejlesztését. 

Szántó Péter
– Esténként hosszabb távon élvezhetik a körzet lakói fentről a Duna szépséget, nyugodtabban lehet sétálni a felső sétányon, hiszen itt is tart a napelemes lámpák telepítése. Eddig az „Aratók” szoborig volt lehetőség élvezni az esti sétát, hamarosan erre már a felső Duna-parton teljes egészében lehetőség nyílik. Hadd hangsúlyozzam az esti sétához biztonságot adó világítás még egy számottevő előnyét: város költségvetését nem terhelni a fogyasztás – csupán a villanyoszlopok telepítése került pénzbe, ezt követően napenergiával üzemel a rendszer – a felső Duna-parton is!

Székely Károly
– Kettős szerepben szeretném kifejezni az örömömet: egyfelől bringásként szinte mindennap arra járok, másrészt a körzet képviselőjeként boldogít, hogy végre sokkal biztonságosabb lesz az Erdősor érintett szakasza a két energiatakarékos, korszerű lámpatest telepítése nyomán. Ahogy ígértük: lesz fény Dunaújvárosban!

Energiatakarékos, hatékony technológia

Mint a korábban kihelyezett, mind a most telepítendő lámpák azonos elv szerint működnek. A lámpák fényéhez szükséges energiát napelemek biztosítják, egy alkonykapcsolós rendszer nyomán körülbelül 30 százalékos alapfényt bocsát ki – a közelbe érő számára jelezve a lámpa üzemelését –, míg egy mozgásérzékelő bekapcsolása esetén elhaladáskor 100 százalékos teljesítményt nyújt, így garantálva a biztonságos elhaladást. 
A rendszer előnye, hogy oda is telepíthető, ahová a hagyományos közvilágítási rendszer költségesen lenne kiépíthető, ráadásul roppant korszerű, környezetbarát, emellett energiatakarékos és költséghatékony szisztéma. Csak akkor üzemel, ha kell, akkor viszont 100 százalékos kapacitással.

Ide telepítenek új lámpákat

Az önkormányzattól kapott tájékoztató szerint az alábbi helyszínekre telepítenek mozgásérzékelős, korszerű lámpatesteket – zárójelben az adott helyre telepítendő lámpatestek számát írtam, íme:
Erdősor (2); Krisztus Király Főtemplom parkoló (4); Batsányi utca mögötti játszótér (4), felső Duna-parti sétány (7); Bocskai utca mögötti sétány (10); Tavasz utca mögötti sétány (6); Martinovics utca 17. mögötti játszótér (2); Ady Endre utca mögötti park (1), Gagarin téri óvoda lépcsője (1) Vörösmarty utca Táncsics utca közötti játszótér (1); Bocskai utca 14. mögött (1); Deák Ferenc utcai játszótér (1).

A munkálatok a napokban kezdődtek, a tervek szerint július végére már az összes helyszínen lesz fény Dunaújvárosban.

(Fotó: Végh Zoltán)
 

A rovat további hírei: Közélet

Elhunyt Parádi György – nyugodjék békében...

Elhunyt Parádi György – nyugodjék békében...

2025. júl. 19.

Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy életének 80. évében elhunyt Parádi György, városunk Pro Cultura Intercisae díjas zenésze, a Pentele Baráti Kör egykori elnöke.

Helyi termelőktől a vásárlók asztalára – népszerű lett a DunaKosár színes kínálata

Helyi termelőktől a vásárlók asztalára – népszerű lett a DunaKosár színes kínálata

2025. júl. 18.

Négy esztendeje annak, hogy zászlót bontott a helyi termelők csapata – a Dunaújvárosi Kosár Közösség népszerűsége változatlanul töretlen. A termelők gondos kezekkel ápolják portékáikat, így finom és minőségi falatok kerülnek a vásárlók asztalára.

Álláskeresőket várt, börzét tartott egy multinacionális cég Dunaújvárosban

Álláskeresőket várt, börzét tartott egy multinacionális cég Dunaújvárosban

2025. júl. 18.

Dunaújváros adott otthont annak az állásbörzének szerdán, amelyet egy jelentős multinacionális vállalat szervezett az önkormányzattal együttműködésben. Az esemény helyszínéül a Városháza rendezvényterme szolgált, amely méltó környezetet biztosított a kezdeményezéshez.

Tizenöt napirend ügyében döntöttek a képviselők a csütörtöki közgyűlésen

Tizenöt napirend ügyében döntöttek a képviselők a csütörtöki közgyűlésen

2025. júl. 17.

A nyár kellős közepén is vannak határidős feladatok, amelyekre reagálnia kell az önkormányzatunknak. A csütörtöki közgyűlés összesen 15 kérdésben foglalt állást, ezek között módosítások, változtatások, szerződés hosszabbítás, pályázati kiírás szerepelt.

Elengedhetetlenek a város fejlődéséhez az EU-s pályázatok

Elengedhetetlenek a város fejlődéséhez az EU-s pályázatok

2025. júl. 17.

Az Európai Unió által finanszírozott pályázatokról beszélt legutóbbi sajtótájékoztatóján Szabó Zsolt alpolgármester, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a város tovább fejlődhessen, és élhetőbb, fenntarthatóbb környezetet biztosítson a lakosság számára.

Önkéntesek, figyelem, már tart a nyári véradókampány!

Önkéntesek, figyelem, már tart a nyári véradókampány!

2025. júl. 16.

Nagyszabású nyári kampányt kezdett az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSz) és a Magyar Vöröskereszt (MVK). A kezdeményezés jelmondata mindennél többet mond: „Amíg te pihensz, a véred életet ment!” A lokális helyzetről is beszámolunk!

Megújult a lépcső a védőnői tanácsadónál

Megújult a lépcső a védőnői tanácsadónál

2025. júl. 15.

Ígéretet tettek, így megvalósították – a 4. választókerületben újabb fejlesztés készült el. A Martinovics utcában található védőnői szolgálat mellett a lépcső kiegészült egy lejáróval és korláttal, melynek köszönhetően a babakocsival érkező kismamáknak is egyszerűbb lett a közlekedés.