A hét közepétől ismét beüt a kánikula
Visszatér a nagy meleg, masszívan 30 fok fölött lesz a csúcshőmérséklet a DO meteorológiai szakértőjének friss előrejelzése szerint. A hét végére zavartalan napsütés, durva kánikula várható.
"Ismét hőség szerdától" – ezúttal is három szóban foglalta össze az előttünk álló időszak legfontosabb jellemzőit Krausz Mikes Miklós, a Köpönyeg.hu tematikus portál szerkesztője. Ahogy tapasztalhatjuk, már ma is sok napsütésre számíthatunk, majd megnövekszik a gomolyfelhőzet, de ebből inkább csak az északkeleti tájakon és az északi hegyes-völgyes vidékeken alakul ki futó zápor, egy-egy komolyabb zivatar. Az északnyugati szél viszont több helyen megerősödik, és 21-27 fok között alakul a délutáni órák hőmérséklete.
A friss modellek szerint napos, gomolyfelhős idő lesz kedden is, annyi különbséggel, hogy az északkeleti vidékek mellett a délnyugati területeken is kipattanhat egy-egy zivatar. Erős marad a légmozgás, és országszerte 25-27 fok köré melegszik a levegő.
A fordulópont szerdán várható, amikor ragyogó napsütésre, kevés felhőre van kilátás. Csapadék nem lesz. Az északnyugati szél még megélénkül, ugyanakkor újra 30-31 fok körüli kánikula várható már. A középtávú előrejelzések specialistája szerint csütörtökön és pénteken északnyugat felől ugyan meg-megnövekszik a felhőzet, de továbbra is sok napsütés ígérkezik, és csak elvétve lehet csapadék. Tovább melegszik a levegő: országos hőség lesz, masszívan 30 fok fölötti értékekkel, több helyen 34-36 fok közötti maximumokkal.
A kánikula jellemzi a hét vége időjárását is – szombaton és vasárnap igazi strandidő várható, zavartalan napsütéssel, 35 fok körüli csúcsokkal.
Aki teheti, válassza a vízpartokat – és persze újra készülhetünk a menetrend szerinti hőségriasztásra!
(Fotó: Így látjuk MI! – Józsa Róbert felvétele)
A rovat további hírei: Mozaik
DSTV: megújult a Tündérkert Játszótér
2025. nov. 10.
A beszámolóval már jelentkeztünk, most itt a DSTV összegzése arról, hogy sok-sok a Városvédők Újtelepért Egyesület és a nekik segítséget biztosító önkéntesek munkája nyomán befejeződött a Tündérkert Játszótér felújítása. A gyerekek szép és biztonságos közegben kapcsolódhatnak ki! Hangkép.
Zöld Kincsek Börzéje a Generációk Házában
2025. nov. 08.
Az Esze Tamás utcai Generációk Házában rendezik meg a Zöld Kincsek Börzéjét november 15-én délelőtt kilenc és egy óra között.
DSTV: együtt a tisztább városért
2025. nov. 04.
A díjkiosztóról már beszámoltunk, de most itt a DSTV összegzése: idén is remekül sikerült a Jót, szívből – Dunaújvárosért akciócsoport és a Decathlon Dunaújváros csapatának közös takarítási megmozdulása. A sok önkéntes munkája nyomán rengeteg szeméttől szabadult meg a város. Hangkép.
Mozgalmas nyitány után viszonylag nyugalmas őszidő
2025. nov. 03.
Eső és szél ma, aztán párás-ködös reggelek és derült napok szinte egész héten – ezt ígéri az előttünk álló időszakra a DO meteorológiai szakértője. Nem lesz túl izgalmas, de a csapadék változatlanul nagyon kéne: lehet, a hét végére be is fut!
DSTV: ovisokat avattak pantaleimonosokká
2025. nov. 03.
Varázslatos világ nyílhat ki a gyerekek előtt, amikor átlépik az oktatási intézmények kapuit, derül ki a DSTV összegzéséből. Az ovisok is csillogó szemekkel válnak részévé a közösségeknek – így történt a Szent Pantaleimon Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ünnepségén is. Hangkép.
7 tipp, hogyan erősítsd immunrendszered természetesen
2025. okt. 31.
Az immunrendszer mindennapjaink láthatatlan védelmezője, amelynek megfelelő működéséhez számos tényező járul hozzá. A tudatos életmód, a változatos táplálkozás és a pihenés egyaránt segíthetnek abban, hogy szervezetünk kiegyensúlyozott maradjon. (X)
Mumus és a többiek: kockahegyes játékőrület
2025. okt. 30.
Halloween alkalmából szervez nagyszabású játékos éjszakai összetartást a Kockahegy Társasjáték Klub a DUE "B" klubjában október 31-én, azaz pénteken 18 órától másnap hajnali 4-ig (!!!) – színes programok sorával körítve.








